Budapesti Wagner-napok 2017

|

Sikersorozat a Müpában

Változatok a megvalósult álom témakörben – így jellemezhető a Müpa évenként ismétlődő sikersorozata.

A Rajna kincse

S ha a wagneri Gesamtkunstwerk összművészetként vált terminológiává, a budapesti komplex élmény révén Gesamtkunsterlebnisnek nevezhető az, amiben a közönség részesül.

Ritka az olyan rendezvény, amelyről azonnal kiderül: az előadóművészet-történet képzeletbeli nagykönyvének aranyoldalain a helye. Ilyen a Budapesti Wagner-napok, amely rendezvénysorozatnak az értékét azonnal visszajelezte a szakmai és közönségsiker, pontosabban, hogy azonnal belekerült kulturális életünk közérdekű véráramába. Korántsem csupán a hatásos PR-nak köszönhetően lett azonnal beszédtéma, és korántsem titokzatos tárgya annak a vágynak, hogy ki-ki személyesen is részese lehessen a művészeti élménynek. Fokozatosan alakult és bővült, és az elmúlt évtized során kiderült, hogy a köztudatban műveinek hosszúságával szinte elrettentőnek ítélt szerzőnek négy estét betöltő remeke tart számot a legnagyobb érdeklődésre. A nibelung gyűrűje – egyedülálló kihívás, aktív és passzív résztvevői számára. És a nagyot álmodó „ötletgazda” Fischer Ádám felismerte a lehetőséget: remek zenekarával képes megvalósítani a gyakorlatban megvalósulatlan wagneri álmot, hogy egymást követő négy estén kerüljön színre a Ring. Ezzel még tovább nőtt az immár fesztiválnak is tekinthető sorozat vonzereje, és az érdeklődés intenzitása azt sejteti: nemzetközi méretekben is az élvonalba került a Müpa-beli produkció.

A Ring esetében bevett gyakorlat, hogy egy-egy szerepet nem egyazon énekes jelenít meg, hanem a néző azzal szembesül, hogy látványbeli tájékozódását át kell programozni. Wotan esetében részben magyarázható azzal, hogy a Siegfriedben Vándorként (nem pedig a maga főisteni mivoltában) jelenik meg. Így volt ez az idén is, amikor James Rutherford lépett fel az első két estén, a harmadikon pedig Albert Dohmen. Arra ritkán van példa, hogy ugyanaz a művész a sorozat keretében több szereplőt is megjelenítsen – erre is van példa a Wagner-napok Ringjében: az első budapesti fellépésekor közönségkedvenccé vált Christian Franz a nyitóest Logéje, egyszersmind a Siegfried címszereplője (Az istenek alkonya Siegfriedjeként Daniel Brennát ismerhettük meg). Brünnhilde három esten lép színre – ritkán énekli mindhárom Brünnhilde-szerepet egyazon énekesnő. A kétségkívül pályája csúcsán lévő Iréne Theorin rendszeresen visszatérő szereplője a budapesti Ringnek – idén arra vállalkozott, hogy mindhárom est Brünnhildéje lesz. Tette ezt akkor, amikor egymást követő napokon kellett színre lépnie. Elképesztő teljesítmény, és a művészi kivitelezés mindinkább.

Jogosan övezi rajongó elismerés, tisztelet és szeretet a Ring (és a legtöbb előadás) karmesterét, a sorozat életre-álmodóját, Fischer Ádámot, de legyen szó végre, a legnagyobb elismerés hangján, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaráról, arról az együttesről, amelynek tagjai teljes odaadással vesznek részt évről-évre az embert-próbáló, hangszerest a teherbírása határáig igénybe vevő vállalkozásban. Mert az eszmei vonatkozások mellett nem hanyagolható el a legkényesebb munkaeszköz, az emberi szervezet sem. Vannak szólisták, akik azzal utasítják el a modern darabokra való felkérést, hogy hangszerükre a későbbiekben is szükség lesz. Nos, a zenekari játékosok saját fizikumukkal nem gazdálkodhatnak ilyen szabadon. Fizikai teljesítményként is tiszteletre méltó, amit produkálniuk kell, s akkor még hol van a művészi igényesség. Márpedig Fischer Ádám elkötelezetten maximalista – szerencsére lelkesedésével és ügyszeretetével sikerül elérnie, hogy játékosai már-már felelőtlenül törődjenek a mindenkori jelennel, nem gondolva arra, hogy másnap, harmadnap is kell még teljesíteniük.

Az évenként visszatérő nagy feladat meghozta eredményét: rögzült a magas elvárásnak és az igényes teljesítésnek a mércéje. Nem véletlen, hogy a zenei szépségekbe „beájuló”, zenehallgatás közben a szemét behunyó hallgató, immár kizárólag akusztikus kontroll birtokában, maradéktalanul elégedett tud lenni.

Az istenek alkonya

A 19. századi romantikus szemlélet értelmében a koncerttermet szokás a zene templomának tekinteni. A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme a Wagner-napokon a művészetek székesegyházává lényegül. Elkötelezett Wagner-hívők, neofita rajongók táborához csatlakoznak a wagneriánus katekumenek – visszatérő és a sorozattal most ismerkedő hallgatók, külföldi és hazai látogatók. Az összművészeti szemléletmód diadala, hogy ilyenkor mindig-mindenki a nagy egészre figyel – s az esetlegességeket észrevevő vájtfülű is könnyen túlteszi magát a feledhető apróságokon. Merthogy azok, a produkció egészében, valóban elhanyagolható nagyságrendűek, s mint olyanok, felejthetőek. Ugyanakkor – s ez az érem másik oldala – minden hallgató „figyel”, észrevesz-megfigyel valamit, amit megosztásra méltónak tart; ily módon régi és új ismeretségi körökben van elég beszédtéma a bayreuthi mintára hosszú (50 és 60 perces) szünetekben. Ráadásul, az élmény szinte a következő évi rendezvényig kitart.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: