Hungaroton-hangfelvétel a reformáció emlékéve alkalmából
Elhíresült a mondás, hogy Bach zenéje: istenbizonyíték – ennek „igazolása” a csaknem fél évszázad hangfelvételeiből összeállított műsor.
A CD borítóján Luther eislebeni szobrának képe látható, a címfelirat szűkszavú: The Reformation & J. S. Bach. És semmi jelzés nem utal (nem utalhat) arra, hogy egészen kivételes értékű hallgatnivalót kínál a korong. A hátoldal borítója a 21 track feltüntetése, az előadók kiléte homályban marad. Az apró betűs kolofon azonban értékes információt tartalmaz, feltüntetve a Hungaroton-felvételek készítésének időpontját (a legkorábbi 1958-ból, a legutóbbi 2003-ból való).
Röviden úgy jellemezhetném, hogy fél évszázad emlékezetes perceiből kialakított „csillagóra”, pontosabban, 73 perc szakrális ünnep – és utána fakultatív időtartamban az élmény lecsengésének ideje, a megrendülésé, a katarzisé.
A felvételért a kiadónak, az összeállításért, tehát a tényleges hallgatnivalóért Kamp Salamonnak tartozunk hálával. Neki köszönhető a minden igényt kielégítő, ugyanakkor mindenki számára közérthető, informatív kísérő tanulmány is. Először végighallgattam a felvételt, utána olvastam el a kísérőszöveget, és vélhetőleg sokan leszünk így ezzel. Az az érdekes ebben, hogy a korábbi felvételek szellemisége tökéletesen harmonizál a leírottakkal – pedig az előadók közül sokan „csak Bach zenéjéig” jutottak el, a bachi zenefelfogásról, istenhitről keveset vagy semmit sem tudva. De akárhogy is történt, az eredmény: megrendítő élmény.
Az idősebb generációk több-kevesebb részletét ismerhették e felvételeknek, amelyek minden bizonnyal sok otthoni lemezgyűjteményben vannak muzeális létre ítélve, tekintettel arra, hogy más hanghordozók kaptak időközben prioritást. Az emlékek persze élnek, ám a tényleges hangzással szembesítve be kell vallani: az élményszerűség élőbb maradt, mint a zenei minőség. Pontosabban, miközben az élményt épp a zenei minőség adta, csak a komplexitás maradt időtálló, a részletek konkrét jellemzői nélkül. És most, szembesülve az annak idején szinte természetesnek tartott előadásokkal, nem győzünk csodálkozni a katartikus hatáson. Mert a hallgatnivaló egyszerűen lenyűgöző.
A szólisták közül, akiknek hangját újrahallgathatjuk, kevesen élnek már, s ők is csak ritkán lépnek fel. Az együttesek többségének megváltozott a neve, tagságában pedig jelentős mértékben kicserélődött. A karmesterek közül Klemperer neve legendává vált, Lehel Györgyről sokan csak annyit tudnak, hogy hosszú időn keresztül volt a Rádiózenekar vezető dirigense, Sándor Frigyesről pedig, hogy az ő irányításával kezdte meg máig tartó életét a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Németh Pál nevét – indokoltan – a Capella Savariához társítjuk.
Aki most ismerkedik ezekkel az interpretációkkal, talán meglepve veszi észre az időkezelés sajátosságaként, hogy több részlet meglepően „lassú”, míg mások nem tudják konkretizálni, hogy mitől „más” az itt hallható zenélés. A végtelen: felfoghatatlan – de amennyi felfogható belőle, az megjelenik egyik-másik tételben. Néha szinte megáll az idő, máskor pedig más dimenzióba kerülnek a zenében elmondottak – és velük a hallgató is. Bach egyik kantátájából, az Actus tragicusból ismert kinyilatkoztatás-értékű sor jut eszembe: Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit – mintha ezt az isteni időt ragadták volna meg egykor az előadók. De ha ez így túl elvont lenne, lefordítható materiálisabbra: olyan tempókat választottak, amelyek időt adtak a részletező kidolgozásra, a már-már retorikus építkezésre, ugyanakkor mindig képesek voltak élettel-intenzitással megtölteni minden pillanatot, amelyekből monumentális érzetet keltő tételek alakultak (akkor is, ha a tényleges időtartamuk nem haladta meg a 3-4 percet).
Minden énekes megszólalása egy-egy örömforrás. Zádori Mária hangja (hangszíne és a részleteket gyöngyözően kimunkáló interpretációja) első pillanatban felismerhető, megcsodáljuk, hogy az elsősorban operaénekesként ismert Kalmár Magda milyen magabiztos stílusérzékkel énekel Bachot, eszményien gyönyörűen formálva a hosszú dallam- (s ennek megfelelően: gondolati) íveket. A János passió evangélistájaként emlékezetes Réti József, az oratóriuménekesként kiváló Fülöp Attila, az akkortájt hangversenytermeinkből is ismert Zeger Vandersteene, az utóbbi években elsősorban mesterkurzusai révén népszerű Hamari Júlia, egy-egy rövid részlet erejéig Polgár László, Kováts Kolos és Ernst Schramm – teljesítményük méltán megörökített az örökkévalóság számára.
Utóbb fantasztikus visszahallgatni az egykori kórushangzást. Az énekesek nem hangzókat formáltak, nem is érthető szövegmondásra törekedtek, hanem a szó legnemesebb értelmében közvetítették, érzelmi-indulati tartalmával a leírottakat. Olyasféle átéltség „jön át” a felvételen, amely élő előadásokon is ritka. Hogy ebben része van a „történelmi körülményeknek”, hogy ritka lehetőség/alkalom volt megszólaltatni hangversenyen (illetve felvétel készítésekor) Bach egyházi műveit? Meglehet – de akkor ennek haszonélvezője lehet az utókor. Csakúgy, mint annak, hogy szólista-generációk számára volt elérhetetlen lehetőség a nemzetközi karrierépítés (ennek köszönhetően idehaza kényeztették a közönséget világszínvonalú muzsikálással). A zenekarok közül kizárólag a Capella Savaria játszott korhű hangszereken. Időközben pluralizálódott zenehallgatásunk, egyenrangúsítva a korhű hangszereket a modernekkel, érzékeny alkalmazkodásra késztetve a hallást. Ám miközben vannak régi felvételek, amelyek a mai fül számára „elviselhetetlenek”, az elmúlt félévszázad magyar zenei produkciói nem vesztettek aktualitásukból.
A CD műsora az egyházi év időrendjét követi: Advent, Karácsony, Húsvét, Pünkösd, Szentháromság ünnepe. Kezdete tehát „naprakészen” aktuális a korong megjelenését követően – de bármikor bekapcsolódhat hallgatásába, aki ragaszkodik a jeles napok aktuális zenehallgatásához.
A Reformáció Emlékévének hazai jelmondata: „A megújulás lendülete”. Az emlékév mintegy 400 programjából, amelyeket támogatott az emlékbizottság, nemcsak formátumából adódóan tartozik a legnagyobb hatásúak közé ez a hangfelvétel. Adjon lendületet a mindennapok muzsikálásához az elődök magas színvonalú, igényes zenélése!
Hungaroton – HCD 32763
