Jazztavasz – komolyzenészeknek is
Aki nem tudná: a Circlesongs a Sonynál jelent meg, műfaji besorolása: komolyzene.
Bobby McFerrin Fotó: Carol Friedman
Nem tudom, rajongói mennyit tudnak McFerrin sokoldalúságáról. Mármint nem előadó teljesítményének sokszínűségéről, amit elsősorban felvételeiről ismerünk, hanem arról, hogy mennyi tudásanyag és milyen maximalizmus rejlik produkciói mögött. Mondhatjuk, nem tartozik a közönségre – de a „szakmabeliekre” feltétlenül.
A hazánkban is többször vendégszereplő művész 2010 után idén (2018) május 3-án lépett fel a Müpában. Műsorának címe 1997-es felvételét idézte (Circlesongs), de már a Müpa negyedéves műsorfüzetének ajánlószövege sejttette: a művész ezúttal is teret ad „kereső” habitusának: „ezúttal az afrikai és közel-keleti hagyományokon alapuló meditációs és improvizatív, Circlesongs című lemeze újraértelmezését mutatja be vokalista kísérőivel”.
Aki nem tudná: a Circlesongs a Sonynál jelent meg, műfaji besorolása: komolyzene. Talán ezt is érdemes lett volna „megszellőztetni”, nehogy meglepetés érje azokat, akik számára McFerrin nem több, mint a „Don’t Worry, Be Happy” énekese (amúgy a szerzője is).
A jegyárak öt kategóriája is feljogosított a különleges élményre – ami nem is maradt el. Valóban „elhanyagolható” az a néhány látogató (mert „hallgatónak” nem szívesen nevezném őket), akik nem várták ki az előadás végét, csupán „krónikásként” említem ezt az adatot.
A tényleges tetszés mércéje az a hosszú vastaps volt, amellyel a közönség azt a ráadás szólószámot követően köszönte meg az élményt, amely után elköszönt az művész. És biztosra veszem: sokan voltunk olyanok, akik ezúttal valóban köszönetnyilvánításként tapsoltunk, nem pedig ismételt visszatérésre inspirálandó az előadókat.
Csak remélni merem, hogy az a sok lelkes fiatal, aki hosszasan állt sorba a diákjegyért, nemcsak a világhírességre volt kíváncsi, hanem hallgatta ÉS hallotta azt a kivételes élményt, ami élőben összehasonlíthatatlanul több, mint felvételről (kiváltképp manapság, amikor a fejlett technika szinte nem ismer lehetetlent, ráadásul a reális és virtuális valóság jelenségeinek az elkülönítése néha szinte komoly feladatot jelent).
Azoknak, akik több-kevesebb zenei előképzettség birtokában figyelmesen hallgatták a műsort, öröm lenne zenetörténetet – zeneelméletet, formatant stb. – tanítani. Élményszinten ugyanis fantasztikus tudás birtokába jutottak. A közönségét mindig „megénekeltető” McFerrin jóvoltából saját tapasztalatból élhették át a többszólamúság megannyi történeti típusát (amit a középkori zenében antifonálisként és responzoriálisként különböztetünk meg, a variációs formák alapját képező „ground”-ok hallható és szinte észrevétlen jelenlétét), de leginkább a kompozíció és improvizáció egy tőről fakadását. Mert élveztük a „szabadságot”, ám lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a közönség bevonásával is „nagyformák” születtek, formai fegyelem uralkodott – és amikor improvizatív közjáték feszegette a kereteket, azt mindenki egyformán élményként élte meg. A kiemelkedő képességű szólista és a közösségi „háttér” együttes produkcióinál külön élmény volt az irányításra figyelni (kellett, hiszen a különböző hangzó puzzle-k előadói nem tudhatták előre, mikor kerül rájuk sor). Játék volt ez a szó legnemesebb értelmében, amelynek szabálya a játékmester kezében volt, intései nyomán alakult a nagyforma, amelyet senki sem akart elrontani. (Vajon mennyire közismert a tény, hogy McFerrin Bernsteintől is tanult vezényelni?) Ugyanakkor érződött a „mi volt előbb, egyszólamúság vagy többszólamúság?” kérdés létjogosultsága is, amikor a kissé pontatlan intonációból adódóan mintegy „holdudvara” támadt némely szólamnak – ilyenkor viszont mindig jótékonyan korrigál a hallás, unisonónak értelmezve a mérhető eltéréseket is.
Az élményjelleg lecsengéséhez tartozik a koncertet követően a népes érdeklődés a felvételek iránt – és nem véletlen, hogy számos korong, sőt, album is gazdára talált. Csak azt sajnáltuk, hogy nem vihettük magunkkal hangfelvételen a koncert műsorát. Ám a Blue Note öt korongot tartalmazó albuma sokakat kárpótolt ezért. (06007 53769812)
Akkor is, ha végighallgatásuk során megerősödött a meggyőződés: az élő előadás élménye pótolhatatlan. Kiváltképp, ha maximalista igényű fellépőkről van szó, olyan vérprofikról, akiknél a turnék rutinja nem csökkenti a színpadi jelenlét intenzitását. Az pedig látványként is megunhatatlan, ahogyan hangszerek hangját hívja életre testéből McFerrin – miközben hangszínek sokaságával kápráztat el énekhangja óriási regiszteréből.
