Gabreal: Léleknyomok
Ajándékként jutottam egy CD-hez, amely – lévén szerzői kiadás – egyébként minden bizonnyal elkerülte volna a figyelmemet. Kár lett volna…
Miként Verdi Az álarcosbál című operájában Oscar, aki „tudja, de nem mondja”, nem érzem kötelességemnek a szerző megnevezését. A megadott internetes elérhetőségek segítségével kinyomozhatják az érdeklődők…
Léleknyomok – ez a felvétel címe, nyolc számot tartalmaz, amelyeket maga a szerző szólaltat meg, éspedig szintetizátorokon, valamint hegedűn. Művésznevén Gabreal, aki életével-munkásságával a saját (emberi és szakmai) környezetében minden bizonnyal sokat tesz azért, hogy ki-ki merje felszínre hozni a benne rejlő tehetség birtokában mindazt, amivel úgy érzi, közkinccsé (mások számára élvezhetővé) tehető. A kreativitás hangoztatása napjainkban rendkívül divatos (csakúgy, mint az innováció), ennek következtében némiképp nivellálódott is, hiszen óhatatlanul is „kopik”, hiteltelenedik, amikor indokolatlanul, pusztán népszerűséghajhászásból alkalmazzák.
Régi szlogen, hogy „a hang elszáll” – a technika áldása, hogy egyre több minden megörökíthető. A hangnak azonban a természetéhez tartozik, hogy „száll” – a zenekedvelőkéhez pedig, hogy részesei kívánnak lenni. Megtehetik ezt élőzene hallgatásával csakúgy, mint felvételen rögzített produkciókéval. Az elektroakusztikus zene különböző válfajainak az a sajátossága, hogy nem kínálja a gyakorló muzsikus számára a lehetőséget (habár az esetleg fennállhat), hogy az adott kompozíció újrajátszásában tevőlegesen vegyenek részt. Tehát, az ilyen zene esetében nincsen meg az a hármas tagolódás, ami a történeti zenék kedvelői számára általánosan elfogadott (akkor is, ha időről időre találhatóak „átjárást” biztosító „kiskapuk”), vagyis a szerző-előadó(k)-hallgató(k) szereposztás. Örvendetes a visszatérése annak a gyakorlatnak, amikor a szerző maga is részt vesz műve előadásában, netán egy személyben interpretálja azt.
Ezt teszi ezúttal Gabreal is. Csakhogy produktuma tárgyiasul, nem lévén hozzáférhető kotta, tehát, bármennyire is tetszik valamely darab olyanoknak, akik rendelkeznek szintetizátorral, maguk nem tudják megszólaltatni. Tehát, a mű egyfajta „talált tárgy” lesz – már amennyiben rátalálnak azok, akik a zenei világa által megszólítva érzik magukat. Ugyanakkor különleges inspirációra késztető ereje van: a hivatásos hangszeres muzsikusnak (előadóművésznek) nem szükséges tevékenységét más szerzők zenéjének tolmácsolására fordítani. A jórészt ízléses illusztrációkat tartalmazó kísérőfüzet fontos információt tartalmaz, érdemes figyelni a megfogalmazás mikéntjére: „A lemezen hallható összes hang, dallam és zörej Gabreal szellemi terméke, kivéve a Johann Sebastian Bach idézet az Ősi bölcsesség végén, és az Átváltozás két fő motívuma, melyek közül az első az „A csitári hegyek alatt” c. magyar népdal átdolgozása, a második pedig Rimszkij-Korszakov Seherezádé című művéből vett idézet.”
Gabreal, aki egyébként hegedűművész (zenekari ill. vonósnégyes-játékos), tanár, zenei doktorátussal rendelkezik. Érdeklődési körébe azonban beleférnek az elektro-ethno-ambient stb. zenék is. A Léleknyomok nyolc száma a következő címeket viseli: G’br’l – Isten embere, Ősi bölcsesség, A fák öröksége, A Selyemúton, Átváltozás, Felhőkről álmodom, Holdciklusok és Esthajnalcsillag.
Minden bizonnyal van, akit a címek által kínált asszociációs lehetőségek ragadnak meg (21. századi programzene?), másokat a hangszínvarázs. De érdemes „szakmai füllel” is hallgatni: feltűnik az az arányérzék, melynek birtokában tévedhetetlen biztonsággal érzi, meddig lehet időzni egy-egy zenei gondolatnál, amíg nem fárad ki az anyag. Nincsenek üresjáratok, a meditatív tónus „antropocentrikus”. Értékes, ugyanakkor beépíthető a mindennapokba, melyeket pozitív „töltése” minden bizonnyal megszépít.
