Interjú Lukácsy Katalinnal új lemeze kapcsán
Lukácsy Katalin erdélyi származású magyar színésznő, előadóművész. Budapesten a Bartók Gyermekszínház társulatában kezdte, majd 1982-től a Radnóti Színházban vendégszerepelt, és a Thália Színház, illetve az Arizona Színház tagja volt. Előadóművészként önálló estjeivel járja az országot, zeneszerzéssel is foglalkozik. Móra Ferenc és Rigó Béla verseire komponált Zengő ABC-jét kicsik és nagyok egyaránt ismerhetik. Nemrégiben jelent meg új lemeze, Nem jó az embernek egyedül címmel. Lukácsy Katalinnal beszélgettünk.
A zene minden bajon átsegít
Színésznő vagy. Tudjuk, hogy minden színésznőnek valamilyen szinten tudnia kell énekelni is. Te az éneklést hivatásszinten is űzöd. Mikor kezdtél énekelni?
Olyan természetes, hogy az ember énekel. Mint a madár. Felénk, Erdélyben mindenki énekelt. A szocializmus bedurvulásáig folyamatosan voltak cselédlányaink. Ahogy a fiúk katonának mentek, hogy megtanuljanak alkalmazkodni, Székelyföldön a lányokat elküldték szolgálni a városba. Ezek a lányok szinte családtagok lettek. Nekem nem volt testvérem, a cselédlányunk olyan volt nekem, mintha a nővérem lett volna. Ők örömükben és bánatukban is énekeltek. A bölcsődében és az óvodában is énekeltünk. Továbbá családunkban is hagyománya volt a zenélésnek. Édesapám karmester volt, édesanyám szolfézst tanított. Gyerekkorom egy részét a zenekari árokban ülve, a dob mellett töltöttem. Édesanyám bevitt az iskolába, én bebújtam a katedra alá és ott bohóckodtam. A nagymamám vett nekem gitárt. Volt egy unalmas tanárom, akinél nem tanultam semmit, aztán egy színésztanuló két hét alatt megadta az alapokat.
Erdélyi származású vagy. Pontosan honnan jöttél? Mit jelent számodra Erdély?
Ha megkérdezik, hová valósi vagyok, kétféle válasz lehetséges. Ha rövidre akarom zárni, azt mondom, Kolozsváron születtem. Ez így igaz. Ám egyéves koromban továbbköltöztünk Marosvásárhelyre, utána következett Brassó, onnan vissza Tordára, ahol egy évig színésznősködtem, onnan Sepsiszentgyörgyre, ahol két évig voltam színésznő. Onnan 1980-ban jöttem át Budapestre.
Hogy mit jelent Erdély? Olyan, mint az ének. Egy természetes közeg, ahol kezdődött az élet, és ahol vándoroltunk városról városra. Erdély a szülőföld, ahol az illatok, például a fenyőerdőké, olyan otthonosak. Mi nem csak beszéd alapján tudjuk beazonosítani, hogy az illető erdélyi, hanem egyszerűen a fizimiskája alapján.
Hol érzed magad otthon és miért?
Az erdőben. Vagy a tenger mellett. Igazából sehol. Régen lakom Budapesten, ezért már az otthonom lett. Erdély a szülőföld, ám szüleim, nagyszüleim, barátaim, osztálytársaim nélkül már nem igazán „otthon”. Megmaradt bennem, hogy én valahonnan jöttem. De lehet, hogy bárhol lennék, ugyanezt érezném, hogy nem vagyok igazán otthon.
Új albumod címe Nem jó az embernek egyedül. Ami egy idézet a Szentírásból. Hívőnek tartod magad? Milyen szerepet játszik a hit az életedben?
Mikor én születtem, már kezdett csírázni a diktatúra. Akkoriban a vallás, mint olyan, tilos volt. Templomba járni nem szabadott, különösen tanároknak és vezető állásban tevékenykedő embereknek. Édesapám hitt a szocializmus eszméjében, hogy minden ember egyenlő. Ő a vallást próbálta száműzni a családból. Ám a nagymamák finoman adagolták. Az anyai nagymamám imádságokra tanított, amiket otthon büszkén előadtam. Apám persze kiborult, hogy ilyen „butaságokkal” traktálnak. Nekem a hit a végső menedéket, kapaszkodót adja. Olvasom a Bibliát, az evangéliumokat, időnként járok templomba. Nem áll tőlem távol más vallás sem. Buddhizmussal, hinduizmussal is foglalkozom. Hiszem azt, amit nepáli mesterünk mondott, hogy mindegy, minek nevezzük azt az istenséget, minden egy.
Dalaidat te magad szerzed. Hogyan zajlik a dalszerzés folyamata? Mit írsz meg először, a szöveget, és ahhoz jön a dallam, vagy hogyan kell ezt elképzelni?
Az új lemezen lévő daloknál a dallam jött először. Aztán kottázás helyett jött a szöveg. A nagy érzelmek szublimálódnak a dalokba. A másik lemeznél – aminek ősszel lesz a bemutatója a Józsa Judit szalonban – pont fordítva. A megzenésített verseknél a szöveg adott. Van a vers, ami megérint, utána jön a zene.
Mik a legfőbb témáid? Mi ihlet meg leginkább?
Mint minden embert. Öröm, szeretet, csalódás, meg úgy egyáltalán az élet. Még a tajcsiról is van egy dal. A tajcsi oktatóm adta fel háziként, hogy írjuk le egy papírra, mit jelent nekünk a tajcsi. Én dalban mondtam el, ami nagy sikert aratott.
A családunkban hagyománya volt a zenélésnek
Kiknek ajánlanád az új lemezed?
Aki szereti az akusztikus zenét, a vox humanát. Akinek nem bántja a fülét, ha a szöveg mond is valamit.
Két fiad van, ikrek. Apáti Ádám és Bence. Ádám hivatásos zenész – a Racka Jam gitárosa, basszusgitárosa, szájharmonikása, zongoristája, basszusharmonikása -, közreműködött az új lemezeden. Szándékosan nevelted gyerekeidet a zene szeretetére?
Nem neveltem rá őket. Hallották, ahogy énekelek. Ádám nemrég mondta, hogy az egyik legnagyobb áldás az életében, hogy ebbe született bele. Az anyukája ül az ágy szélén és komponál. Természetes cselekedet volt, hogy az ember zenét szerez. Énekeltem nekik. Édesanyám áthozta a pianínót. Ádám izgatott lett, és azonnal nekiugrott, zongorázott. Ahányszor hazajött valahonnan, még le sem vette a kabátot, már pattant is a zongorához. Nála egyértelmű volt, hogy zenei vonalon fog elindulni.
A mai világban kezdenek kiveszni a hagyományok. Szerinted a zene segíthet ezek fenntartásában? És egyáltalán, hogyan hat a gyerekek fejlődésére a zene?
Határozottan állítom, hogy igen. A zene minden bajon átsegít. Sok eseményre már szinte nem is emlékszünk, de a dal szövege megőrzi. Nemrég elolvastam Rákóczi emlékiratait és vallomásait. Elképesztő, hogy valaki az 1700-as években így cselekedett, ilyen ember volt, mi meg alig tudunk róla valamit. Fejembe vettem, hogy bárhol, bármilyen műsorom kapcsán szót ejtek Rákócziról. Az ő és bajtársai nevét a népdalok őrzik.
