Nino Rota zenéje hárfán
Minden idők egyik legnépszerűbb filmzeneszerzőjének rajongói közül kevesen tudják, hogy Nino Rota (1911-1979) tizenegy évesként oratóriumot komponált, s zeneszerzés-tanulmányait nem kisebb mester irányításával végezte, mint Alfredo Casella.
Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hazai tanulmányait követően felvételt nyert a philadelphiai Curtis-intézetbe. Mennyiségben is tiszteletre méltó filmzenéi mellett időről-időre komponált „komolyzenei” műfajokban – ám az életműnek ezt a része – érthető módon – szinte feledésbe merült. A Bécsi Filharmonikusok szólóhárfásának, Anneleen Lenaertsnak köszönhetően „hárfaközelben” tölthetünk egy bő órát Nino Rota zenéjével. Zenéjével, mert eredeti művei mellett átiratok is szerepelnek a műsoron, Daniel Capelletti munkái Rota filmzenéi népszerű részletei szólóhárfára és vonószenekarra.
A keresztapa-szvit, az Édes élet-szvit, A makrancos hölgy nyitánya és egy-egy téma kibontása a Halál a Níluson és a Rómeó és Júliából – olyan hallgatnivalók, amikor a hangszín-variációk a megváltozott környezetben tovább növelik az élmény intenzitását. Régi tapasztalat, hogy kedvelt választás a járt úté a járatlan helyett, a befogadótól különösebb figyelmet nem igénylő, korábban már tetszéssel megismert zenék újrahallgatása. Az átiratoknak köszönhetően még a „változatosság gyönyörködtet” elv is érvényesülhet ilyenkor. Az átiratok és a műsor kezdőszámaként szereplő Hárfaverseny felvétele Brüsszelben készült, a Brüsszeli Filharmonikusok közreműködésével, Adrien Perruchon vezényletével. E két pillér között kapott helyet a fuvolára és hárfára komponált Szonáta, valamint a Sarabanda e Toccata tételpár (ez utóbbi szólóhárfára). Ezeket Berlinben, a Teldex Studióban rögzítették. A Szonátában Lenaerts kamarapartnere a Berlini Filharmonikusok szólófuvolásaként (továbbá szólistaként és több kamaraegyüttesből) ismert Emmanuel Pahud.
Minden tekintetben „profi” előadást hallunk tehát – hivatásos muzsikusoktól olyan műveket, amelyekben már-már kikapcsolódásnak tűnő játékkedvvel vesznek részt. Mert Rota zenéje nem jelent számukra technikai nehézséget, a tetszetős kísérettel ellátott „fülbemászó” dallamok felidézése örömforrás. A hárfaverseny sajátos területet kínál, hogy próbáljuk „megfejteni” Rota népszerűségének titkát. Rota mer vállaltan egyszerű (is) lenni, annyi szekvenciázó dallamfordulatot és egyszerű skálamenetet ír le, amennyi még technikai gyakorlatokban is ritkán szerepel, ám a vállaltan konfliktusmentes, tudatosan jó hangzásra törekvő muzsika nem téveszti el hatását. A tanult muzsikus hallgató szinte előre kitalálja, hogy mi fog következni – és ez az akár első hallásra bekövetkező otthonosság-érzet minden bizonnyal részét képezi annak azoknak a tényezőknek, amelyek széles körben népszerűvé avatják Rota zenei világát.
Ugyanakkor nem tagadható: a filmzene-részletek sokkal érdekesebbek, mint a hangversenypódiumra szántak. Utólag nehéz megítélni, mennyiben fokozza ezek hatását a filmek emlékkép-anyaga, de voltaképp nincs is szükség erre. Annak viszont mindenképp felbecsülhetetlen a haszna, hogy a felvétel jóvoltából olyanokhoz is eljut versenymű és szonáta, akik nem érdeklődnek a történeti zenék (s a bennük otthonos) zenék iránt, tehát a széles körben kedvelt Nino Rotának köszönhetően képlékenyebbé válnak azok a határok, amelyekig elmerészkednek a magaskultúra tájaira.
Warner Classics 0190295514716
