Schiff András
Az állócsillag jellemzői, hogy saját fénye van, s hogy helyét – szabad szemmel megállapítható mértékben – viszonylag hosszú idő alatt sem változtatja. Méltán sorolhatjuk korunk előadóművészet-történetének állócsillagai közé Schiff Andrást, akinek művészete – lett légyen szó szólista, kamarazenei vagy dirigensi tevékenységről – a minőség-skála magaslatán időzik. Ennek auditív megfigyelésére remek alkalom az évenkénti Mozartwoche, amelynek 1985 óta rendszeresen visszatérő vendége.
Mozartwoche-25_Cappella-Andrea-Barca_Andras-Schiff_c_Wolfgang-Lienbacher_399
Intendánsok jöttek, mentek, tematikus koncepciók változtak – mindez nem változtatott azon, hogy Schiff András neve rendre szerepel a meghirdetett programokban. A közönség értelemszerűen változik, hiszen minden helyszínnek, így a Mozarteum Nagytermének a kapacitása is korlátozott. A jegyek hamar elkelnek, és utána már csak a vállalkozó kedvűek (közülük is a viszonylag közel élők) vállalják a bizonytalan bejutási lehetőség kockázatát.
A mindenkori publikum: személyében változatos, ám szellemében homogén zenebarát, olyanokból tevődik össze, akik borítékolják: várakozásukban nem csalódhatnak. És így is történik – ami azt eredményezi, hogy időről-időre (akár évről-évre) visszatérnek. Az ismétlődő élmények közös nevezőjét a minőség adja, a program a variált ismétlés jegyében a kimeríthetetlenül gazdag zeneirodalom többé, avagy kevésbé ismert kincseiből válogat.
Együttesét is, Cappella Andrea Barca névvel, Mozartwoche-projekt hívta életre: 1999-ben alapította kitűnő muzsikusokból, akikkel szakmai-baráti kapcsolatot ápolt, partnerként Mozart összes zongoraversenyének előadásához. A kedvező fogadtatáson túl az is hozzájárult az együttes további fennmaradásához, hogy a zenéről, a stílusokról, művekről, sz mindazon túlmenően az előadói elkötelezettségről is hasonlóképp gondolkodnak.
Schiff András és a Cappella Andrea Barca közös szakmai életrajza a (földrajzi) térhódítás jeleit is mutatja (1999 óta meghonosították Vicenzában a Festival Omaggio a Palladiót) – és közös művészi teljesítményük elismerésére is sor került: 2019 óta az együttes az Arany Mozart-Medál kitüntetettje (a Mozarteum Alapítvány eme legrangosabb elismerésének korábbi birtokosai közé tartozik Schiff András).
Mozartwoche-25_Cappella-Andrea-Barca_Andras-Schiff_c_Wolfgang-Lienbacher_126
Az idei, Mozart születésnapja köré szervezett (szokás szerint túlcsorduló) 11 napos Mozart-hét mottója a „Destination Mozart” lett. E program is Bach és Mozart műveiből összeállított műsort hallhattunk a kivételes együttestől február 2-án. Kivételes annyiból is, hogy figyelemre méltó szakmai életrajzzal rendelkező, szólista-rangú tagjai valamennyien a kamarazenélés elkötelezettjei. Nagy létszámú kamaraegyüttesnek is tarthatnánk – de repertoárjuk zenekar-rangjukat és funkciójukat sejteti, és ami talán még fontosabb: az általuk életre keltett hangzásvilág teltsége (teste) alapján is ebbe a dimenzióba sorolható a Cappella.
A Nagyteremben bárhol ülve is arányos-kiegyensúlyozott (értelemszerűen: a partitúrába rögzítetteknek megfelelő, s ezáltal a szerzői szándékot realizáló) a mindenkori hangzáskép, amelyből folyamatok alakulnak, amely történeteket „mond el” (utalhatunk Harnoncourt könyvének címére – A beszédszerű zene). „Minden” hallható – áttetsző a hangzás, amely széles dinamikai skálán valósul meg. Ki-ki annyit „hall meg” ebből a csodából, amennyire korábbi zenei emlékei-tapasztalatai képessé teszik – de mindenképp gazdagodik az élményszerű impulzusok által.
Az idei műsor két félidejének műsora a parallelizmus jegyében épült: Bach 5. Brandenburgi versenyének (BWV 1050) és Mozart C-dúr zongoraversenyének (KV503) „előtagjára” Bach Hármasversenyének (fuvolára, hegedűre, zongorára, vonósokra és basso continuóra, BWV 1044) és Mozart c-moll zongoraversenyének (KV 491) „utótagja” rímelt.
A Mozart-zongoraversenyek Sir András és a Cappella előadásában megunhatatlanok, az előadás különlegességét a Bach-művek jelentették, a zeneirodalom első zongoraversenyeként minősített brandenburgi koncert az együttes koncertmesterének, Erich Höbartnak, valamint Wolfgang Breinschmidnek a fuvola-szólójával. A Hármasversenyben Schiff szólista-partnere Höbart mellett az együttes másik fuvolistája, Wally Hase volt. Kamaramuzsikus funkcióban is hallhattuk tehát Schiff Andrást – azért a „funkciót” hangsúlyozom, mert a kamaramuzsikusi „minőség” állandó velejárója valamennyi zenei tevékenységének. És ne maradjon említés nélkül az a „csoda” sem, amely kétségkívül nem tanítható (de jó lenne, ha a közönség soraiban minél több szakmabeli hospitáló foglalna helyet!), a „hangszer mellől vezénylés” egyedi megvalósítása. Nem kétséges: ehhez alapfeltétel a személyében megválogatott, összeszokott együttes, akikkel „egyenlőek között az első” viszonylatban állhat a dirigens. Aki nem dirigál, legfeljebb irányít, pontosabban, a szó legnemesebb értelmében „kézben tartja”, felelősséget vállalva érte, a hangzás-egészt.
Mozartwoche-25_Cappella-Andrea-Barca_Andras-Schiff_c_Wolfgang-Lienbacher_970
Az együttmuzsikálók szeretet-közössége azzal a többlettel ajándékozta meg hallgatóit, hogy jelenlétük által részesei lehettek a produkciónak (voltaképp az a lehetőség is ajándék, hogy lehetőséget kaptak aktív, a személyiséget mozgósító figyelemre!). Az ismert művek sem az újrahallgatás mechanikus lehetőségét kínálták, hanem többet, lényegibbet: a kompozíciókkal való alaposabb, közelebbi megismerkedést.
„Aminek … legjobban örülök, a csendes siker! Szemmellátható, hogy növekszik napról napra ennek az operának sikere!” – írta feleségének a Varázsfuvola egyik előadása után Mozart. Ehhez a csendes sikerhez hasonlítható az a fogadtatás, amely leginkább a hálát és a köszönetet juttatta kifejezésre a tapsban, a feltétlen elfogadás jegyében.
