Kamara.hu – Utas és holdvilág – Emlék
Vajon mit válaszolna a kedves olvasó, ha azt kérdeznénk tőle, hogy milyen muzsika jut eszébe Szerb Antal Utas és holdvilág című ikonikus regényére gondolva? A többség talán olasz szerzők darabjait említené, és azoknak valamilyen módon közük lenne az utazáshoz, az ábrándozáshoz, az elvágyódáshoz, a boldogság kereséséhez. A Zeneakadémia egy egész koncertsorozatot szervezett e művek bemutatására, melyekben az a közös, hogy valamilyen módon kapcsolódnak a magyar irodalom fent említett klasszikusához.
Ludwig van Beethoven
Nem is tudnánk megszámolni hirtelenjében, hány művészt ihletett meg már a Hold, ez a varázslatos és titokzatos égitest. A csillagászok állítják, hogy a sokszor sejtelmesen világító égi dísznek nincs is saját fénye, csupán a Napról rávetülő fényt veri vissza. A Szentírásban mégis a világosság, a fény forrásaként jelent meg, mely nem csak a nők termékenységét, de a növények sarjadását, sőt emberek sorsát is meghatározza. A Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművészek vezetésével immár ötödik alkalommal megrendezett, kamara.hu fesztivál első napján Beethoven-, Grieg-, Liszt- és Csajkovszkij-művek szerepeltek a repertoáron. A koncert előtt Mona Dániel zenetörténész tárta fel a hallgatóság számára a művek hátterét.
Az első darab Ludwig van Beethoven szerzeménye, az 1. (F-dúr) vonósnégyes opus 18/1 volt. Mona Dánieltől megtudhattuk, hogy a négy tételből álló darabot a fiatalkori művek közé sorolják. Egy olyan időszakban keletkezett, amikor a szerző pályája éppen egy zenetörténeti fordulóponton volt, még erősen érződik rajta Haydn hatása, de már Mozart felé is nyitott. A mű hat vonósnégyesből áll, Beethoven a teljes szerzeményt Maximilian von Lobkowitz vezérőrnagynak és zenei mecénásnak ajánlotta. A koncerten az első vonósnégyes hangzott el, melynek kéziratát teológus és hegedűművész barátjának, Karl Amendának ajándékozta, ennek köszönhetően maradt fenn a mű. Beethoven arra kérte őt, hogy ne mutassa meg senkinek, mert úgy gondolta, hogy még nem igazán tud vonósnégyest írni. Amendától származik az a gondolat is, hogy a mű második tételét Rómeó és Júlia temetésének víziója ihlette. A Kuss Quartet a nemzetközi színtéren jelenleg szereplő vonósnégyesek közül a legérdekesebb a Neue Zürcher Zeitung szerint, játékukat határokat feszegetőnek tartják. A formáció rendkívüli szenvedélyességgel játszott, amit nemcsak az előadás közben el-el szakadó húrok jeleztek, de ez tükröződött egész színpadi jelenlétükben is. A darab tökéletesen visszaigazolta Beethoven azon mondatát, mely szerint: „Ami a szívemben van, kikívánkozik, úgyhogy leírom”, ezt Carl Czerny nevű tanítványának mondta egy alkalommal.
Az Edvard Grieg által komponált 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45 kapcsán Mona Dániel kiemelte, hogy ez a szerző harmadik és egyben utolsó hegedű-zongora szonátája. Hangsúlyozta, hogy a c-moll hangnem magasztos, fájdalmas hangzásra utal, ami általában nem volt Griegre jellemző. Éppen alkotói és talán magánéleti válságban is volt, amikor – feleségétől távol – megismerkedett egy fiatal, csinos hegedűművésszel, Teresina Tuával, aki igen nagy hatással volt rá. Az sem megszokott, hogy ebben a műben a két hangszer nem egymással „felelgetve” szólal meg, hanem a tétel egy hosszú zongorajátékkal kezdődik. Grieg ezt a művét egyébként Franz von Lenbach festőművésznek ajánlotta, aki nagy előszeretettel örökítette meg híres zeneszerzők portréját, így Griegét, Lisztét, és ő a közismert Wagner-portré alkotója is. Várjon Dénes és Henning Kraggerud norvég hegedűművész finoman összehangolt játéka kivételes összhangot eredményezett, ami még jobban kiemelte az európai és norvég népzene elemeit.
