Mozartwoche, Schiff Andrással
Az eleve nagy élményre számító, és várakozásában sohasem csalódó hallgató időről-időre úgy fogadja Schiff Andrást, mint végső művészeti igazságok kinyilatkoztatóját, egy Schumann-tétel címét kölcsönözve, „Der Dichter spricht” élménnyel gazdagítva a mindenkori hallgatót.
Fotók: Wolfgang Lienbacher
Más „megmaradási törvények” mintájára elmondható az is, hogy „csoda nem vész el, csak átalakul”. Vagy éppen abban rejlik megmaradásának lényege, hogy nem alakul át, csupáncsak alkalmazkodva jelenik meg különböző történeti és életkorokban, más-más helyszíneken, előadóművészeknél az adott műsor szolgálatában? Ilyesfajta gondolatok foglalkoztattak Salzburgban, a Cappella Andrea Barca hangversenye után.
A Mozartwoche különleges színfolt a fesztiválváros életében. Az első olyan rendezvénysorozat, amelyet Mozart születésnapja tájékára időzítettek, és sajátosságai közé tartozik az is, hogy a nevét meghazudtolóan 10-11 napig tart. Mondhatni, „faltól-falig” zene, mert minden nap délelőtt, délután és este egyaránt kínál hallgatnivalót. Ráadásul, műsorában nem korlátozódik Mozart zenéjére (habár, az ilyesfajta korlátok ellen kevesen apellálnának), hanem néha afféle „Mozart plusz…” kínálattal kecsegtetik az érdeklődőket, máskor egyedi szempontokat vesznek figyelembe (esetleg kerek számú évfordulókat). Jut tehát elég idő a Mozart-műveknek, ugyanakkor a speciális környezet néha olyan jelenségekre is ráirányítja a figyelmet, amelyek egyébként megmaradnának az elméleti ismeretek szintjén.
Schiff András, Schaghajegh Nosrati
Nem ritka, hogy a nemzetközi zenei élet valamely kiválósága többéves időszakon keresztül vállalkozik arra, hogy a rendezvénysorozat intendánsa legyen. Ilyen volt a közelmúltban Marc Minkowski, és ilyen lesz a következő évtől Rolando Villazón. Az idei év a két nagyszabású tervezés között szinte intermezzónak tűnt, habár Maren Hofmeister programösszeállítására aligha lehet panasz. Más kérdés, hogy ezúttal is volt lehetőség búúúúúúúúú-zásra (a Szöktetés előadási koncepciója okán), de aki a „járt utak” mellett döntött, megannyi boldog órát tölthetett zeneközelben.
Schiff András és a muzsikusbarátokból alakított Cappella Andrea Barca a legkeresettebb visszatérő előadók közé tartozik, idén két délelőtt ugyanazzal a műsorral léptek fel (január 27-én és 28-án). Az első részben J. S. Bach két kétzongorás c-moll versenyműve (BWV 1060 és 1062) szerepelt, közben pedig Mozart c-moll Serenade-ját (KV388) játszották az együttes fúvósai. Szünet után is maradt a c-moll, két részlet Bach Musikalisches Opferjéből („Ricercar a 3” zongorán, „Ricercar a 6” vonósokon), majd Mozart c-moll zongoraversenye (KV 491) koronázta meg a műsort. Az első részben zongorista-partnere (a programelőzeteshez képest módosulva) Schaghajegh Nosrati volt.
Schiff András, Schaghajegh Nosrati
Az iráni származású, ám már Németországban született művésznő pályája korán kezdődött, és Bach zenéje kezdettől központi szerepet kapott benne. Bemutatkozó szólóalbumán kívül első versenymű-felvételén is Bachot játszik. Lenyűgöző az a magától értetődő formálás, amellyel az egyes tételeket felépíti, mindig tökéletesen illeszkedve a felcsendülő zenei környezetbe. Ilyenkor szívesen említjük a zenét mint univerzális nyelvet – habár az effajta elhitető erejű kiforrottság, összeszokottság nemzetközi méretekben is rendkívül ritka.
Schiff Andrásnak pedig, bármit is tűz műsorra, készséggel elhisszük, hogy ő épp annak a stílusnak, szerzőnek a specialistája. Bach-játéka hasonlóképp meggyőző, mint Mozart-interpretációja. És örömmel hallgatjuk, ha saját cadenzájával játssza a versenyművet (más szólista ilyesfajta vállalkozásánál nem ritka, hogy a mű alapos ismerője „falsch!” megjegyzéssel nyugtázza a saját cadenzát, lett-légyen az bármennyire is stílusos…).
Az eleve nagy élményre számító, és várakozásában sohasem csalódó hallgató időről-időre úgy fogadja Schiff Andrást, mint végső művészeti igazságok kinyilatkoztatóját, egy Schumann-tétel címét kölcsönözve, „Der Dichter spricht” élménnyel gazdagítva a mindenkori hallgatót. Schiff: jelenség, akkor is, ha zongorázik, s abban is, ahogyan – egyenlők között elsőként – szinte eszköztelenül irányítja az együttest. Szándékának plasztikus megjelenítése teszi evidenssé bármely mozdulatát, gesztusát. Úgy irányít, hogy muzsikus-habitusa ellenállhatatlan erővel jut kifejezésre, miközben alig él a bevett, a gyakorlatban hagyományosan bevált karmesteri „fogásokkal”.
Pódiumra lépése első pillanatától szinte hallható az a belső csendje, amely ideális terep a művek hangzó életre keltéséhez. Sallangmentesség jellemzi, ami lehetővé teszi a figyelemnek a lényegre irányulását. Ebből adódóan nemcsak a pódiumon, hanem a Mozarteum nagytermének nézőterén is megzendült a csend, a zene kollektív átélésének köszönhetően. Aki részese lehetett, várhatóan keresni fogja a folytatás lehetőségét – nagy öröm, hogy a koncertek DVD-felvételével végteleníthető ez az élmény.
