Monteverdi Orfeója a 2025-ös Mozart-héten
Az 1956-ban (Mozart halálának bicentenáriumi évében) életre hívott salzburgi fesztivál fennállása óta tematikája gyakran és jelentősen változott – a korszellem kívánalmaihoz és az érdeklődéshez igazodva, egyszersmind az előadóművészi csúcsteljesítményekből válogatva. Ezt tette a jelenlegi intendáns (egyébként a Nemzetközi Mozarteum Alapítvány művészeti igazgatója) Rolando Villazón akkor is, amikor kizárólag Mozart-programról gondoskodott, s teszi akkor is, amikor a mozarti személyiség és életmű gazdagságát kívánja felmutatni tér-idő tükörben. A közönségsikeren túl a szakmai értékelés is visszaigazolta vállalkozása eredményességét: az Osztrák Zenés Színházak különdíjával értékelték az idei, Destination Mozart programot.
A reneszánsztól Mozartig – és napjainkig, tovább. A január 23-tól február 1-ig megrendezett 51 belépődíjas rendezvény (amelyekhez számos ingyenes program társult) változatos műsort kínált. A mennyiségi gazdagságon túl a minőség is különlegességszámba ment, a meghívott előadóknak és koprodukciós előadásoknak köszönhetően. A frappáns cím/program/mottó lehetővé teszi a gazdag merítést az érdeklődésre számot tartó értékek kimeríthetetlen bőségszarujából, tehát egyként sikerre számíthat az „ugyanazt, de másképp” igénylők, a repertoárdarabokat kedvelők és a „mindig valami mást” váró, különlegességekre-ritkaságokra vágyó ínyencek körében. Mindezt tálalta az idei műsor, olyan körítéssel, amely azt sugallta: minden választás – jó választás.
Nem kisebb muzsikus-személyiségre, mint a régizene-játszás történetében (is) korszakos jelentőségű Nikolaus Harnoncourt által leírottakra hivatkozva került például műsorra Monteverdi Orfeója, az első olyan zenés színpadi mű, amely legrégebbiként repertoárdarabja számos operaháznak. Harnoncourt értékelése szerint Monteverdi ismerete nélkül nem érthetjük igazán Mozart operáit – ezúttal a Mozart-operák ismerői indulhattak felfedezőútra Monteverdi remekéhez.
Három alkalommal csendült fel a Haus für Mozart színpadán (január 24, 26, 31), debütálási lehetőséget kínálva megannyi előadónak a Mozartwoche keretében. Az előadás némi módosításokkal a drezdai Semperoper produkcióját hozta a Mozartstadtba. Az ottani rendkívül sikeres fogadtatás adhatott impulzust ahhoz, hogy Nikolaus Habjan rendezőként bemutatkozhasson Salzburgban is. Alkotótársai közül feltétlenül érdemes megtanulni a színpadképért felelős díszlettervező Jakob Brossmann és a fényhatásokat tervező Fabio Antoci nevét. A címszerep Rolando Villazón remeklése, akinek Monteverdi iránti intenzív érdeklődéséről sokan talán csak most, egy interjúból értesülhettek (korábban Tancredként és az Il ritorno d’Ulisse színpadán hallhattuk). A színpadraállítás drezdai koncepciójához Christina Pluhar vezényletével együttese, a L’Arpeggiata társult. A Mozartwoche meghívottjaként 2020 óta visszatérő együttes a historikus hangszerekkel remek atmoszférát teremtett a színpadi látványvilághoz.
Az ismert mitológiai történet ezúttal – elsősorban a rendezői koncepciónak köszönhetően – további jelentés-rétegekkel gazdagodott, amelyek azonban sohasem távolítottak el a zenétől. Nem új ötlet (gondolat) a főszereplők megkettőzése (gyakran pantomim látvány-kommentárral), azonban ezúttal az Orfeo és Euridice életnagysága bábfigurája többet jelentett: a test és a lélek dialógus-szituációi jöhettek létre. (Talán nem véletlen, hogy már előadás közben Emilio Cavalieri művének a címe ötlött eszembe, a Rapprezentazione di Anima e di Corpo. Ezúttal tehát nem csupán a zene varázshatalmát csodálhattuk, hanem a lélek (érzések) testen-túli továbbélését, jelenlétét.
Leginkább a (némiképp) ismertnek tekinthető remekművek esetében lehet eredményes az ilyesfajta többlet-gondolatiság – amikor a néző-hallgató a figyelemmegosztással nem veszít az élményekből. Ebben az interpretációban állandósult a vizuális élmények intenzitása, amelyet néha felerősített a hangszeres érzelmi aláfestés. Az olasz nyelvű előadás kétnyelvű (német és angol) feliratozása segédeszköznek bizonyult – néha a gondolatiságba való belefeledkezés mélyebb értést eredményezhetett, mint a konkrét szöveg értése. A közönség aligha vonhatta ki magát (ki-ki személyisége egészét, más szóval: intenzív jelenlétét) a hatás alól.
Hagyománya van annak, hogy a salzburgi fesztiválok nagysikerű színpadi és koncerttermi előadásai megjelennek video-és/vagy audiófelvételen, elismerésre méltó gyorsasággal. Ez a produkció is méltán tarthat érdeklődésre számot mind azok körében, akik részesei voltak – mind pedig azokéban, akik legfeljebb részinformációkhoz (és rövid felvillantott hangkép-élményekhez) jutottak korábban.
