Korhatár nélkül

|

Good Night! – Bölcsődalok zongorára, Bertrand Chamayou előadásában

Ez a Bölcsődal-gyűjtemény a tekintetben is túlmutat megannyi hasonló tematikájú albumon, hogy bármely korosztály számára kínál hallgatnivalót.

„Éjszakai bagoly vagyok” – ezzel a „vallomással” kezdődik annak a kísérőszövegnek az angol verziója, amelyet legújabb CD-jéhez maga a zongoraművész írt (a francia és a német mindössze arról tudósít, hogy álmatlanságban szenved). Mindenesetre, az okos baglyok közé tartozik, akik ezt a körülményt is pozitívan értékelik. A „bölcsődal-gyűjteményhez” további inspirációt fiának születése adott.

A műsort tekinthetnénk „vegyesnek” is, ami némi pejoratív felhanggal rendelkezik, ám sokkal több van a képzeletbeli mérleg másik serpenyőjében: közvetett és közvetlen inspirációk a felnőtt hallgatóság különböző rétegeinek: zongoristáknak, bármilyen hangszeren játszóknak (hivatásos és amatőr muzsikusoknak) – és mindazoknak, akik a zenének kizárólag a fogyasztói rétegét képviselik. A gyermekes családoknak az altatási lehetőségekhez kínál gazdag választékot, hiszen a leghosszabb műsorszám is csupán 9 perc (Liszt: Berceuse 1862-ből; a programban szerepel a talán szélesebb körben ismert 1881-es Wiegenliedje is), míg a legrövidebb terjedelmű Brahms híres Bölcsődala Max Reger zongora-átiratában (mindösszesen 1 perc 41).

Hangfelvételek műsorának összeállításához a legkülönbözőbb szempontokat találták ki – és néha a „logikusakról” derül ki, hogy „papírízűek” és a végighallgatásuk nem jelent élményt. Tartani lehetett volna attól is, hogy a bölcsődal-sorozat ténylegesen „betölti hivatását”, vagyis a zongoramuzsika iránt érdeklődőre is „altatóként” hat (vagyis unalmas), de szerencsére nem így van. Igaz, nem biztos, hogy éppen a végighallgatás a leggyümölcsözőbb módja a műsorral való ismerkedésnek. De az sem ellenjavallott, kiváltképp, ha van a közelben pillanatmegállító, és van mód valamely track újrahallgatására.

A műsorszámok sorrendje semmiféle automatikus szempontot sem követ. Ismert és – többé-kevésbé – ismeretlen miniatűrök váltakoznak. E környezetből kiemelkedik Chopin méltán kedvelt Berceuse-e, amelyet Szergej Ljapunov (1859-1924) két darabja keretez. Ezek közül a második kelti fel leginkább a zongoristák figyelmét, ez a Bölcsődal ugyanis a Transzcendens etűdök címet viselő opuszba tartozik. (Szakmai kérdések: mitől transzcendens, mitől etűd – és főképp: milyen a 11. opusz további 11 darabja). Zongoratanárok figyelmére inkább az első számíthat, amely a 6 könnyű darab című sorozat része. A szerző idősebb kortársait Balakirev képviseli 1902-ben komponált művével, amely egy évvel későbbi, mint Janáček Dobrou noc! című, programkezdő miniatűrje (a Benőtt ösvényen című, a magyar zenebarátokkal elsősorban Schiff András által megismertetett opuszból). Aki szeret programot elképzelni a felcsendülő muzsikához, annak különösen érdekes Martinů „meseszerű” rövid darabja.

A soknemzetiségű albumban helyet kapott egy-egy darabban Heitor Villa-Lobos, Edvard Grieg, ferruccio Busoni, ám mellettük szélesebb sáv jutott a francia zenének. Igazi csemegének kínálkozik Charles-Valentin Alkan bagatellnek aligha mondható prelűdje és Mel Bonis 126. opuszának részlete. Alkannak legfeljebb a neve ismerős, leginkább azoknak, akik 19. századi zeneszerzők életrajzának ismerői (Alan Walker jóvoltából mind Lisztnél, mind Chopinnél találkozhatunk nevével). Interneten böngészve megannyi érdekességet megtudunk róla, csekély „rehabilitációként” kora egyik jelentős virtuózának – míg Mel(anie) Bonis-ról legkönnyebben internetes utánjárással jutunk információkhoz (a francia zeneszerző hölgy Debussy iskolatársa volt). Bertrand Chamayou repertoárjában egyébként is kitüntetett szerep jut a romantikus zenének, de nem zárkózik el a kortárs-komponisták alkotásaitól sem, életrajzában imponáló azon – francia és külföldi – szerzők listája, akikkel személyes kapcsolatot ápol. Ennek köszönhetően Helmut Lachenmann 1963-ban komponált Bölcsődala is helyet kapott a műsorban, legújabb termésként pedig, világelső felvételként az 1976-ban született Bryce Dessnernek az a műve, amely ennek az albumnak a számára készült. Címe a szerző fiának nevét örökíti meg: Song for Octave.

Ez a Bölcsődal-gyűjtemény tehát a tekintetben is túlmutat megannyi hasonló tematikájú albumon, hogy részben vagy egészben bármely korosztály számára kínál hallgatnivalót, és a muzsikus-hallgatók számára új impulzusokat ad (repertoárbővítéstől a lexikális tudás bővítéséhez praktikus szempontokig).

Februárban három nap készült a felvétel. Az éjjeli bagoly nappal is dolgozott…

ERATO 0190295242435

CÍMKÉK: