Kirobbanó sikerű jubileumi koncert
Vérbeli örömzene a Budapest Klezmer Bandé. Pezsdül tőle a vér, nő a boldogsághormonok száma, emelkedik a lélek. De azért szép, fájdalmas, megrendítően szomorú számokat is játszanak.
Jávori Ferenc Fegya Fotók: Gálos Mihály Samu
A zsidó zenében tán kényszerűen is összeolvad ez a kettő. Nem ritkán igen mély gödörből kikecmeregve, temérdek veszteség, akár gyász után kell újra és újra megtanulni örülni az életnek, csak azért is kicsattanó jókedvvel. Ennek kifejeződése a klezmer, aminek nyilván a világon is az egyik legpompásabb előadói a Budapest Klezmer Band művészei, 30 éves jubileumi koncertjüket tartották a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Na, jó tulajdonképpen a 31.-et, de a 30.-at többször is odébb tolta a pandémia, így kicsit visszatekerték az időt, és most juszt is azt ünnepelték. Bátran állíthatom, hogy a zenekar mindegyik tagja nyugodtan letagadhat egy évet. Így aztán semelyikükön nem látszik meg a kegyes csalás. Az együttes vezetője, Jávori Ferenc, aki Fegya becenévvel rögzült a köztudatban, egyszer azért kikottyantja, hogy tulajdonképpen 31 esztendősek. Egyébként közmegegyezésesen kerek jubileumi évfordulóról van szó.
Szinetár Dóra, Tompos Kátya, Dunai Tamás és Fesztbaum Béla
Nem a muzsikusok jelennek meg először, hanem a neves közreműködők, Szinetár Dóra, Tompos Kátya, Fesztbaum Béla, Dunai Tamás színészek és Hábetler András operaénekes. Megállnak velünk szemben, egy vonalban. Némiképp meghatódva, látható szeretettel, konferálják fel a remek zenészeket. Persze kiadós a taps, remek, hogy megint nagyszabású koncertet adhatnak, ami egyben lemezbemutató is. Ettől kezdve leginkább Fegya konferál, a szokásos módon, rendszerint fel sem áll a zongora mellől, általában csak félprofilból látjuk. Így is, a számok keletkezésének történetét, vázlatosan, hogy miről szólnak, úgy képes elmesélni, hogy ilyenkor nem leül a koncert, hanem gyakran még fokozódik is a hangulat. Mindenkiről, aki színpadra lép, vagy éppen szólózik, és persze, hogy nincs olyan, aki ne tenné, mond valami személyeset. Nagy Anna hatalmas beleéléssel harmonikázik, pörgős ugyanúgy képes lenni, mint szívszorító. Gazda Bence, aki a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere is, ha úgy adódik, hatalmas elánnal dalra is fakad. Máthé László úgy öleli át a nagybőgőjét, mintha szeretkezne vele. Barbinek Gábor harsonája csaknem szétrepesztené a falakat, ha nem lennénk szabadtéren. Ő is dalra fakad, ha arra van szükség. Kohán István, amellett, hogy tanár, a Budapesti Operettszínház zenekarában is klarinétozik. Végh Balázs szintén tanít, és a dobok, ütőhangszerek elhivatott mestere.
Tompos Kátya
Pár „nóta” és bemelegszik a közönség. Naná, hogy vannak slágerek, de többségben vannak az új lemezen lévő dalok, melyeket, ha néhányszor játszottak is már publikum előtt, most rögzítették először. Természetes, hogy kezdetnek a zenekar durálja neki magát, felpörög a ritmus, bravúrossá válik az iram, kedvből, jó összhangzással szólal meg a zene. Ezek az emberek együtt vannak. Rá tudnak állni a másik hullámhosszára. Nem pléhpofával „nyomják”, szinte az arcuk, a mimikájuk is átveszi a muzsika ritmusát, többen a testükkel is „dolgoznak”, ringanak, egy-egy tánclépést lejtenek. Nem csak hallgatni, hanem nézni is kell őket, a hangzás és a vizuális élmény egymáshoz simul.
Fegya toborozta őket. Sajnos, már van, aki nem lehet köztünk. A valósággal „multikulti” Munkácson találkozott a klezmerrel. Élvezte, hogy sokféle ember „olvasztó tégelye” volt akkor a város. Fontos volt számára a szülei rendíthetetlen életkedve, pedig a mama megjárta Auschwitzot, a papa meg munkaszolgálatos volt. Fegya zongorát és hegedűt is tanult. A tanára azt javasolta, döntsön inkább a hegedű mellett, mert azzal könnyebb menekülni. Végül mégis a zongoránál állapodott meg. Tény, hogy a klezmer vándorzene, a zsidók kényszerűen is temérdek helyen megfordultak, és a muzsikájukra itt is, ott is ráragadt valami. Ezért jó néhány zenei stílust ötvöz magába. Jazzt éppúgy, mint cigány zenét, vagy akár könnyed esztrádot, elérzékenyülő táncdalt, operettet, drámai sanzont. De a kuplé is belefér. Fesztbaum Béla például azzal rukkol elő, hogy „Nevet a Roth, nevet a tót, nevet a Csortos…”, és előtte még fanyarul kesernyés zsidó vicceket is mesél. Dunai Tamás rágyújt a legsikeresebb dalra a Hegedűs a háztetőnből, „Ha én gazdag lennék…” Ezt sokszor énekelte, amikor a Madách Színházban bemutatták a híres musicalt, és Huszti Péterrel osztoztak Tevje szerepén. Kerényi Imre rendező észrevette, hogy a zenekar tagjai milyen jó fazonok, jellegzetes karakterek, és jelmezbe öltöztetve, a színészek közé elegyítve valamennyiüket, színpadi szereplőknek tette meg őket. Ez annyira bevált, annak dacára, hogy a szerzők jóval nagyobb létszámú zenekart írtak elő, hogy aztán Egerben, az Ódry Színpadon ugyancsak így került színre, és most Miskolcon is egy rendkívül erőteljes, megrendítő, gyönyörűséges produkcióban így megy a darab.
Szinetár Dóra
Szinetár Dóra héberül is énekel, szépen, fájdalmasan altatót, majd Piaftól következik, szintén vele, a Padam, ami minden szörnyűség dacára akár az élet himnuszának is felfogható. Tompos Kátya három számot is előad, és valósággal elszáll éneklés közben. Hábetler András operaénekes először lépett fel a csapattal, de máris igencsak összepasszolt velük.
Végül Fegya ismét bemutat mindenkit. Belecsapnak egyik leghumorosabb számába, amiből megtudhatjuk, hogy nem baj, ha az illető pasas, lúdtalpas, az sem baj, ha későn jár haza… Vicces, pörgős, fölöttébb jópofa. Ekkor már tetőfokán a hangulat. Ez a klezmer zenének az a típusa, ami akár mulatósnak is beillik. A féktelen, nekiszabadult jókedv kirobbanása.
A Budapest Klezmer Band
Nem szállunk fel utána a buszra, kisétálunk a Margit hídhoz, és próbáljuk magunkban őrizni ezt a felemelően vidám érzést.