Liszt Ferenc
Ez után következtek azok a Liszt-dalok, melyek leginkább képesek voltak az Utas és holdvilág miliőjét felidézni. Stílusos volt a dalokat Grieg darabja után elhelyezni a programban, hiszen Liszt volt Grieg egyik bátorítója, aki alkotásra ösztönözte a norvég szerzőt. A három dalt akkori szerelmének, élettársának, Marie d’Agoult-nak írta. Mona Dánieltől megtudhattuk, hogy a Die Loreleyt 1841-ben Heinrich Heine versére írta, de a történet számos más költőt is megihletett, a magyarok közül például Weöres Sándort és Dsida Jenőt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy figyelmesen hallgatva a zeneművet, annak egyes részletei Wagner Trisztán és Izoldájára emlékeztet, ez talán gesztus akart lenni a két zenei géniusz viharos kapcsolatában. Az Oh! quand je dors, melyet magyarul „Ha álmom mély” címmel ismerünk, egy Victor Hugo-vers dallá formált változata. Mignon dalának (Mignons Lied) irodalmi alapja Goethe verse. Jóllehet a zeneszerző nem szerette Goethét, de abban a korban divat volt megzenésíteni a verseit. Mignon gyakran ismétlődő mondatai „Oda, oda vágyom én” talán Goethe olaszországi vágyódását is kifejezi. Mindhárom dal az elvágyódás, a vágyakozás mély érzését tárja a hallgató elé. Kolonits Klára és Simon Izabella előadásmódja maximálisan visszaigazolta azt a vélekedést, hogy Liszt darabjainak megfelelő interpretálásában nagyon sokat számít a közvetítő, az előadó művészi attitűdje. Teljes átéléssel zongoráztak, illetve énekeltek, és valóban elröpítettek minket Szerb Antal regényének világába, melynek még utolsó bekezdésében is megjelenik a Hold, Mihály ugyanis – már hazafelé tartva a vonaton – annak fényében próbálja kivenni a toszkán táj hegyeinek körvonalait.
A koncert záródarabja – ami nekem egyébként az este során a legjobban tetszett – Pjotr Csajkovszkij Firenzei emlék című, 1890-ben írt, a zeneszerzőnek a halála előtti utolsó, befejezetlen kamarai zeneműve. Mona Dániel ismertetőjében elhangzott, hogy Csajkovszkij jobban szerette a nagy ívű, több hangszerre és zenészre komponált, szimfonikus jellegű műveket, ezért kevés kamarazenei művet alkotott. De volt egy nagyvonalú patrónusa, Nagyezsda von Meck, akinek a kedvéért hajlandó volt kamaraműveket írni. Csajkovszkij Firenzében éppen a Pique Dame című operáját komponálta, és kikapcsolódásként valami könnyebb zenemű megalkotására vágyott. Így született meg ez a vonósszextett, melynek maga a zeneszerző adta a Firenzei emlék címet, ami ritkaságnak számít a zenetörténetben. Mona Dániel azt is elmondta, hogy ez a zenemű egyáltalán nem olaszos jellegű, sokkal inkább az orosz népzenére hasonlít, de van egy, a Diótörőre emlékeztető tétele is. A Keller András, Pilz János, Szűcs Máté, Homoki Gábor, Perényi Miklós, Rohmann Ditta összeállítású szextett felpezsdítő zenei élményt nyújtott. Igazi örömzenélés volt ez, amely különböző zenészgenerációk, közte mester és tanítványa közös játékából született meg. A Csajkovszkijra jellemző, rendkívül dallamgazdag, oroszos, de az európai zenei hagyományokat is felvillantó zene magával ragadta a közönséget, és hallatán egyetérthettünk Stravinskyvel, aki szerint ez a muzsika épp annyira orosz, mint Puskin versei vagy Glinka dalai.
A koncertsorozatot 2019. november 14 és 17. között rendezték meg a Zeneakadémián.
