Az Óbudai Danubia Zenekar koncertjei
Vélhetnénk, „az ismeretlen Haydn” a zeneszerzőportré-sorozat főhőse. De nem; a műsor összeállítói gondoltak arra is, hogy az itt megszerzett zenei élmények könnyen kapcsolódhassanak a közönség korábbi ismeretanyagához…
Joseph Haydn
Az Óbudai Danubia Zenekar ebben az évadban is folytatja immár hagyományosnak tekinthető rendezvénysorozatát a Budapest Music Centerben (BMC). Az ötlet életképesnek bizonyult, és tetszésre talált a közönség körében, miszerint három (havonta rendezett) alkalommal más-más megvilágításba helyezett szerzői életművel találkozhat. Az idei évad ismeretlen ismerőse Joseph Haydn lett, akiről, valljuk meg, néhány alapvető, ám néha félre-súlyozott információval rendelkezik megannyi zenebarát.
Évekig-évtizedekig a Haydn-papa kép volt a legismertebb, amely egyszerre utalt arra, hogy a bécsi klasszikusok néven összefoglalt zeneszerzők közül ő a legidősebb, s ő az, aki leghosszabb kort ért meg. Igaz is, valódi az információ, miszerint „szolgálatban” élt, bizonyos tekintetben szolgaként kezelt alkalmazottként – de ennek az éremnek is van másik oldala. A szimfóniák atyja, aki a korszak másik meghatározó műfajának, a vonósnégyesnek is nagymestere, voltaképp zongoraszonáta-termésében is felülmúlta két zongoraművész-komponista kortársát (Mozartot és Beethovent), már ami a számszerűséget illeti. S ennyi jó – önmagában sem kevés. De épp e korszakos jelentőségű tettek árnyékában került háttérbe az utókor zenei gyakorlatában megannyi más műfajú, egyébként korántsem érdektelen kompozíciója.
Vélhetnénk, „az ismeretlen Haydn” a zeneszerzőportré-sorozat főhőse. De nem; a műsor összeállítói gondoltak arra is, hogy az itt megszerzett zenei élmények könnyen kapcsolódhassanak a közönség korábbi ismeretanyagához, tehát a gazdag kínálatból nem egyetlen szempont figyelembevételével merítettek. Hasonlóképp, az előadók számára is gyümölcsöző ez a sokrétűség: a hivatásos zenekari játékosok számára lehetőség nyílik szólistaként és/vagy kamaramuzsikusként is fellépni, ugyanakkor azon a terepen is szerepelhetnek, amelyen a legotthonosabban mozognak. Zeneszerzőportrét ígér a műsorfüzet e kisbérleti sorozatnál, ám korántsem csupán azt kapunk. E sorozat állandó főszereplője Eckhardt Gábor, aki vetítéssel és sokszínű kommentárokkal gondoskodik arról, hogy a portré térben és időben jelenjék meg.
A november 14-i est a Herr Heyden címet kapta, utalva arra, hogy volt idő, amikor a később világhírű mester nevét hibásan lehetett írni – az 1761-es, másodkarmesteri szerződésében például. Aznap a zenekar 13 tagja szerepelt névvel kiírt szólistaként a műsorban, ráadásul igényes kompozíciót (az 52-es számú c-moll szimfóniát) karmester nélkül szólaltatott meg a zenekar, Bodor János koncertmester irányításával. E produkció egyúttal vonószenekari műhelyfoglalkozások tapasztalatait-tanulságait volt hivatott tükrözni. Hallottunk előtte triót, egy Notturno-sorozatot, s egy nyitányt.
A vetített képes kommentárok között felcsendülő zeneművek közös tulajdonsága, hogy – kisebb-nagyobb mértékben – mindegyikben érződik a szerző sajátos humora. Ez leginkább észrevehetően a formai-felépítésbeli szokatlanságokban mutatkozik meg, a szabályos periodikus szerkesztést többféleképp „felülíró” szakaszokkal (a szabályos ütemszámú periódusokban az anyag belső tagolása szabálytalan, aszimmetrikus, máskor a szabályos elő- és utótag terjedelmileg szokott hosszúságú területet foglal el), de remek ötlet a figyelem állandó ébren tartására a szünetekkel megszakított, többszöri nekifutással kezdődő (s néha befejezés helyett váratlanul elkanyarodva kitérő) formarészek beiktatása is. Az ilyen faktúra éberségre ösztönzi a játékosokat is, akik értő kottaolvasással remek viccmesélőnek bizonyultak.
A december 19-i est főhőse Signore Haydn volt, a vokális zene megannyi műfajában is tevékenykedő szerző. Hallottunk feltételezhetően tőle származó betétáriákat olyan operákból, amelyek annak idején Eszterháza színházának műsorán szerepeltek, kantátát, amelyben Haydn zenedrámai vénája érvényesült, valamint kánonjai közül néhány világi szövegűt. A kánonok hangszerkíséret nélkül csendültek fel, a Gráf Zsuzsanna vezette Angelica Leánykar nyolc tagjának előadásában. Az operaáriákat Wierdl Eszter, a kantáta énekszólamát Kun Ágnes Anna – ekkor a zenekar, ezúttal vezető karmestere, Hámori Máté irányításával a kíséret funkciójában mutathatta meg rátermettségét. A Philemon et Baucis-nyitányban volt ezúttal az együttes a főszereplő – négy vonósjátékos viszont arra kapott lehetőséget, hogy a híres op. 33-as sorozat egyik remek darabját szólaltassa meg (nr. 2, Esz-dúr). A koncertmester Mező Péter rutinos vonósnégyes-primárius, Radics Ádám, Dr. Vadinszkyné Varasdy Tünde és Horváth Ildikó számára egyaránt tanulságos, hasznos és élményszerű lehetett az együttjátszás.
A második est ismertetőszövegében megannyi számszerű adat szerepelt, érzékeltetendő, rendszeresen milyen sokféle és nagy mennyiségű munka hárult az Esterházyak pompakedvelő zenei igényeit kielégíteni köteles Haydnra – de felvillant a magánember képe is, aki személyes érzelmeket táplált „munkakapcsolatával”, az egyik énekesnővel. A pergő előadás, szarkasztikus megjegyzésekkel fűszerezve, érdekes hallgatnivaló volt – közben pedig mindig megjött az étvágy a következő hallgatnivalóra. Gyorsan szaladt az idő, s csak utólag vettük észre, mennyire elhúzódott a rendezvény – de ezt senki sem bánta.
Két estre került sor a naptári évben – a sorozat zárása januárra marad, amikor is Mister Haydn munkássága kerül a vizsgálódás (és a hallgatnivalók) centrumába.
