Újévi hangverseny – Müpa
Ki ne ismerné, a legkülönbözőbb feldolgozásokban: Újesztendő, vígságszerző, most kezd újulni? Az idei újesztendő zenei vígságszerzésében oroszlánrésze Fischer Ádámnak volt.
Fischer Ádám
A sikeres kezdeményezések természetrajzához tartozik, hogy igény mutatkozik hagyománnyá válásuk iránt. Szépen példázta ezt Haydn: Teremtésének január 1-jei előadása a Müpában, az ötletgazdag Fischer Ádám vezényletével, évről-évre más-más előadókkal. Rendkívüli népszerűségnek örvendett már a délutáni program is, amikor a karmester műsorvezető funkciót is vállalt, mintegy bevezetve Haydn zenei világába a hallgatókat – ilyenkor részletek hangzottak fel az oratóriumból. A nap fénypontja azonban az esti előadás volt, amely hasonlóképp mindig teltházzal zajlott. És ehhez járult még a közvetítés és a későbbi sugárzások újrahallgatási lehetőségeivel élő érdeklődők – pontosan aligha felmérhető – nagy száma, akik a visszatérő „törzsvendégekhez” társulva biztosították a közönség-utánpótlást. Folytatódhatott volna ez a projekt a végtelenségig…
Idén változott a műsor, Haydn utolsó oratóriuma került műsorra, Az évszakok. Ezúttal a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekart, a Magyar Rádió Énekkarát, szólistaként pedig Kristóf Rékát, Uwe Stickertet és Sebestyén Miklóst hallhattuk, Fischer Ádám zenei koncepciójának megvalósítóiként. Az eredmény: olyan magasrendű kulturális produkció, amely egyúttal a közvetlenség élményével ajándékozta meg a hallgatóságot.
A nagy lélegzetű oratórikus művek esetében elengedhetetlen a szöveg értése – az eredeti nyelven való éneklés esetében rendkívül hasznos a szöveg kivetítése (parádés megoldás, amikor három nyelvű feliratozás fut: német, magyar és angol). Ezúttal azonban a szövegolvasás minimális részt vont el a figyelem egészéből, olyannyira izgalmas volt a felcsendülő muzsika. Még a művet alaposan ismerők számára sem jelentette a kompozíció újrahallgatását (afféle reprodukció értelmében), hanem olyan atmoszféra keletkezett, ahol – nem túlzás! – újraszületett a mű. Találkozás-élmény részesei lehettünk – és csak irigyelni lehet azokat, akik számára valóban az első találkozásra került sor! (Igaz, az élmény magas mércéje nem könnyíti meg a további interpretációk „életét”, azaz, fogadtatását…)
Fischer Ádám a tőle megszokott intenzitással élte a mű életét – és ezzel sikerült elérnie, hogy az a zenekar, amely 2015 óta az ő irányításával működik, szervesen részt vegyen ebben a folyamatban. A közös zenei elképzelések realizálása immár nem feladatnak tűnt, hanem megától értetődő kifejezési formának. A Magyar Rádió Énekkara is örömmel vett részt ebben a „varázslásban”; mondhatni, „teremtés” tanúi voltunk, az évszakok változását követve.
A szigorú értelemben vett „cselekményt” nélkülöző műben életképek követték egymást, hangulatok, zsánerek sorjáztak, már-már láttatóan megjelenítve gesztusokat, érzelmeket. Kristóf Rékára sokan a Virtuózok egykori nyerteseként emlékezhettek, a két férfiszólistával korábban a Wagner-napok keretében találkozhattunk a Müpában. Mindhárman remekül illeszkedtek a kidolgozott hangzásképbe. És szinte természetesként vettük tudomásul, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumának kiterjesztéseként alkalmanként a karzatok is szerepet kaptak.
Ösztönösen, avagy tudatosan (korábbi műismeret függvényében) ki-ki igyekezett a legapróbb zenei részletekre is figyelni – merthogy érdemes volt. Ráadásul nem igényelt ez különösebb erőfeszítést, olyannyira plasztikus hangzásképben gyönyörködhettünk.
Aki ezt az előadást hallotta, saját tapasztalatai alapján szembesült Haydn sajátos humorával. Ráadásul „követhette” a különböző faktúrákat, a hangszerelés leleményes megoldásait, olyan intonációs típusokat, amelyek korábban avagy későbben lesznek jellegzetes stílusjegyek. És az értő-érzékeny harmóniaváltások tovább mélyítették a komolyság irányába az érzelmi töltést.
Olyan információgazdag kidolgozottsággal kényeztette a hallgatóságot a kiváló előadó-együttes, hogy még azokat is tartalmas szellemi kirándulásban részesítette, akik a zenehallgatás passzív-szemlélődő terepét választották.
A közvetlenségélmény (melynek során fel sem merülhetnek technikai, avagy stiláris részletkérdések) elementáris hatású volt: a musica mundana emberileg befogadható részébe kaptunk beavatást.
