Joyce DiDonato a Müpában
Popsztár akart lenni, majd dívaként hódít nemes célok érdekében.
Joyce DiDonato nem először látogatott Budapestre – ezúttal még szélesebb rétegnél aratott elsöprő sikert. Aki akart, akár „készülhetett” is műsorából, amellyel lassan két éve járja a világot. A Háborúban és békében az örök-aktualitás jegyében született, művészi reflexióként a 2015. novemberi párizsi terrortámadásra. 2016-ban Tolbachban készült a CD felvétele, amelyhez látványtöbbletet kínál a 2017. június 4-i barcelonai előadás megörökítése (DVD és Blu-ray). A szinte alkalmanként apró módosításokkal kialakított műsor június 19-én érkezett a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermébe.
A program gerincét – immár hagyományosan – barokk áriák képezik, operákból kiragadottan önálló életre keltett helyzet- és jellemképek, átélhető szélsőséges érzésekkel-indulatokkal. Jól illeszkedtek az áriasorozatba a hangszeres tételek, amelyekben az Il Pomo d’Oro Zenekar remekelt. A muzsikusok javaslatát elfogadva került a barokk környezetbe Arvo Pärt Da pacem Domine című tétele, amely egyébként a 2004-es madridi vonatrobbantásos terrortámadások áldozatainak állít emléket.
Korántsem csupán hagyományos értelemben vett hangversenyről van szó, hanem a rendezvény producereként DiDonato erőteljes látványelemekkel kívánta növelni a hatást. Azt a hatást, amely áriaesteknél esztétikai élvezetben merül ki. Táncosként Manuel Palazzót nyerte meg, aki saját koreográfiájával lépett színre, néha a Maxim Emelyanchev vezette együttes műsorszámait vizualizálva, máskor az énekesnő partnereként. A rendhagyó showműsornak van színpadi rendezője, külön felelőse a fénynek és a videovetítéseknek, ez utóbbiak sajátosan érvényesültek a Müpában, mivel a színpad háttere nem sík felület, ezáltal néha úgy kellett visszakövetkeztetni a nézőnek az „eredeti” látványra, míg máskor a szabályos mintázatok (mozgó körhalmazok) a síktörések által szinte további dimenziót kaptak.
Voltak jelmeztervezők is – az énekesnő reprezentatív viselete gazdagon variálható volt, remekül összehangolható a testfestést is magába foglaló feltűnő sminkjével.
Feltűnő – ha úgy tetszik, lebilincselő – látványvilág, amely talán sokak számára valóban felerősítette a zenei élmény hatását. Akit ez kötött le, arra is hatott a produkció érdemi lényege, az elképesztően perfekt interpretáció. De lehetett választani a fantázia „belső színpadát” is, a látványtól időnként elszakadva, behunyt szemmel elmerülni a zenei gyönyörűségben, nehogy a showkellékek egy pillanatra is elvonják a figyelmét erről a művészi „lényegről”.
DiDonato, aki gyermekként popsztár szeretett volna lenni, később énekelt nadrágszerepeket, a továbbiakban kortárs operabemutatók fűződtek nevéhez, specialistákat megszégyenítő biztonsággal uralja a barokk operák magas technikai követelményeket támasztó áriáit is. Mondhatni, mindent tud, amit a barokkra specializált énekesek – és ehhez társul a más műfajokban, stílusokban szerzett megannyi tapasztalata. S ami legalább annyira utánozhatatlan: az a természetesség, amellyel mindezt előadni képes. Felejthetetlen élményt Händel Rinaldójából az Augelletti, che cantata című ária, amelyben a sopraninón remeklő Anna Fusekkel folytatott “párbeszédet”. A műsor egészében egyszerre éreztük a már-már személyes megszólítottságot (nekünk énekel), ugyanakkor azt a belső örömet, amit az éneklés (az énekelt műsorszámok általi, aktualizált üzenet lehetősége) jelent a művésznek.
Kevesen képesek ilyen hatékonyan emlékeztetni arra, amit a zenekedvelők „elvileg” tudnak, de amiről a gyakorlatban, mindennapi életük során könnyen megfeledkeznek: a művészet (közelebbről: a zene) varázshatalmára. Ily módon szinte személyiségformáló hatása is volt az estnek, ami megmutatkozott abban a rajongó lelkesedésben, amellyel tömegek vártak a dedikáló művészre. Aki jött, ízléses-egyszerű ruhában, közvetlen mosollyal. Fáradhatatlanul írta a CD- és lemezborítókat, műsorfüzeteket, fényképeket, s közben arra is volt energiája, hogy pillanatnyi személyes kapcsolatra méltassa rajongóit – akik, csakúgy, mint az aláírásra várók kordonján kívül nézelődők, tudomásul vették jogos kérését, ami a szelfizések mellőzésére irányult.
DiDonato világjáró projektje művészi értékén túl egyben emberi elkötelezettségének is megnyilvánulása. Az is, hogy eszméltetni akarja az embereket, a szebb-jobb világ érdekében. Ennek apró gesztusa az „üzenet”, amelyet borítékban kaptak meg a hangversenylátogatók, akik közül sokan válaszolták meg a benne feltett kérdést: a káosz közepette Ön hol találja meg a békét.
