Centenáriumi megemlékezés
A július 20-tól augusztus 30-ig tartó Salzburgi Ünnepi Játékok keretében egyetlenegy alkalommal csendült fel A per, a különleges atmoszférát biztosító Felsenreitschule színpadán.
Fotók: Salzburger Festspiele / Marco Borrelli
Január 24-én volt Gottfried von Einem születésének centenáriuma, de korántsem csupán ez adott aktualitást Der Prozess (A per) című operája műsorra tűzésének. A zeneszerzőnek, aki a Salzburgi Ünnepi Játékok direktóriumának tagjai közé tartozott, múlhatatlan érdemei vannak a rendezvénysorozat profiljának a kialakításában, nevezetesen abban, hogy a kortárs zene méltányos helyet kapjon a programban. A Salzburgi Ünnepi Játékoknak pedig abban, hogy a zeneszerző korán a nemzetközi érdeklődés reflektorfényébe kerülhetett. Első operája, a Georg Büchner művén alapuló Danton halála ősbemutatójakor (1947. augusztus 6.) negyvenedik évében járt (a következő évtől lett a direktórium tagja). A politika meghatározó szerepet játszott a „folytatásban”; a Bertolt Brecht osztrák állampolgársága érdekében kifejtett tevékenysége mint Brecht-affér híresült el, és korántsem meglepő, hogy az 1951 és ’54 közötti mellőzés után olyan pozícióba került vissza, ahonnan a következő évtizedben hasonlíthatatlanul kisebb befolyása lehetett. E második korszakot megelőzően került sor második operájának, A pernek a bemutatójára 1953. augusztus 17-én. Idén augusztus 14-én az opera koncertszerű előadása tehát csaknem pontosan a 65. évfordulóra esett!
Michael Laurenz
A Danton halála ősbemutatója jelentette a nemzetközi áttörés lehetőségét az Otto Klemperer helyett beugró Fricsay Ferencnek, A per ősbemutatójának dirigense Karl Böhm volt. Az idei előadást a zeneszerző egykori növendéke, HK Gruber vezényelte (Heinz Karl keresztneveket rejt a muzsikus által általánosan használt HK), éspedig az ORF Radio-Symphonieorchester Wien élén, vagyis azt a zenekart irányíthatta, amelynek nagybőgősként maga is tagja volt három évtizeden keresztül.
A július 20-tól augusztus 30-ig tartó Salzburgi Ünnepi Játékok keretében egyetlenegy alkalommal csendült fel A per, a különleges atmoszférát biztosító Felsenreitschule színpadán. Mert szinte színpadi hatást keltett a pódium a zenekarral és a kilenc énekessel, akik némelyike akár négy különböző szerepben is megjelenhetett a kilenc kép során. A főszerepet, Josef K.-t Michael Laurenz alakította. Mondhatnám, énekelte, de az nem lenne pontos, hiszen szólama gyakran deklamálásba hajlott, és a szituációk atmoszférájának a megteremtésében épp az énekelt szöveg ritmikája kapott kiemelt jelentőséget.
Karmester: HK Gruber
Kafka azonos című regényéből Boris Blacher (Einem egykori tanára, pályája során a továbbiakban is mentora) és Heinz von Cramer készítette a librettót. A 65 éves kompozíció a közönség jelentős részének újdonságot jelentett, tehát olyan sajátos helyzetben hallgathattuk az operát, hogy miközben ismerkedtünk a művel, egyszersmind próbálhattuk „elhelyezni” a közelmúlt zenetörténetében.
Éppen ezért, voltaképp rendkívül hasznos volt, hogy a színpadra állítás látványvilága elmaradt – indokoltan jutott nagyobb figyelem a zenei anyagnak. És főképp: a nemzetközi publikum szinte „hangoskönyvként” követhette, a két nyelvű (német és angol) feliratozásnak köszönhetően. Mert ebben az operában minden szónak jelentősége van, s voltaképp a szavak súlyának a differenciálására is vállalkozott megannyi eszközzel a komponista. Fontos a hangszerelés karakterizálása, s még inkább a ritmikáé – mind az énekelt szövegmondásé, mind pedig az érzelmeket-indulatokat megjelenítő, kiemelten jelentős ütősszekcióé, amely (kihasználva a helyszín adottságait) az oldalfalból megszólaltatva erősítette a szituációk áttörhetetlen lehatároltságát.
Mondhatni, drámai élmény volt ez a groteszk történet, lebilincselte a hallgatóságot. Ezért leginkább csak utólag került sor arra, hogy ki-ki „értékelje”, azaz, a maga zenei világában elhelyezze a hallottakat. A sokfunkciós ritmikai síkot, amely a különböző léptékű mozaikjaival néha elképesztően modernnek tűnt (a hetedfél évtizedes környezetbe visszahelyezve), máskor az a kifinomult gesztusrendszer keltett feltűnést, amelyet tudatosan a közérthetőség kedvéért alkalmazott a szerző. Szerencsére az utódgenerációk számára is érthetőek e kódolt asszociáció-teremtő zenei üzenetek.
A mű, a gondos-felelősségteljes interpretációban, önmagában is hatott. Még inkább közel kerülhetett azokhoz, akik részt vehettek az előadás előtti, délelőtt rendezett szimpóziumon. Az ünnepi játékok baráti körének, a Festspielfreudénak rendezett program során újságírói és zenetörténészi megközelítésben foglalkoztak a zeneszerző alkotói munkásságával és művészetpolitikai tevékenységével, és nem kevésbé volt élvezetes az a kerekasztal-beszélgetés sem, amelyben a legszemélyesebb hangot képviselte a személyes élményeit is felidéző dirigens, és megszólalt a szerző az idén 70. évét betöltött fia, az osztrák politikai életből ismert Caspar Einem is.
Szempontok ütköztek, illetve kerültek közös síkba, és az információk sokaságába beleszédülő hallgató örömmel regisztrálhatta: mindennek eredményeként többdimenziós portrét tud kialakítani magának Gottfried von Einemről. És ugyanezt a hatást eredményezte az opera – librettót is tartalmazó – kétnyelvű műsorfüzete, az egyszerre informatív és olvasmányos tanulmányokkal.
