A Lammermoori Lucia a Metropolitan Opera műsorán
A New York-i Metropolitan Opera tekintettel a jelenlegi kritikus helyzetre már hetek óta bezárta kapuit, de megnyitotta online, fizetős könyvtárát.
Fotó: Roboz András
Vagyis minden napra szabadon elérhetővé tesz egy konkrét előadást. A heti repertoárt a MET honlapján lehet nyomon követni. Az előadások minden nap, helyi idő szerint 19.30-tól elérhetőek következő nap 18.30-ig. Május 15-re (itthon az időeltolódás miatt 6 órával később, május 16. hajnali 01:30-től május 17. 00:30-ig) hirdették meg Gaetano Donizetti Lammermoori Lucia című operáját. A választás nem a Natalie Dessay-féle méltán emlékezetes előadásra esett, hanem egy 1982-es változatra, amelyben a feledhetetlen szoprán Joan Sutherland énekelte Luciát.
Ahogy Walter Scott írja A lammermoori nász című regényében: a tébolyult lányt, aki a nászéjszakáján leszúrta férjét, hosszas keresgélés után a szoba ódivatú, nagy boltozatos kandallójában találták, megbújva. Amikor kivitték a helyiségből, visszanézett oda, ahol a férje pár perce még vértócsában feküdt és eszelős mosollyal csak ennyit mondott: „Szóval felmostátok a nyalka vőlegényt?” Scott regénybeli Lucyjének elkeseredett őrületét túléli a férj, de Donizetti Luciája már pontosabban szúr, mégpedig olyannyira, hogy ebből lett az operairodalom talán leghíresebb őrülési jelenete.
Gaetano Donizetti 1797-1848
A fiatal, ártatlan főhősnőt a környezete kényszeríti a tragédiába. Szerelme, Edgardo a lány testvérének fő ellensége. A báty Enrico egy gazdag férfihez kényszeríti húgát. Ezt többek között egy hamisított levéllel éri el, amely Edgardo hűtlenségét bizonygatja Luciának. Az összezavarodott lány, hogy megmentse a családot, belemegy a házasságba, de az esküvőn megjelenik Edgardo. A híres szextettben, miközben mindenki kiadja magából a dühét és elkeseredettségét, Lucia lassan elveszti kapcsolatát a valósággal.
Érdekes elégtétele az operának, hogy végül is a macsó férfiasság által szétmorzsolt Lucia örülési jelenetére kíváncsi szinte mindenki, háttérbe szorítva a férfi szereplők drámáját. Az elemzések többször éreztetik, hogy minden, ami előtte van, az „csak” felvezetés, és ami utána történik, az pedig reakció a tragikus sorsú nő halálára. Még ha ez így túlzás is, az egyértelmű, hogy az említett jelenetre meghatározó drámai hangsúly nehezedik.
Vannak, akik szerint Lucia az őrület dallamaival tud csak válaszolni a férfiak által köré épített börtönre. Mások szerint a meghasonlott koloratúrák épp annak bizonyítékai, hogy Lucia győzelmet arat a férfi autokrácia felett. Bármelyik értelmezést is választjuk az énekelni-való nagy kihívást jelent minden szoprán számára. Már csak azért is, mert az 1835-ös ősbemutatón a szerepet éneklő Fanny Tacchinardi-Persiani például olyan énekesi tornamutatványokra használta a jelenetet, amelyek ugyan hozzájárultak a sikerhez, de a történés drámaiságát eléggé aláásták. Carolyn Abbate, a Harvard professzora operatörténeti munkájában kiemeli még az ebben az értelemben is figyelemre méltó Nellie Melba ausztrál szoprán 1880 körüli teljesítményét, aki a jelenet fuvolafutamai mentén nemcsak egyéni csúcsokat döntögetett, hanem egy „bármit is játszol én annál is magasabban tudok énekelni” versenyre kelt a hangszerrel. A hangfelvétel itt hallható. (Carolyn Abbate-Roger Parker [2015]: A history of opera. W.W. Norton & Company, New York, 227.)
Fotó: Schmied János
Természetesen a MET 1982-es előadásában nem tapasztalunk ilyen egyénieskedő stílusvariációkat. A klasszikusan gazdag színpad egy romantikus, 17. századi, skóciai helyszínt varázsol elénk. Talán pont egy ilyen rendezés bűvölte el az opera egyik leghíresebb nézőjét, Emma Bovaryt is, aki a már említett hatszereplős, elkeseredett indulatokkal küzdő esküvői jelenet közben merült olyan mélyre illúzióiban, hogy az őrülési jelenetet meg sem várva a saját tragikus útjára lépett. Donizetti operája nem csak Flaubert hősnőjét hatotta meg, hiszen az ősbemutató óta folyamatos a sikere. Sutherlanddal a címszerepben pedig mind művészileg, mind technikailag megkérdőjelezhetetlen teljesítmény.
