Mikusi Balázs: A pók és a méh
Mikusi Balázs zenetörténész, az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtárának vezetője igazi ínyencséggel lepte meg a komolyzene iránt érdeklődő olvasókat.
A pók és a méh című könyvében huszonnégy Mozart- és Haydn-tanulmányt gyűjtött össze, melyek mindegyikében eddig rejtve maradt érdekességekre hívja fel a figyelmet a két zeneszerző-óriás műveivel kapcsolatosan. A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Bősze Ádám zenei antikvárius, a Bartók Rádió műsorvezetője beszélgetett a szerzővel.
A szerző már 2009-ben felhívta magára a figyelmet azzal az eredeti Mozart-kézirattal, melyet az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményében fedezett fel. Az A-dúr zongoraszonáta (K.331) töredéke az elmúlt évek legfontosabb magyar felfedezésének számít. A szerző által elsőként elkészített tanulmány, mely A pók és a méh címet viseli még mindezt megelőzően, 2002-ben született, szükség volt annak újraolvasására, de ez változtatás szükségességét nem eredményezte. Elmondása szerint megközelítésmódja nem változott, napi szinten foglalkozik azzal a Haydn-gyűjteménnyel, melynek az OSZK ad helyt. Ez a gyűjtemény adja számára az inspirációt, sokan fordulnak hozzá kérdésekkel, és a válaszok keresése során találja meg a számára érdekes témákat. Választásaihoz néha a véletlenek összjátéka is hozzásegíti. Külön kiemelte, hogy tanulmányaiban hivatkozik azokra a magyar kutatókra is, akik az ő munkáját segítették, mert könyvtárosként különösen fontosnak tartja, hogy a hozzájárulásukért köszönet illesse a segítőket.
Mikusi Balázs és Bősze Ádám a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
A Haydn-anyaggal kapcsolatosan elmondta, hogy az angol anyagok tekinthetőek viszonylag teljesnek, mivel sok egyéb anyag odaveszett azoknak a tűzvészeknek a során, melyek két alkalommal is pusztítottak a zeneszerző házában. Említést tett arról az ötven vonósnégyesről, melyeket a szerzői Haydnnak ajánlottak, de mindezekből csupán nyolc volt ténylegesen fellelhető nála. A nagyobb hangsúly a vokális zenére helyeződik a könyvben, mert ezek a művek azok, amelyek könnyebben megismerhetőek. Rámutatott, hogy az egész Haydn-életmű olyan óriási terjedelmű, hogy azt megismerni nem lenne lehetséges.
A kötetben olyan zenei különlegességekre is lelhet az olvasó, mint például az, hogy hogyan tudta Haydn azoknak a zenei elemeknek a negatív értékelését a visszájára fordítani, amelyért a korabeli sajtó kifejezetten leszólta. Ilyen a hegedű és a brácsa szólamok párhuzamos haladása bizonyos művekben, melyek kedvezőtlen fogadtatása bántotta a zeneszerzőt. Ám amikor elhatározta, hogy ezeket a fennkölt hangzás érdekében egy szimfóniába illeszti be, megváltoztak az addigi negatív hangok, már dicsérő kritikákkal illették, pedig a zenei alapmotívumot nem változtatta meg.
Gyakran foglalkoztatja a zeneértőket az a kérdés is, hogy kölcsönzött-e vajon Mozart más szerzőktől vagy sem? Ezzel kapcsolatosan a három legfurcsább esetet gyűjtötte egybe a szerző. Mozart kapcsán 20. századi előadás-történeti eseményekről is szó kerül a kötetben, Hevesi Sándornak Az álruhás kertészlány című, három felvonásos Mozart-opera kapcsán kellett a művet színpadképessé tevő fogást alkalmaznia, mivel a mű librettója nem volt elég hangsúlyos. Recenziókat is olvashatunk a könyvben két Mozart, illetve két Haydn-kötetről is, ezek külföldön született művekről szólnak, és a könyv lekerekítésére szolgálnak.
Olvashatunk továbbá egy olyan tanulmányt is, mely Haydn Az utolsó ítélet című művének librettójával foglalkozik. A zeneszerző hagyatékában maradt fenn a szövegkönyv. Ezt vetette össze Mikusi Balázs A Teremtés és Az évszakok című oratóriumokkal, és több hasonlóságot is talált bennük, véleménye szerint akár egy harmadik oratórium is lehetett volna ebből a műből.
Számos érdekességet találhatunk még a kötetben, mely igazolja a szerző nem lankadó lelkesedését a Mozart és Haydn-művek vonatkozásában, valamint azt is, hogy az OSZK Zeneműtára olyan hatalmas kincs, mely kiapadhatatlan forrása a jövőbeni kutatásoknak.
