Az Óbudai Danubia Zenekar koncertje a Zeneakadémián
Vajda Gergely munkássága szépen példázza az alkotó és előadó-művészet területén való jártasság felbecsülhetetlen hasznát.
Fotó: Zeneakadémia
Szerencsés együttállások tanúi lehettek, akik meghallgatták az Óbudai Danubia Zenekar „Út a zenéhez” című sorozatának harmadik hangversenyét. A műsor elsődleges vonzerejét Mozart jelentette, „akit” befejező műsorszámként utolsó szimfóniáinak egyike, a méltán közkedvelt C-dúr mű („Jupiter”) képviselt, míg a nyitószám, Csajkovszkij Mozartianája arra emlékeztetett, hogy a Mozart-zene iránti rajongás, immár évszázadok óta, zeneszerzőkben is él. E két mű között „adósságtörlesztésre” került sor, Galina Usztvolszkaja I. szimfonikus költeményének megszólaltatásával.
Usztvolszkaja azon művészek közé tartozik, akik egész életüket a hazájukban élték le. Tette ő, egykor Sosztakovics kedvenc tanítványa annak ellenére, hogy az ő művészetét sem kerülték el a zsdanovi irányvonal szellemében történő bírálatok, amelyek következtében darabjai mind ritkábban kaptak nyilvánosságot. Az 1919-ben született (és 2006-ban elhunyt) komponistára először az 1989-es Holland Fesztiválon irányult a nyugati érdeklődés reflektorfénye, ám azóta mindinkább polgárjogot nyertek művei a hangversenytermekben, és amióta hozzáférhetőek a kották, a hangfelvételek számra is örvendetesen megnőtt.
Ami zenei életünk tájékozódását/tájékoztatását illeti, erőteljesebben fókuszál az emigrált szovjet-orosz szerzőkre, éppen ezért rendkívül örvendetes, hogy olyan karmester irányításával csendült fel Usztvolszkaja hatvan évvel ezelőtt komponált műve, akinek a neve (korábbi munkássága alapján) szavatolja, hogy egyenlőségjel tehető a mű és az interpretáció közé.
Vajda Gergely munkássága (ha nem túl fellengzős: művészete) szépen példázza az alkotó és előadó-művészet területén való jártasság felbecsülhetetlen hasznát. Vajda maga is zeneszerző, így nagyobb mélységgel képes értelmezni más szerzők műveit, klarinétosként személyes tapasztalatokkal rendelkezik a „másik oldalt” illetően, mint ahol most, tanult karmesterként áll. Tehát, képes elérni, hogy a zenekari játékosok partnerei legyenek a mű hangzó életre keltésében. Annál is fontosabb ez a többsíkú hozzáértés, mert a hangszeresek Usztvolszkaja műve esetében olyan zenei világba kerültek, ahol – szólamaik lejátszásával – leginkább csak felszínesen tudtak tájékozódni. Az őket gazdagító stiláris ismeretekhez a karmesteri többlettudás által jutnak. Amiben – s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – kamatozik a karmester alapos zeneirodalom-ismerete is, saját praxisa alapján és a hangfelvételek ismeretében tanulmányozott partitúrákból egyaránt. Ettől kezdve a hallgatónak nem volt más dolga, mint hogy nyitottan figyelje a művet. Utóbb igazat kell adnunk Usztolszkajának, akinek elhíresült a mondása, miszerint, aki szereti a műveit, ne elemezze azokat. Ismertető szövegre mégis nyilvánvalóan szükség volt – célját csak abban az esetben nem érte el, ha valaki zenehallgatás közben olvasta a mű keletkezésének-sorsának történetét, mert így éppen a „lényeg” sikkadhatott el, amennyiben háttérzenévé vált a megismerésre kétségtelenül méltó kompozíció.
Fotó: Hrotkó Bálint, Óbudai Danubia Zenekar
Vajda Gergely irányítását figyelemmel követték a muzsikusok. A Csajkovszkij-mű esetében a hangszerelés sajátosságainak, a hangszíneknek-hangszín-kombinációknak a kidolgozása volt a fő feladat. A Mozart-szimfónia pedig akkor is megkoronázta az estet, ha a kidolgozottságot illetően lehettek is fenntartásaink. (Félve jegyzem meg: több más vezető budapesti zenekarhoz hasonlóan, a Danubia játékában is minőségi változást hozna a rendszeres vonóskari műhelymunka.) A sziporkázó finálét hallgatva, érdemes rámutatni: a tempó és a sebesség két külön dolog. Gyorsabbnak halljuk a játékot, ha kidolgozottságból adódóan nagyobb az információsebessége (mindig „történik” valami), ám ilyenkor nem érezzük elsietettnek, rohanónak az előadásmódot. Miközben gyönyörködtünk a megunhatatlan szimfóniában, korántsem csupán újrahallgattuk a művet: megannyi részlet vált hangzó valósággá, s gazdagította a hangképet, amelyek gyakran elsikkadnak, szép, ám kevésbé igényes interpretációk esetén. Tehát, Usztvolszkaja művének felfedezésén a Jupiter-szimfónia „újrafelfedezésének” élményével gazdagodhattunk. (Kottaolvasók esetében: inspirációval a partitúra ismételt áttanulmányozására, esetleg több hangfelvétel hallgatása közben.)
Óbudai Danubia Zenekar – Vezényel: Vajda Gergely
Zeneakadémia, Nagyterem, 2019. november 13.
Csajkovszkij / Usztvolszkaja / Mozart
