Csillag született

|

Várdai István

Mikor egy német mecénás meghallotta Várdai István csellózni, elragadtatásában vett neki – örökös használatra – egy Stradivariust. Korábban egy német milliomos gyűjtő adott neki kölcsön (három évre, ha jól tudom) egy klasszikus, milliós értékű, 1720-as Montagnana csellót. Most viszont egy ‘Du Pré-Harrell’ Stradivarius-t kapott, e típusból összesen hatvan egynéhány példány maradt fenn. És megtarthatja a Montagnana-ját is. Hát kell ennél több?

Hihetetlen Várdait felkapta a világhír: ez a present nemcsak az ifjú muzsikus művészetének elismerése, a hangszer maga is csoda: 1673-ban építette a mester, és hangjának előcsalogatásához – a hangszer több éves pihenője „belefojtotta” a hangokat, mondanám – Várdainak több havi rákészülés kellett. De aztán – a bemutató-koncerten, 2016. dec 12-én – a hangszer úgy szót a harminc éves művész kezében, hogy teljesen elvarázsolta vele a MüPa közönségét. És hát – hogy földi dolgokról is essék szó – ennek a Stradivari-nak olyan ára lehetett – nem tették közzé a pontos összeget, – hogy a Zeneakadémia még a biztosítási díját sem tudta kifizetni. És ahogy látom, az államnak sincs rá pénze. Így aztán az adományozó három évre vállalta hogy állja (!) a biztosítási díjat. Krombach-béli házát (Türingia, Németország) át kellett építeni –kvázi páncélteremben gyakorol, tucatnyi biztonsági berendezés nehezíti életét.

De megéri. A hír nemzeti kultúránk legújabb csillagpontja: és Várdai él is vele: a többmilliárdos hangszerrel a minap Grieg Csellóversenyén őrjöngött a Zeneakadémia közönsége.

Én valamiért már rég úgy éreztem, hogy ez a Várdai-fiú világklasszis, olyan, mint a hegedű-zseni, Baráti Kristóf, – aki földije. Ketten mintha össze lennének nőve, együtt játszanak, együtt csinálják a Kaposfest kamarazenei napokat – már ha idehaza vannak: hisz bekerültek a nemzetközileg jegyzett VIP előadóháló „ringlispiljébe”. A világhír.

Amikor Várdai a MüPában bemutatta Stradivariját, a közönség szétverte a házat. Végre egy frissen szárba szökkent hazai zseni. Az adományozó nem kívánja nevét publikussá tenni, de Várdai lakóházát át kellett alakítani (páncélteremben gyakorol, hogy úgy mondjam): akkora érték ez a Stradivari. De jóval nagyobb maga Várdai, csak idehaza még kevesen tudják, a média csak Mága Zoltánra figyel. Milyen ország ez?

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: