Mariam Batsashvili
Három évvel a debütáló CD után megjelent a húszas évei végén járó grúz zongoraművész második szólólemeze. Mariam Batsashvili ismét 19. századi időutazásra invitálja hallgatóit.
Mariam Batsashvili pályája sok szállal kötődik Liszthez. A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendékeként 18 évesen megnyerte a fiatal pianisták számára kiírt Liszt-versenyt, három évvel később pedig az utrechti Liszt-versenyt. Nemzetközi zenekari estjein is gyakran tűzte műsorra Liszt zongoraversenyeit. Ugyanakkor nem szándékozott Liszt-specialista lenni, hanem változatos-gazdag repertoárépítéssel szándékozik megidézni azt a zenei világot, amelynek egyik centrális alakja volt kedves szerzője.
A zongora romantikus mesterei címmel megjelent műsor sokműfajúságával tűnik ki. A művésznő merész válogatásában egyaránt helyet kaptak eredeti kompozíciók és átiratok, parafrázisok. A műsor „szervességét” megannyi adat, információ felsorakoztatásával lehet feltárni, ám nem emiatt tetszetős a kétségkívül vegyes program. Nyitószámként Harold Bauer átiratában választotta César Franck eredetileg orgonára komponált művét (Prlude, Fugue et Variation, Op. 18), majd váratlan fordulattal Sigismund Thalberg bravúrdarabja következik (Grand Caprice sur des motifs de La sonnambula de V. Bellini). Eztán lép színre Liszt Ferenc, elsőként Izolda szerelmi halálával (Wagner Trisztán és Izoldájából), majd Loreley című Heine-dalának zongoraátiratával. A zongoradalok sora két Schubert-dal átiratával folytatódik (Ständchen, Aufenthalt). A hangszeres dalolást keringősorozat váltja fel, de nem akármilyen! Chopin Asz-dúr keringője (Op. 42) után ismét Liszt kapja vissza a szót: Valse de l’opéra Faust (Gounod operája nyomán), és a saját Valse de bravoure. Ráadás-számnak hat R. Strauss átirata a „Kupelwieser-Walzer”-ből (Schubert, D. Anh. I/14).
A 2021 márciusában a berlini Siemens-Villában készült felvételen megfigyelhető, amit az előadó szavakba öntve is megfogalmazott: tudatosan törekszik a – gyakran öncélú – „hatásosságot” a romantikus művekben. A 2017-ben Yamaha Művésznek választott pianista játékában leginkább az a megnyerő, hogy – imponáló felkészültség, ezen belül elsősorban rendkívül differenciált billentéskultúra birtokában – magától értődő természetességgel zongorázik, maximális tudatossággal tervezve tempót-dinamikát, néha egyértelműen éreztetve zenekari hangszerek hangszínét. A romantikus művészek szellemi rokona abban is, hogy csupán a „kész épületeket” mutatja meg, magánügyként tekintve a „tervrajzokat” és az „állványzatokat”. Kiérlelt produkció valamennyi műsorszám – csak azt sajnálhatjuk, hogy a trackeket elválasztó szünet nem ad lehetőséget, hogy a hallgatóban lecsengjen az élményszerű interpretációk egyike-másika, hanem szinte megszakítatlan folyamatként kényszerülünk végighallgatni az összprodukció egészét. További megoldások: lejátszóberendezés mellett, a Pause-billentyű közelében, avagy távirányítóval a kézben. Csak azért nehézkes ezek bármelyike, mert a hallgató – zongorista, profi zenész vagy zenekedvelő – szívesen belefeledkezne egy-egy műsorszám saját-világába, a művész által hangzó életre varázsolt atmoszférába.
