A Concerto Budapest hangversenyeiről
Nem fontos a zenét érteni, inkább érezni kell.
„A szenvedélyünk” – ez a címe a Concerto Budapest tavaszi (március-május) programnaptárának, amelynek tanúsága szerint márciusban igencsak sokszínű programot kínál (különböző korosztályú hallgatóságnak) az együttes. Ebből tényszerűen is kiderül, amit egyébként megfogalmazott programként is hirdet magáról, miszerint „nagy ívű és innovatív” a műsorszerkesztése. S mennyivel meggyőzőbb ezt hallás alapján megtapasztalni, mintsem kizárólag bizalmat szavazva az írott betűknek!
E műsornaptár Keller Andrástól, a zenekar művészeti igazgatójától származik. Megérdemli, hogy betűhíven közöljük:
NEM FONTOS A ZENÉT ÉRTENI, INKÁBB ÉREZNI KELL.
EHHEZ EGYETLEN DOLOGRA VAN SZÜKSÉG: MEGHALLGATNI.
E „valódi”-ban sok „igaz” van – vagy épp megfordítva: nagy igazság van e részben közhelyesnek tűnő mondatokban. A vastagbetűs kiemelést akár tényként könyvelhetnénk el, csak épp az a „kell” zavaró – de hát a „plakát”-nál más eszközökkel érhető el hatás, mint a bensőségesebb műfajoknál. Vagyis: ne érezze senki kényszerítve magát a zene-érzésre; épp megfordítva: sokak kiválasztottság-érzetének lehet alapja, hogy ők képesek érezni a zenét, azaz, érzelmileg ráhangolódni. Hogy kihez milyen zene áll közel, sokféle (tudatosan irányított és ösztönös) szempont eredőjeként jön létre, s nagyon fontos tudni, hogy ezek között a „ráhangolódások” között vannak életre szólóak és kampányjellegűek. Egy-egy korszakos jelentőségű előadó akár – a szó legnemesebb értelmében – divatirányzatot hívhat életre! S itt értünk el ahhoz a mögöttes tartalomhoz, amely (érthetően!) nem került kifejezésre Keller mottójában. Ahhoz, hogy korántsem mindegy, hogy milyen előadásban hallhatjuk a zenét. Az első találkozás hosszú időre meghatározó lehet; akár a hangzás, akár – élő előadásnál – a látvány (s itt hadd utaljak sokadszor is Pernye András lényeges meglátására, amellyel annak idején nagy vitákat váltott ki: a zene vizuális művészet) közvetítő közege sokban befolyásolja, hogy a szerzői „üzenet”-ből mennyi és hogyan ér el a közönséghez.
Mindenesetre tény, hogy a Concerto Budapest nagy választékát kínálja az élmény-lehetőségeknek.
Március 9-én, éppen 60. születésnapján Christoph Poppen vezényelte a Concerto Budapestet a Müpában. A Schubert és Mahler műveit tartalmazó est szólistája a felesége, a Kurtág-énekesként is rangos Juliane Banse volt. A dirigens oldott légkört árasztó személye azt eredményezte, hogy a zenekarnak kissé magára hagyva kellett játszani, vagyis, nem hagyatkozhattak a karmesteri irányítás mozzanataira. Jól kamatozott az a tény, hogy megannyi kamaramuzsikus ül az együttesben; Schubert V. szimfóniájában több szólt, mint amennyit Poppen kért mozdulataival – így aztán abba az ábrándba ringathatta magát, hogy elég mozdulataival mintegy megjeleníteni zenei gesztusokat (ez a gyakorlat kevésbé felkészült együttesnél igencsak kudarcba fulladt volna!). A Schubert-dalok kedvelői számára is tartogatott meglepetéseket a program: Max Reger, Benjamin Britten és Hector Berlioz hangszerelésében, zenekarkíséretes verzióban csendült fel négy, az ismertető szerint „az elmúlás költőiségéről szóló” dal. Ezúttal is hasznos lett volna az énekelt szövegek kézbeadása a hallgatóknak (lehetőleg eredeti német nyelven és magyar fordításban), mert a legfrappánsabb egymondatos tartalmi rezümé sem pótolja annak lehetőségét, hogy folyamatukban kövessük a megzenésített verseket. Nem tudni, Banse mitől feszengett a színpadon; az intim dalok nagyzenekari kitárulkozásától, vagy csupán a perfekcióra törekvés motiválta – mindenesetre testbeszéde (legfeltűnőbb mozzanatként a tipródása) akadályozta az oldott zenehallgatást.
