Salzburg Festspielhaus
Ilyen létesítmény csupán a salzburgi Festspielhaus színpadán létezik. „Átadására” május 18-án került sor, a Pünkösdi Ünnepi Játékok keretében. Az utastérben rendre felbukkannak a Da Ponte librettóra készült operák szereplői, tarka összevisszaságban, élénk színfoltjaiként annak a folyamatnak, amely sűrítetten tartalmazza az életből ismert környezeti tényezőket, a sztrájktól a járatok törléséig – és megannyi eseményig, immár az üvegablak túloldalán. Une folle journée – illik rá a Figaro házassága alcíme.
Mozart – Da Ponte operagála, így szerepel a programkínálatban, valójában igazi fesztivál-csemegeként realizálódott a sokoldalú színházi ember Davide Livermore koncepciója, megannyi munkatárs közreműködésével. Az ötlet alapos kidolgozásaként a helyszínt poénok sokasága, sziporka-kavalkád tartja állandóan életben – ez önmagában is élmény a nézőnek. A hallgató pedig kiváló énekesek előadásában gyönyörködhet megannyi ismert operarészletben: áriákban és együttesekben.
Az operabarát többnyire már az első hangoknál felismerte a részleteket, legfeljebb a kórusszámoknál bizonytalanodott el. Bizony, a Davide penitente „potyautas” a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Cosi fan tutte ismert melódiái között. Mégis örültünk jelenlétének; nemcsak azért, mert megdolgoztatta a szürkeállományt, hanem mert afféle hangfüggönyként a szólistaparádé zenei díszletét képezte. A kórusbetétek érzelmi nyugvópontok voltak abban a „pörgésben”, amely látványként, az idősíkok villódzásából is adódóan stimulálta a figyelmet. És ha valakinek feltűnt volna az egyetlen olyan betétszám, amikor megfeledkeztünk e pasticcio-színtérről: létjogosultsága van annak, hogy Cecilia Bartoli elénekelte a szopránhangra, obligát zongorára és zenekarra komponált hangversenyáriát. A „Ch’io mi scordi di te? – Non temer, amato bene” egyébként az egyetlen szöveg, amit másodszorra is megzenésített Mozart. Az Idomeneo-szövegrészletre komponált hatásos recitativo és ária (rondo) a Bécset elhagyó Anna Storace búcsúkoncertjén hangzott el először (Mozart személyes közreműködésével), aki a Figaro első Susannája volt.
Bizonyára kevesen voltak, akik valamennyi énekest felismerték, annál is inkább, mert a jelmezek is lekötötték a figyelem egy részét. Cecilia Bartolira persze bármelyik öltözékében ráismerünk, és a salzburgi kedvencek között előkelő helyet elfoglaló Rolando Villazón is első pillantásra beazonosítható. Az igényes kivitelezésű, részletes műsorfüzetet legfeljebb előadás előtt lehetett tanulmányozni, a műsor közben nem volt mód erre. Tehát, több szerephez feltehetően csak utólag társítottuk az énekes kilétét. Előre lehetetlen volt memorizálni a programot a szereposztással – legfeljebb Mattia Olivierit tudtuk könnyen felismerni, aki beugrással vette át Ildebrando D’Arcangelo szólamát. Az előző és a következő esti La clemenza di Tito előadás közben a császár szerepében remeklő Daniel Behle ezúttal Don Ottavióként és Ferrandóként dobogtatta meg (elsősorban a női) szíveket. A Tituszbeli szelíd Serviliát (Mélissa Petit) ezúttal Almaviva grófnéként és Fiordiligiként láthattuk-hallhattuk. Operabeli szerelme (Annio) itt Dorabellaként volt a partnere.
Az izraeli mezzoszoprán Anna Tetruashvili egyébként épp Salzburgban aratta legutóbbi nemzetközi sikerét a tavalyi Mozart-versenyen. A főként belcanto- és Mozart-szerepekben jegyzett Alessandro CorbelliDon Alfonso és Leporello szerepében lépett színre – utóbbiban megkacagtatta a közönséget, amikor tabletet vett igénybe a regiszteráriában Don Giovanni hódításainak felsorolásakor. Cherubinóként korábbi salzburgi szerepével tért vissza Lea Desandre, aki Despina áriájában komédiázókedvének is utat engedett. Nem először lépett fel Salzburgban a Mozart-énekesként sokhelyütt fellépő svájci Ruben Drole sem, aki ezúttal Guglielmo és Massetto szerepét kapta. A szólisták fel-feltűntek az utasok között, néha áldozatul estek szelfiző rajongóknak és paparazzóknak – remek partnerei voltak a kórusként igényesen dalra fakadó útitársaknak. Az Il Canto di Orfeo és a Bachchor Salzburg mellett a Les Musiciiens du Prince – Monaco zenekara gondoskodott az értékes zenei élményről. Az est dirigense Gianluca Capuano volt.
A pozitív érzések széles skáláját hívta életre ez a pasticcio. Egyszerre szórakoztatott és gyönyörködtetett. És ritkaságélménnyel gazdagította a közönséget.