Ének karnyújtásnyira – Zeneakadémia
Élmény karnyújtásnyira – méltán értékelhető így az Ének karnyújtásnyira címmel, a Zeneakadémia Solti Termében meghirdetett hangversenysorozat nyitóestje.
Fotók: Mudra László, Zeneakadémia
Október 11-e – már teljes erővel beindult az új hangversenyévad, javában zajlik a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál, ráadásul a Gödöllői Királyi Kastélyban sorjáznak a 20. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál rendezvényei. A Zeneakadémia Koncertközpont kínálata sokak érdeklődésére számít, s valóban: megtelik a Solti Terem, s nehéz lenne felmérni, ki milyen meggondolásból választotta ezt a programot.
Schubert Winterreise című dalciklusa megannyi kísérletezőkedvnek volt már célpontja; az eredetileg tenor hangra szánt énekszólam diszkográfiája arról tanúskodik, hogy leginkább a bariton és basszus hangfajú énekesek tekintették/tekintik alaprepertoárjukhoz tartozónak (Christa Ludwig felvétele különleges csemegének számít). Elkészült a zongorakíséret szimfonikus zenekari hangszerelése, és foglalkoztatta a vizuális megjelenítőket is (készült televíziós film, és a magyar közönség emlékezhet Mundruczó Kornél 2015-ös szcenírozott verziójára is). Ezúttal is „poliesztétikai élményről” kívántak gondoskodni (rendező: Novák Eszter, látványtervezők: Balogh Balázs, Czakó Zsolt, Zeke Edit), de kísérletük ritkaságélményként marad meg az emlékezetben (mint lehetőség, látni Baráth Emőkét fokozatosan megszabadulni megannyi ruhadarabtól). Ilyen vonatkozásban leginkább férfitekinteteteket vonzhatott a „Winterreise női szemmel” projektként is futó vállalkozás.
Nemektől függetlenül, igenlően mégis leginkább a hallgatnivaló ragadta meg a közönséget, már amennyiben jutott kellő figyelem magára a zenére. Éspedig Razvaljajeva Anasztázia kétségkívül szenzációs teljesítményének köszönhetően. Amit azért érdemes hangsúlyozni, hiszen a hárfakíséretes előadás ténye szinte elsikkadt a fent említett különlegességek beharangozása során, és a kétségkívül szokatlan pódiumi mozgás- és gesztussorozat is elterelőleg hathatott.
Nyilvánvalóan a külföldön is sikeres énekesnő hazai fellépéseit mindenkor nagy hazai érdeklődés követi (sokan elégedettek lehetnek magukkal, hogy ők már pályája kezdetén felfigyeltek az énekesnőre), valószínűsíthetően nagy részben neki szólt a megkülönböztetett érdeklődés. Ezen az estén igyekezett színpaddá (is) varázsolni a pódiumot, énekesi sokoldalúságát megcsillogtatva. Eközben olyasmire figyelhettünk fel, ami korábban – akár a nemrégiben a Müpában Jarousskyval közös fellépése során – aligha tűnt fel bárkinek: a képzett szopránhang érezhetően otthonos a mélyebb regiszter(ek)ben. Önkéntelenül is kínálkozik a gyakorlatban vizsgázott tényanyag: Elisabeth Kulman, a nálunk is nagy sikerrel bemutatkozott osztrák énekesnő szopránként kezdte pályáját, amely mezzoszoprán és alt hangfajokban teljesedett ki…
Az orosz származású magyar hárfaművész, a Junior Príma-díjas Razvaljajevának a neve – már csak szokatlansága, nehezen-kimondhatósága miatt is – sokak számára feltűnhetett, akik a hangversenykínálatokat böngészik. Azok közé a fiatal művészek közé tartozik, akik akár egyetlen műsorszám erejéig is vállalnak szereplést, a legkülönbözőbb helyszíneken. Több kamarazenei formáció tagjaként ért el nemzetközi sikereket, ám kizárólag kamaraművészként, viszonylag „ritka” hangszer játékosaként nem könnyű közismertségre szert tenni. Ezen az úton nagy előrelépést jelenthet számára a Téli utazás. A zongoraszólamot ugyanis egyenértékűen tudta megszólaltatni hangszerén, s ezalatt korántsem csak a két hangszer játékmódja közötti különbség áthidalását értem, hanem arról van szó, hogy olyan érzelmi-indulati és színgazdagsággal, amely minden látványnál méltóbb környezetet biztosított az énekszólamnak.
Razvaljajeva gyakran játszik kortárs zenét (mondhatnánk, a hárfa legújabb repertoárja önként kínálkozik…), nemritkán egy vagy reményteljesen is csupán néhány előadás kedvéért tanulva meg többé vagy kevésbé értékes darabok többé vagy kevésbé hangszerszerűen komponált szólamait. A kortárs-játszás hullámtörője, gyakran egy-egy mű további sorsának meghatározója, hogy mennyi energiát fektet bele az előadó, érdemben foglalkozik-e a darabbal, avagy megelégszik a misszióteljesítésben való tetszelgéssel. Hogy a gyakorlatban kétségkívül kevéssé rentábilis energiaráfordításnak mégis van haszna, nem is kevés, azt szépen példázza Razvaljajeva játéka. Azt a szuverén biztonságot, amellyel élményszerűen adta vissza a schuberti muzsikát, nem lehet az adott szólam „kigyakorlásával” megszerezni. Sok szórványos tapasztalat kellett ahhoz, hogy ez az autonóm biztonság magától értetődő természetességgel szóljon.
Körültekintve a teremben, láthattuk: mint megannyi hangversenyt, ezt is rögzítették. Zenei értéke azonban mindenképp több annál, mint hogy dokumentálva fennmaradjon. Ha valamiből, ebből a produkcióból érdemes lenne CD-felvételt készíteni. Számíthatna az értékes előadások kedvelőinek és a ritkaságok gyűjtőinek elismerésére, világszerte.
