Sir Schiff Salzburgban

|

A Mozartwochéről (2. rész)

A Mozartwoche rendszeres vendége, Sir András Schiff fellépése mindig telt házat vonz.

Presse_01 23 2016 - Mozartwoche Applaus Capella Barca Schiff 37 (2)

A műsor első részében két C-dúr szimfónia szerepelt (Mozarttól a KV 338, Mendelssohn vonós-szimfóniái közül a IX.)

Ismert az az „értékmérő próba”, mely szerint azt tekinthetjük korszakos jelentőségű (hatású) zeneszerzőnek, akit ha (képzeletben) kivennénk a zenetörténet folyamatából, megváltozna, másként alakulna a folytatás. Ilyen meggondolásból szokás Mendelssohnt kora zeneszerzői között második vonalba utasítani – nos, ha valaki szilárdul hitt ebben a mércében, kénytelen volt módosítani korábbi elképzeléseit, miközben a Bécsi Filharmonikusokkal és a Salzburgi Bach-kórussal a „Lobgesang” néven ismert II. szimfóniát hallgatta. Előadói többlet – vethetné közbe valaki, ám erre kézenfekvő a replika: máskor történik az előadói alulteljesítés. De ami a lényeg: lenyűgöző élmény részesei lehettünk, ami a hangverseny második részében Mozart „nagy” g-moll szimfóniájával folytatódott. (B-dúr Lobgesang után a párhuzamos hangnemben a folytatás – talán tudatos szempont a műsor-összeállítás során. Mindenesetre, kínálkozott volna más szempont is: a Jupiter-szimfónia választása, amelynek zárótételbeli „Mozart-névjegy” fordulata exponáltan van jelen a Mendelssohn-műben. A Jupiter-szimfónia egyébként később a Mozarteum szimfonikus zenekarának – Sinfonieorchester der Universität Mozarteum – műsorán szerepelt.)

Körültekintő műsorpolitikára vall, hogy a neves együttesek sorában helyet kap a felnövekvő generáció is. A Mozarteum Egyetem zenekarát érdemes volt „élőben” látni. 2015 októbere óta áll az együttes élén Bruno Weil – a gazdag pályafutással rendelkező dirigens a zene felől közelít a fiatal muzsikusokhoz. Lelkesítésüket tartja fő feladatának, a személyre szabottan igényes, differenciált feladatokkal való fejlesztés vélhetőleg a műhelymunkára korlátozódott. Szép házat vonzott a hétköznapi matiné a Mozarteumba, és öröm volt látni, hogy Dutilleux kamaradarabját meghallgatni beszivárogtak a zenekari játékosok – s vélhetőleg főként a versenygyőztes szólisták (az oboista Juan Carlos Rivas Perretta és az ütős Richard Putz) játékára voltak kíváncsiak azok a fiatal muzsikusok, akik feltűnően nagy számban jelentek meg ezen a hangversenyen.

„Kortársunk a zenetörténet” – Madarász Ivánnak egy interjúban elhangzott definíciója egyszersmind rámutat arra a sajátosságra, amely nagy vonalakban a romantika óta teljesedik ki: a kozmikussá tágult zenei világon belül alkotó- és előadóművészek számára többfajta kötődési-elköteleződési lehetőség kínálkozik. Választhatja valaki a stilárisan behatárolt területet, vagy kalandozhat szabadon több évszázad muzsikájában. Hasonlóképp van a hangszerekkel: napjainkban egymás szomszédságában élnek korhű (eredeti illetve kópia) hangszerek és a hangszerkészítők mind újabb leleményei. Az instrumentum azonban csak eszköz: a lényeg nem a „min”, hanem a „hogyanon” van. Ennek egészen kivételes példáját adta Schiff András, aki szólóhangversenyének műsorát két korabeli zongorán adta elő: Mendelssohn kompozícióit Graf-zongorán, a Mozart-szonátákat pedig a szerző Walter-hangszerén. Amikor pedig zenekari matinéján búcsúzóul saját Bösendorfer-hangszerén játszotta a Facile-szonáta nyitótételét, az ugyanazzal a konzekvenciával történt, miként előző nap a historikus hangszeren. Tehát az elképzelés azonossága „felülírta” a hangszerválasztás különbözőségét.

A Mozartwoche rendszeres vendége, Sir András Schiff, fellépése mindig telt házat vonz – nem véletlen, hogy a Cappella Andrea Barca két alkalommal játszotta el műsorát. Az általam hallott hat hangverseny közül erről szeretnék részletesen beszámolni.

