Fischer Annie
Minden túlzás nélkül egyedülállónak minősítendő az a vállalkozás, amely mintegy összkiadásigénnyel teszi közzé Fischer Annie magyarországi TV-felvételeit.
Négy DVD-n 1962 és 1985 között megörökített felvételek, az ötödiken pedig „dokumentumfilmek és extrák” címmel egy dokumentumfilm (Fischer Annie emlékére, 1995), Vitray Tamás emlékműsora (Kincsestér – Beszélgetés Fischer Annie-ról, 1999), két rövid külföldi próbarészlet (1987-ből és 1992-ből), és egy – elsősorban ritkaságértékével kitűnő „rögtönzött beszélgetés” harmadfél percben. A záró minimontázs címe egyszerre fejez ki vágyat és remélt jóslatot: „Közöttünk marad…”.
Tizenegy zongoraverseny, két-két mű Beethoventől (szonáták) és Brahmstól, valamint egy-egy darab Händeltől, Chopintől és Mendelssohntól – egy gazdag előadóművészi pálya látványként is megörökített mozzanatai. Az emlékezést megkönnyítő azoknak, akik annak idején jelen lehettek a mindig eseményszámba menő esteken – és szakmai tanulságokban is gazdag memento az egykori muzsikustársaknak, a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara még élő tagjainak. Az utód-együttesek mai játékosainak pedig magasra állított mérce – kiváltképp ha arra gondolnak: nem kiemelt projekt-produkciók kerültek megörökítésre, hanem olyan hétköznapi előadások, amelyek piros betűssé minősültek, a szólistának köszönhetően.
Az emlékezés: elképesztően szubjektív, ráadásul érvényességi köre kétségbeejtően lehatárolt az időben is. E két szélsőséges tényező ismeretében felértékelődik a nagy hibaszázalékkal működő oral history megannyi adaléka – ám a hangfelvételek (főként a látvány rögzítésével együtt) korrekt módon, objektíven igazítják ki a személyesség által elrajzolt kontúrokat, és lehetővé teszik az élményszerzést mindazoknak, akik annak idején nem lehettek részesei a primer tapasztalásoknak.
Fischer Annie (1914-1995) már életében is legendának számított – egyként annak tartották személyes ismerősei (rokonai, barátai, szakmai partnerei) és mindazok, akik kisebb-nagyobb távolságból csodálhatták csupán. Később mindegyre átöröklődik híre – ám a szavak, amelyek gyakran oly méltatlan koptatásnak vannak kitéve, erőtlenek. A művészi teljesítménynek – kétségtelen hitelessége mellett – korántsem mindig hatásos közvetítői a felvételek. Túl az adott kor – időközben sokszorosan meghaladott – technikai színvonalából adódó, néha illúzióromboló hatáson számolni kell az ízlés-változással is. És éppen az ilyen, többszörösen is bizonytalansági tényezőknek kitett körülmények adnak páratlan lehetőséget arra, hogy nagy ritkán megtapasztalhassuk a minőség „időtlenségének” élményét. Mint mostantól mindig – az öt korongból álló DVD-kollekciónak köszönhetően.
A sokszor hallott (gyakran szinte eltúlzottnak érzett) minősítő jelzők „megítélhetőek” lesznek, az élmény visszaigazolja őket. És ily módon közvetve azt is megértjük, egy-egy zenei aranykorban miért más a beszámolóknak, kritikáknak nemcsak a szóhasználata, hanem stílusa, sőt, szemléletmódja is.
A felvételek mennyisége szinte eleve felmenti az érdeklődőt attól, hogy egyvégtében akarja hozzájutni az élmények összességéhez – és hasonló meggondolásból, a felvételek sorrendbe állításának szempontjai is szinte elhanyagolhatóak. Az érdeklődő szabadon eldöntheti, tematikusan (szerzők szerinti időrendben) akar ismerkedni a felvételekkel, avagy a felvételek sorrendjét követve. Ez utóbbi esetben a fekete-fehér és a színes rögzítés lélektani hatásával is érdemes foglalkozni.
Míg az élőzene elkötelezettjei gyakran berzenkednek a felvételek „irányított láttatása” miatt (kiváltképp, ha nincs összhangban a látvány az adott hangzás karakterisztikumaival), ezúttal eltörpülnek a hasonló jellegű kifogások. Nemcsak azért, mert utólag elismeréssel kell adózni az egykori rendezőnek, felvételvezetőnek és felvételkészítő stábnak, hanem azért is, mert aktív zenehallgatásra inspirálja az érdeklődőt. A különböző források által más-más szerzőnek tulajdonított „az ördög a részletekben rejlik” mondás mellett érdemes számontartani Petri György meglátását is („az angyal a részletekben lakik”) – és feltérképezni, e két szélsőséges pólus között mi minden vehető észre a részletek tanulmányozása által. Többek között a lényeget illetően is, még akkor is, ha negatív tanulságként annak megragadhatatlanságát vonjuk le végső tanulságként.
Nézem a felvételeket, belefeledkezve – és azon veszem észre magam, hogy már nem „látom”, hanem összélményként tapasztalom e zenélés varázsát. Ugyanakkor nyilvánvaló: kizárólag akusztikus élmény alapján megfoghatatlanabb a hasonló elvarázsoltság…
Közben nem, de utólag arra is gondolok: vajon aki számára befejezett múlt volt Fischer Annie művészete (azaz, nem hallhatta élőben), vajon mennyi „jön át” a felvételeken?
A mérleg egyik serpenyője adott – a másikról a befogadónak kell gondoskodni. Érzékenységével, a művek ismeretével, netán interpretációtörténeti összehasonlítást lehetővé tevő élményanyaggal – és ki tudja, mi mindennel.
Dr. Székely György, aki már-már megszállott elkötelezettséggel igyekszik megkönnyíteni a jelen és jövő embereinek Fischer Annie művészetének a megismerhetőségét, a művésznő születésének centenáriumára megjelentetett könyv után még hatásosabb értékmentésre vállalkozott. Eredményes munkájának kivételes teljesítménye ez a felbecsülhetetlen értékű hangkép-album.
