Szimfonikus dokumentumfilm a Budafoki Dohnányi Zenekarról és Hollerung Gáborról
Szemléletesen illusztrálja a film a zenekar sokrétű, sok műfajú tevékenységét, változatos repertoárját.
Cinemusic
Az „Élet, öröm, zene” című film premier előtti, zártkörű vetítésére az alábbi szöveggel invitáltak:
„A karmesternek diktátornak kell lennie?” – teszi föl a kérdést Sólyom András operatőr-rendező, aki zenekarunkról, a Budafoki Dohnányi Zenekarról és annak vezetőjéről, Hollerung Gáborról ÉLET, ÖRÖM, ZENE címmel forgatott szimfonikus dokumentumfilmjében a kulisszák mögé vezeti a nézőt. Pillantson be velünk ön is a mai magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb zenekarának és az együttes karmesterének életébe, hétköznapjaiba, küzdelmeibe, zeneiségébe és csodáink létrejöttének folyamatába!”
A vetítés előtt megtudtuk: a Budapesti Dohnányi Zenekar mecénásának, Élő Nórának köszönhető a film ötlete. Ő kérte fel Sólyom Andrást (aki korábban a Fischer Ivánról készült film rendezője is volt), aki a zenekar 25 éves születésnapi koncertje (2018. április 25.) óta eltelt másfél év folyamán rendezvényeken, próbákon és a próbák szünetében megannyi alkalmat keresett és talált dokumentálásra méltó adalékok rögzítésére.
1993. február 9-e meghatározó jelentőségű dátum: ekkor nyilvánította hivatásos együttessé a XXII. kerületi önkormányzat azt a zenekart, amely ifjúsági együttesként 1975-ben alakult, és 1989-ben vette fel Dohnányi Ernő nevét. Nem felesleges ismételten felemlegetni: nemcsak Magyarországon, hanem Európában is elsőként adóztak e gesztussal a korszakos jelentőségű muzsikus emlékének!
Aranybál
A 25 éves évforduló 2018-ban életre hívott egy szép kiállítású „emlékkönyvet”: a két CD-mellékletet tartalmazó jubileumi kiadvány a „Negyedszázada lendületben” címet kapta, jelentős részét alkotják azok a zenekari tagokkal készített interjúk, amelyek a Hangoló című magazin „Kulisszák mögül” című rovatában láttak először napvilágot. A zenekarnak ez a rendkívül hasznos programmagazinja is immár tíz éve ápolja a kapcsolatot a zenekar és közönsége között, bepillantást adva az együttes életébe, a műsor-összeállításokba (megkülönböztetett helyet biztosítva a kortárs szerzőknek) és tájékoztatva a vendégművészekről. A jubileumi könyv, mely a tervezett „Hangoló könyvek” sorozat első kötete, bemutatja a menedzsment és a zenekar tagjait, fényképpel, hosszabb rövidebb életrajzzal és az egyes muzsikusok személyes szövegével (legyen az évfordulóhoz kapcsolódó kívánság – együttesnek vagy a közönségnek, avagy vallomásos megjegyzés a zenekarhoz fűződő kapcsolatról).
E kötet ismeretével is számolnia kellett a rendezőnek, hogy a filmmel minőségi többletet próbáljon adni – és számára is hasznos támpontot jelenthetett, biztonságos-objektív fogódzót, miközben intenzív élmények érhették a felvételek készítése során.
Cinemusic
Veszélyes műfaj mindennemű „dokumentum”, hiszen több-kevesebb tényt közöl, ám a közlésmód, a rendelkezésre álló apró elemekből való építkezés eredménye kompozíció, amely ugyanakkor a készítők interpretációja is egyben. A Hangoló különszámában olvasható nyilatkozatából kiderül, hogy mindenkori álma megvalósításaként „vallomásos-személyes” filmre törekedett, „amiből kiderül, hogy a világ aktuálisan szemrevételezett töredékét milyennek látom”. Ezt vetíti előre a cím is, amelynek három szava korántsem elkülönülő, hanem kapcsolódó (életöröm, örömzene).
