Philippe Jaroussky: À sa guitare
„À sa guitare” – a műsorkezdő Poulenc-daltól kölcsönözte címét a felvétel. A hallgató számára azonban a második számé a meghatározó: Come again! Mert a műsor újrahallgatására vágyik, a gyönyörködésbe belefáradhatatlanul, a végtelenségig.
Philippe Jaroussky és a kiváló fiatal gitárművész Thibaut Garcia együttmuzsikálása „faltól-falig zene”, az első hangtól az utolsóig lenyűgözi a hallgatót. Minőségével csakúgy, mint meglepetés-erejével. A műsort nézve (olvasva) aligha sejthetjük, miféle örömforrást rejt a hangzás. Sőt, a hagyományos műsortípusokhoz szokottak akár meg is rökönyödhetnek, mit keresnek egymás szomszédságában olyannyira „különböző” zenék (Poulenc után Dowland, Granados pedig Cavvini és Schubert között, stb.). De kár az időt fecsérelni még csak az információszerzésre is, a hallgatnivaló akkor is, úgy is élvezetes, ha egy különleges folyamatként éljük át. Utazás (térben és időben), ahol kitekintve többé vagy kevésbé ismerős a táj…
A különleges felvételnek egyébként egyedi kísérőfüzet jár – beszélgetés a két előadóművésszel. Ez önmagában nem ritkaság, az viszont igen, hogy mennyire „egylényegű” az előadók szóbeli megnyilatkozása – egyáltalán: magatartása – zenélésükkel. Hangot adnak a közös munka örömének, túl a partnerrel való ideális kapcsolaton a tekintetben is, hogy korábbi hangzáselképzeléseiket sikerült megvalósítani. Jaroussky egyenest úgy fogalmaz, hogy „3D”-nek érzi a felvételt, olyannyira megvalósítottak egy ideális hangzásteret, amelyen belül érzékenyen alakul az énekhang és a hangszerszólam viszonya. A kontratenor, akit leginkább zenekari kíséretes áriákból ismerünk, a dal intim műfaját hasonló intenzitással népszerűsíti, mint letűnt korok – énektechnikai szempontból is – csúcsteljesítményeit.
A fiatal kora óta időről időre nemzetközi versenyek győzteseként feltűnő (27 éves) Thibaut Garcia és Jaroussky előadói felfogásában közös, hogy a technikai tudást/perfekciót eszköznek tekintik csupán a kifejezés eredményességéhez. Magát a megszólaltatást sem célnak tartják, hanem minden szándékuk az életre keltett hangzásra irányul. Mint ha az előadó legfontosabb szerve a fül lenne, a hangzás-elképzelésről a hallási kontrollon át a megvalósítandó hangzásképig. Mindenesetre, az élmény hatása nem csupán a hallgató füléig terjed: az esztétikai élmény a befogadó személyiség egészét áthatja.
A két művész szépségeszménye azonos, ily módon értékrendjük is, éspedig stílustól és műfajtól függetlenül. E szépség-birodalomban minden örökzöld-érvényűnek tűnik, mindenki számára gyönyörködtetőnek. Az apparátusból következik, hogy a három szólógitár-számtól eltekintve átiratokból/feldolgozásokból áll a programjuk – ám amit hallunk, elhitetően „eredeti”. Külön említést érdemel e tekintetben Schubert Erlkönigje – magas léc megmérettetésre vállalkozó gitárosoknak!
A címadó Poulenc-dal első két sora a reneszánsz óta ismerős (búvópatakként fel-felbukkanó) struktúrát idéz (magyar rokona a Megkötöm lovamat kezdetű népdal, moll-jellegű kezdősorával és a terccel magasabbra transzponál, dúr-jellegű második sorral; az emelkedő háromhangos kezdet is hasonló). Háromhangos emelkedő fordulattal kezdődik Dowland behízelgő szépségű Come again!-je, amit programként idézünk, amikor a zenehallgatás 68. percében másodszor kezdjük hallgatni e szépség-koncentrátumot. A közismert-közkedvelt számok között megtaláljuk Mozarttól az Abendempfindungot, Paisiello (Beethoven által zongorára komponált variációsorozat témájául választott) Nel cor più non mi sentóját, amely után korántsem tűnik meglepőnek Ramírez Alfonsinája (melynek előadása különös örömöt jelentett a gitárosnak). Dido búcsúját (Purcell operájából) gitárszóló választja el egy Rossini-áriától (a Tankrédból), amely nélkülözve a zenekari kíséretet, remekül illeszkedik a dal-környezetbe. Otthonos e környezetben A fekete Orfeusz című film egyik slágerdala csakúgy, mint a műsort záró Britten-népdalfeldolgozás.
Magasművészet, amely piros betűssé varázsolja mindazokat a napokat, amikor helyet kap az immár végtelenné tágított hallgatóság életében.
ERATO 0190295005702