Mahler IV. szimfóniáját érdemes volt behunyt szemmel hallgatni (paradox helyzet élőzenei közegben), hogy a dirigens látványa ne akadályozza a zenével való közvetlen érzelmi kapcsolat kialakulását. Banse itt hasonlíthatatlanul otthonosabban érezte magát.
Március 19-én és 20-án a Zeneakadémia Nagytermében kétszer (két bérleti sorozat keretében) csendült fel ugyanaz a műsor, nem kis örömére a közelgő húsvét ünnepkörére ráhangolódni kívánó közönségnek. Az első részben ismét Messiaen-művel örvendeztették meg a hallgatóságot, a szünet után pedig a Keller Quartet szólaltatta meg A Megváltó hét szava a keresztfán című Haydn-mű vonósnégyes-változatát (a márciusi koncertkalendárium még a zenekari verziót hirdette).
A ’80-as évek végén alakult Keller Vonósnégyes villámgyorsan tett szert világhírre, majd eltűntek a koncertprogramokból, inkább csak további nemzetközi sikereikről érkeztek hírek – aztán tagságában módosulva újjáéledt (az állandó primárius (Keller András) és gordonkás (Szabó Judit) partnereként II. hegedűsként Pilz János Környei Zsófia váltotta, a brácsás Gál Zoltán helyett csak némely felvételen működött közre Bársony Péter). A vasárnapi hangversenyen vendégként Fejérvári János játszotta a brácsa-szólamot. Az előadás gesztusaiban utalt a cadizi (zenekari) bemutatóra (a szakralitást fokozandó (?), nem hirdették közreműködőként a Krisztusi mondásokat, s rövid elmélkedést (felvételről) felolvasó narrátort).
Tartalmas meditációhoz szolgált korántsem csupán keretül a zene; a lassú tételeket egészen kivételesen, pisszenés-mentes csendben hallgatta a korántsem teltháznyi közönség (ezúttal a „nem sokaság, hanem lélek” gondolatával vigasztalódhattak a szervezők). A Messiaen-műért (csakúgy, mint az A kanyonoktól a csillagokig előző évadbeli magyarországi bemutatójáért) hálával és köszönettel tartozunk – Az isteni jelenlét három kis liturgiája ritkaság-értékén túl remek ráhangoló-műsornak bizonyult a Haydn-műhöz. A középső tételben kiemelkedő szerepet játszott az ondes Martenot – szerencsések, akik részt vehettek március 17-én a Concerto Mesteriskola beszélgetések sorozatában a BMC könyvtárában Bruno Perrault-val rendezett beszélgetésen. Az előadói apparátus egyedi-sajátos volta is közreműködhet abban, hogy (kiváltképp Franciaország határain túl) ritkán szerepel hangversenyek műsorán e mű. Most Ránki Fülöp kapott ismételten lehetőséget, hogy a számára oly kedves szerző muzsikájának megszólaltatásában részt vegyen (s miként 2014 októberében, úgy ezúttal is elismerésre méltó, már-már anyanyelvi biztonsággal játszotta kétségkívül zongoristát-próbáló szólamát. A Concerto Budapesthez a Pro Musica Leánykar társult (az egyszólamú énekelnivaló néhány magas hangjának kivitelezése kirívóan élesre sikeredett). A Messiaen-mű dirigense Keller András volt, s ezúttal a mű tartalmi követését is lehetővé tette a közreadott kétnyelvű szövegkönyv. Köszönet érte.
