Úgy akarja hallani, ahogy Bartók szerette volna
Július 17-én a Budapest Music Centerben, a Festival Academy rendezvénysorozat szervezésében találkozhattunk Kurtág Györggyel, az egyik legnagyobb élő, kortárs zeneszerzőnkkel. Végighallgathattuk háromórás, a Kelemen Kvartettnek tartott mesterkurzusát, melynek témája Bartók Béla 4. vonósnégyese volt. Kurtág munkássága, művészete egyértelműen Bartók zenéjéből táplálkozott és abból merített.
Gulisio Tímea, az ART7 szerkesztője, Kurtág György zeneszerző, Komor Zoltán
Kurtág György (Lugos, Románia, 1926. február 19.) kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár. Művész, aki csodagyerekként kezdte és már életében legendává vált.
Mikor a hangverseny-terembe lépünk, a Mester már a zongoránál ül, a Kvartett hangol. Valahol középtájt ülünk Komor Zoltánnal, nyakunkat nyújtogatjuk, hogy lássuk őt. Milyen lehet a kilencvenhét éves Kurtág György? Milyen lehet élőben, akinek nevét oly sokszor láttam a furulyakottában. Akinek darabját zongoratanár édesanyám nem akarta megtanítani, mondván, hogy ne verjük szét ököllel a zongorát. Kurtág számomra maga volt a misztérium. A nagy, a komoly zseni, akit mégis úgy vezetett fel egy vidéki zenekar, hogy „nem fog tetszeni”. Annak nem, aki Bécsi keringőt, vagy Für Elise-t vár. Én pedig arra gondoltam, hogy „Nahát, ilyen zene is van?” Kineveztem magamban titkos mesteremnek. És szétvertem a zongorát.
Kurtág nemcsak zenét ír, hanem tanít is. A mesterkurzuson mindannyian tanulhattunk tőle. Szigorú tanár. Megadja a tiszteletet a zenének és a zeneszerzőnek. Úgy akarja hallani, ahogy Bartók szerette volna. A leheletnyi finomságokra is odafigyelve. Mert nem mindegy, hogy valamiből indulót csinálunk, vagy párbeszédet. Mikor a két szólam egymásnak felelget, nem mindegy, mit mondunk a hangokkal. Rádöbbenünk, hogy nem mindegy, hogy azt a négy hangot egy vonóra, vagy négy külön vonóhúzásra játsszuk. A kotta teli van utasításokkal. Zenei jelzések, ábrák, olasz kifejezések. A Kvartett profi, mégis van mit tanulnia.
A Mester először meghallgatja egészben a darabot. Majd pár ütemenként véleményezi, érzékletesen kijavítja. Többször ismételnek, amíg nem elégedett az eredménnyel. Bevallom, jobb érzés a közönség soraiban ülni, remegne a kezemben a vonó, ha maga Kurtág hallgatna. A szigorúság mellett a humorából is ízelítőt kapunk. „Azért szép is legyen” – mondja. A Kelemen Kvartett, pedig mindent belead, néha Kurtág szerint túl sokat mozognak. Összességében jó hangulatban és építően telik a három óra.
Beállunk a hosszú sor végére. Mindenki találkozni akar Kurtággal, hát hogyne, ezért jöttek. Kézfogások, puszik, gratulációk, régi ismerősök, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Zoltán egy Kurtágról szóló könyvet dedikáltat, én a magammal hozott ajándékot végül mégse adom oda, nem tartom méltónak a Mesterhez a saját, amatőr lemezt. Elterveztem, mit mondok majd neki, de mire sorra kerülök, csak annyit tudok kinyögni, hogy köszönöm az élményt és nagyon szeretem a zenéjét. Még percekig maradok, az első sorban ülve nézem. Őt, Kurtág Györgyöt életnagyságban. Ül. Idős ember, átható, világoskék, nyugodt szemmel.
Még órák múlva is róla beszélünk, a harminchét fokos teraszon, a második sörrel a kezünkben. Arról, hogy tényleg mindene a zene. Hogy nyolcvanévesen írta az első operáját. A világhálón kívüli, tartalmas, alkotó életről. Köszönjük, Mester!