Ami a zenét illeti, érthető módon nem szándékozott vetélkedni a hangfelvételekkel (megörökített hangversenyekkel, szuperprodukciókkal), csupán ízelítőként villantott fel megannyi hangképet (ami elsősorban az egykori közönség számára jelent élményt, emlékek új életre galvanizálásával, ám tájékoztató jellegűek is, mintegy feltérképezve a fellépések helyszíneit idehaza és külföldön). Sajátos zenei élményforrásnak számítanak a próba-részletek, az ilyesmitől hirtelen „bennfentesnek” érzi magát a zenebarát, akár csak a légkör érinti meg, akár pedig érdemben is tudja követni a műhelymunka apró szegmensét.
A sokszínűség, a változatosság meghatározó szempont volt a rendező számára; tudatosan „pergőre vette” az eseményritmust. Ezzel eredményesen le lehet kötni a figyelmet, de legalább ennyire hatásos tartalmi mozzanatokban is bővelkedett a kaleidoszkóp, elsősorban a karmester több szempontból is lényegi közlendőit illetően, valamint a zenekar kortárs-repertoárdarabjai szerzőinek megszólaltatásakor (Vajda János, Gyöngyösi Levente). Öröm volt hallgatni őket, mert úgy tudták megszólítani potenciális közönségüket, hogy biztosak lehettek abban: mindenki számára közérthetőek.
A zenekari muzsikusok megjegyzéseiből kiderült, hogyan élik meg a karmesterrel való kapcsolatukat, mennyire találják meg helyüket ebben a közösségben, milyen gondolatok foglalkoztatják őket a muzsikuslét és a privát szféra összeegyeztetését illetően. Láttunk különböző intenzitású-koncentráltságú pillanatokat, hallottunk az alakulás fázisában tartó munkafolyamatokat, és megéltünk nagy pillanatokat is. Csak azt sajnáltuk néha, hogy nem minden helyszínen sikerült technikailag kifogástalan minőségben rögzíteni a felvételeket – kiváltképp ha vélhetően értékes-érdekes mozzanatok sikkadtak el ezáltal (lehet, hogy némely helyszínen a jelenlévők is hasonló problémával küszködtek?).
A dokumentumok a jubiláló együttest kívánták bemutatni, napjaink trendjének megfelelően, a kulisszák mindkét oldalán. Az intenzitást növelendő, néha a mozgóképanyag a hátteret jelentette valamely szöveges közlendőhöz – és felvillantak régi fényképek is.
Szemléletesen illusztrálja a film a zenekar sokrétű, sok műfajú tevékenységét, változatos repertoárját, és nem hiányozhat a BDZ gyakori kóruspartnere, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, és azok a szuperprodukciók sem, amelyek Hollerung Gábor vállalkozókedvének köszönhetően honosodtak meg kulturális kínálatunkban. Végül, de nem utolsó sorban: a karmester rendezvény- és fesztiválszervező tevékenysége sem maradt említés nélkül.
Igazából karácsony
Végül Mácsai János váratlan „megjelenése” okozott meglepetést, aki mintegy hangosan gondolkodva érintett olyan kérdéseket, amelyek mintegy megfordították a kamerát, és immár nem a jubilánsokról, hanem korunkról adtak tanulságos elgondolkodnivalót. Többek között rá mert mutatni: még napjainkban is közrejátszhat a zenekar és a zenekarnevelő karmester (merthogy Hollerung Gábor 1989 óta vezető karmestere, 2001 óta ügyvezető zeneigazgatója a BDZ-nek) teljesítményének megítélésében annak a felemlegetése, hogy Hollerung a ’80-as években a KISZ Budapesti Bizottságának munkatársa, majd kulturális osztályának vezetője volt (hogy az ott szerzett tapasztalatait milyen hatékonysággal tudta a későbbiekben – elsősorban szervezési területen – együttesei javára kamatoztatni, arról nem szól a fáma…). Ezzel a szembesítő életképpel persze nem érhetett véget a film – így az inzerteket követően afféle „elkönnyítő finálé” szerepében, afféle codettaként zenekari játékosnak jutott még egy megszólalási lehetőség.
A hat éven aluliak számára nem ajánlott, angol felirattal ellátott szimfonikus dokumentumfilm premierjének dátuma november 9, az Uránia Nemzeti Filmszínház decemberi és januári vetítésének adatai már ismertek.
