Európai hidak – Konzerthausorchester Berlin – Müpa
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata, az Európai hidak 2021-től nem országokat, hanem városokat köt össze. Első alkalommal mégsem ezt az újítást ünnepeljük.
Mirijam Contzen Fotó: MÜPA
A szeptemberi 20-i hangverseny műsorfüzetében mellbevágó adatra bukkantam: a budapesti közönség 1983 óta először láthatja Fischer Ivánt más együttes karmestereként, mint a Budapesti Fesztiválzenekar. Nemzetközi karrierjét – legalábbis információk szintjén – figyelemmel kísér(het)i a hazai zenekedvelők sokasága, munkásságának értékes részeként tartja számon zenekarnevelő tevékenységét (melynek eredménye, hogy a BFZ felkerült a világelső 10-es listára). A kezdeményezésére meghonosodott újabb koncerttípusok, s megannyi érdekesség-újdonság gazdag élményforrása intenzív figyelemelterelőnek bizonyult erről a szokatlan tényről. Annál nagyobb öröm viszont, hogy az Európai Hidak 2021 keretében azzal a zenekarral lép fel, amely „dobogós helyet” foglal el a pályáján: a BFZ után a Konzerthausorchester élén töltötte a leghosszabb időt: 2012 és 2018 között az együttes vezető karmestere volt. S a kapcsolat – miként erről koncertkalendáriuma tanúskodik – a kapcsolat továbbra is él!
Berlin említésekor a komolyzene kedvelője elsőként a Berlini Filharmonikusokra gondol – a kelet-berlini, 1952-ben Berliner Sinfonie-Orchester néven alapított együttes, amelynek fennmaradása épp a város újraegyesítését követően került veszélybe, az újjáépített Konzerthausban talált otthonra, s 2006 óta új nevével szilárdította meg helyzetét a zenei életben. Most az 1951-ben született Fischer Iván „második” zenekaraként jött meghódítani a budapesti közönséget.
Mirijam Contzen szólójával Beethoven Hegedűversenye, valamint Mendelssohn III., „Skót” szimfóniája szerepelt az est műsorán. Két mű – két stílus. A két korszak hangzásideáljáról élményszerű hangképet kaptunk, amennyiben a versenymű kíséretéhez képest jelentősen megnövekedett a zenekar létszáma a szimfóniában. Ami viszont rendkívül izgalmas tapasztalás volt: a kisebb létszámú vonóskar hasonló a magvas-szép hangvolument produkált, az erőlködés legkisebb jele nélkül. Ilyesmire kizárólag olyan együttesek képesek, amelyek „konkrét” hangzás-elképzeléssel rendelkeznek, vagyis, elsődlegesen a tervezett hangzástest létrehozása a céljuk (s nem elégednek meg a szólamok többé-kevésbé precízen kidolgozott lejátszásával).
Érdemes volt az est főszereplőjének Fischer Ivánt tekinteni, s amennyiben a gyönyörködés mellett jutott energia a figyelemre, kicsit bekukkantani dirigensi műhelyébe. A Konzerthausorchestert is „saját” együttesének tekintheti, méltán, s ennek megfelelően, némiképp hagyatkozhat arra a közös kotta-értelmezésre, amelyet az elmúlt évek során kialakított a zenekari játékosokban. Mégis, hasonlíthatatlanul több konkrét mozdulattal irányította az együttest, mint a Fesztiválzenekart, „közelebbről”, apróbb léptékekben éreztette állandó irányító jelenlétét. A figyelem kétirányú volt, amit látványként is észlelhettünk: az éppen nem játszó muzsikusok állandó kapcsolatban maradtak a kialakuló hangzással, épp ezért a zenélés folyamat-jellege több szinten is érvényesült. Ugyanez a figyelem elengedhetetlen ahhoz, hogy a karakterek plasztikus megjelenítését a hangszerelés megannyi finomságának érvényre juttatása segítse.
Összmunka volt, pontosabban, azonos zenei elképzelések sikeres megvalósítása. Erre vallott a versenyműben a szólista-zenekar-karmester tökéletes összhangja, ami azt eredményezte, hogy felszabadultan kiteljesedő hangzásban gyönyörködhettünk, ami egyszersmind „beszédes” volt (deklamáló, kommentáló – mindig a zenei anyagnak, ha tetszik: a szerzői szándéknak megfelelő). A szólista produkcióban egy pillanatig sem a mű újrajátszásának rutinját éreztük, hanem azt az őszinte közlésvágyat, ami az itt-és-most interpretációt élménnyé avatta.
Az informatív ismertetőszöveg olvasója eljátszhatott azzal a gondolattal is, hogy apró mozzanatokból további kapcsolatok hálóját bogozgatta; Beethoven Hegedűversenye máig tartó népszerűségét annak az előadásnak köszönhette, melynek szólistája a 12 éves Joseph Joachim, dirigense pedig a 35 éves Mendelssohn – az est japán-német szólistája pedig, Varga Tibor növendékeként Joachim zenei dédunokájának tekintheti magát. És hogy még kerekebb legyen a történet, Mirijam Contzen ráadásként Thomas Linley skót dallamot feldolgozó darabját játszotta, mintegy előkészítve a terepet a Skót szimfóniának. Amelynek himnikus-megemelkedett befejezéséhez (Fischer Iván újabb meglepetése!) tovább növelve a nagyobb létszámú zenekart, a BFZ muzsikusai csatlakoztak. Találkozás a hídon – Fischer Iván Budapest-Berlin hídján.