A műsor első részében két C-dúr szimfónia szerepelt (Mozarttól a KV 338, Mendelssohn vonós-szimfóniái közül a IX), majd a második részben két d-moll zongoraverseny (Mendelssohntól az op. 40, Mozarttól a KV 466).

Presse_01 21 2016 - Mozartwoche Probe Capella Andrea Barca Schiff 32

A zongorista megénekléséhez költő kellene

A zongorista Schiff megénekléséhez költő kellene; a dirigens elképesztő tevékenységét viszont azért nem lehet szó nélkül hagyni, mert afféle kompendiumát adja mindannak, ami indokolttá, sőt, szükségessé teszi a karmestert. A Cappella születésétől kötődik a Mozartwochéhoz: 1999 és 2005 között Mozart összes zongoraversenyét e baráti muzsikusokból összeállított együttes kíséretével szólaltatta meg Schiff András. Tagjai (köztük örömmel fedeztem fel magyarokat is) olyan szólistarangú (zenekari) játékosok, akik kamaramuzsikusként is kiválóak (vonósoknál leginkább vonósnégyesek tagjai – eme formációt illetve a műfajt tekinti Schiff a zenélés non plus ultrájának). Maga Schiff a vezénylését kamarazenei tevékenységnek tekinti; nem utasítólag irányítja a játékosokat, hanem mozdulataival mintegy leképezi az adott zenei pillanatok történéseit. Pontosabban, az egyidejűleg történő mozzanatok közül a leglényegesebbeket; megjelenítve gesztus-indításokat, jelentős formai illetve kapcsolódási pontokat, rámutatva a szólisztikusan kiemelkedő szólamokra, frázisokra. Ilyen értelemben tekinthető hangszerének a zenekar; a játékosok mintegy elképzeléseinek hangzó életre keltői. Nem bábok, amelyeket mozgat, hanem sorukra váró muzsikusok, akiknek minden megszólaltatott hangja előre elképzelten ott élt a karmesteri funkciót betöltő muzsikusban. Aki konkrét elképzelés birtokában éppen azt várta, ami megszólal. A zenei együttgondolkodásnak ez a magától értetődő közvetlensége egészen kivételes élményt ad – minden bizonnyal valamennyiüknek csakúgy, mint az elvarázsolt hallgatóságnak. Ezúttal a zenehallgatás aktív tevékenység: minden gyönyörködés közben végigéltük a formák plasztikus kialakulását, az előre eltervezettnek a realizálását. Valami csodálatos jelenidejűséggel szólt a zene (A Zene) – és ennek a zenei kapcsolatnak egy még magasabb szintre emelését jelentették a zongoraversenyek, amikor is a zongora mellől csupán az indokolt pillanatokban segítette (szándékukban megerősítve) partnereit a szólista. Schiff saját cadenzáit játszotta – további adalékként ahhoz a nyilvánvaló tényhez, hogy az interpretáció korántsem lejátszása a kottában rögzítetteknek, hanem kinyilatkoztatása annak, amit saját meggyőződésévé tettek a játékosok a művekkel való ismerkedés folyamán.

Koncentrált játék az előadók részéről, önfeledt élvezet a befogadók számára – és a végén az a felszabadult mosoly, amellyel egyaránt örül a boldogságforrás-zenének az is, aki adta, s az is, aki kapta. Közösséggé varázsolódott közönség hagyta el a termet.

A nemzetközi érdeklődésre számot tartó rendezvénysorozaton való részvétel előzetes tervezést igényel (a jegyek megrendelésétől a szállásfoglalásig, dolgozók esetén nem beszélve az időbeli tényezőkről). A közönség jelentős részét német ajkúak alkották. Úgy tűnt, sokan szándékoztak figyelemmel követni legalábbis egy részét a rendezvénysorozatnak – napról napra több ismerős arcra lehettünk figyelmesek. Visszatérő vendégek nagyobb idő-távlatokban is voltak a közönség soraiban – érdemes és tanulságos volt beszélgetni olyanokkal, akik kisebb-nagyobb összehasonlítási alappal is rendelkeztek, több -éves, akár több évtizedes hangverseny-látogatásuk eredményeképp. És nem utolsósorban: jó volt magyar zenebarátokkal is találkozni, gyűjteni és megosztani a közös élményeket.

CÍMKÉK: