Ünnepelnek a Budapesti Vonósok

|

Budapesti Vonósok 40

A Budapesti Vonósok idén ünneplik fennállásuk negyvenedik évfordulóját, aminek örömére szép válogatással lepték meg rajongóikat.

Negyven év nagy idő, s közben számos nehézsúlyú zenekarral kellett megvívniuk. (Koncertmester: Pilz János). A menetelés a csúcsra az utóbbi hat-nyolc évben felgyorsult, ma már jó pár nagy nemzetközi siker áll a hátuk mögött, és a hazai közönség is felfedezte csodálatos hangzású zenekaruk varázsát. (Művészeti vezető: Botvay Károly – még a Bartók vonósnégyesből emlékeztem rá, igazi zenész, nagy tudású elemző.) Mit mondjak: mára beérték a legendás, Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar teljesítményét.

A lemez Johann Michael Haydn Nocturno-jával indít. Ami nagy meglepetés: színes, négytételes darab, és olyan vidám hangulatot sugároz, amit bátyjától, az idősebb Haydn-tól csak ritkán kap az ember. Ha nem látom a „szereposztást”, Mozartra tippelek. A darab megszólaltatása – felfedezés, de ennél sokkal több: az első tétel (Allegro) indításával olyan tempót vesznek, hogy az ember lélegzete is eláll. Annyira együtt vannak, hogy szinte minden hangszert és persze az együtt muzsikálás örömét is hallhatjuk. A második tétel hangulata il pensiero komolysággal és lassú, ám mély dramaturgiával szólal meg. S végül az utolsó tétel (Finale, vivace). Igazi barokk zárlat, a visszatér az első tétel csillogó játékmodora.

Számomra nagy meglepetést hozott Bartók Divertimentójának a felfogása. Tudom, hogy a zenekar kedvenc darabja, külföldi meghívások alkalmával is többnyire ezt kérik tőlük a vendéglátók. Az első tétel lüktetését felkiáltások és táncritmusok váltogatják: Bartók népdalelemekkel játszik, ezúttal vidáman, a zenekar pedig épp ezt a mozzanatát kapja ki az egyébként jó néhány keserves zenei pillanatból. Ugyanez a fergeteges táncritmus teszi felejthetetlenné az utolsó tételt (Allegro assai), aminek pörgő tempóját meghökkentő visszafogottsággal, ugyanakkor elementáris dinamikával hozza az együttes. Csak azért lelkesedem itt az utolsó tételért, mert eddig még soha nem hallottam a zenének ezt rétegét ilyen vibráló elevenséggel játszani: záró poén a lemezen, és igazi zenekari bravúr a megvalósítás. Elképzelem, mekkora próbamunka állhatott e három különböző hangulatú tétel „egybeszövése”, és az allegro assai magával ragadó dinamikája mögött. A zenekar nem siet, és nem hajtja a ritmust – ömlik belőlük, oly természetesen, mint egy tiszta hegyi patak. A legénytánc-téma vidám egyszerűséggel megy át fugato-ba és variálódik tovább játékos pizzicatóval – aminek iróniája híres bartóki megoldás. A szomorú középső tétel után ez a sokrétegű zárlat – mármint a zenekar produkciójában – felfedezte és megőrizte a darab abszolút jelenbeliségét.

És hát van itt mit tanulnom is. Szégyellem, de számomra késői felfedezés volt Orbán György monumentális darabja (Razumovszkij trilógiájának hét tétele). Szép, elmélyült darab, bár a Beethoven megrendelőjére – az orosz grófra – való utalásnak csak nyomait vélem felfedezni. De Orbánnak nem is ez a dolga: bemutatta sokszínű művészetét és a zenekar mesterien hozta a mű olykor Erdélyre utaló kvázi-romantikáját.

A felvétel a BMC (Budapest Music Center) hipermodern stúdiójában készült (vezetője: Gőz László), biztosítva a hangzás magas színvonalát.

VTCD – Videoton Kompaktlemez-Gyártó Kft. 2016.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: