Bartók Tavasz
A fesztiválszervezés „lélektana” kiismerhető, a közvetlen és közvetett tapasztalatok rendre kamatoznak. Sorjáznak a „leg”-ek, a keresletben, a kínálatban – és az értékelésben is. De néha érdemes a fény-árnyékban is keresgélni, van-e olyan mozzanata a programnak, amely egyedi vonás az alkalmi portrén – mégis méltó az emlékezésre.
Till Brönner foto
A Bartók Tavasz elnevezésű Nemzetközi Művészeti Hetek kínálata idén április 5-től 14-ig tartott – mondhatni: és tovább, hiszen Till Brönner „Identitás – európai látkép” című fotókiállítása a Ludwig Múzeumban épp a Bartók Tavasz zárónapján nyílik, s augusztus 25-ig megtekinthető.
A Bartók Tavasz magazinja érdekes és tanulságos áttekintést ad, feltüntetve a rendezvények helyszíneit, s a térképen műfaji bontásban a programokat is (kiállítás, tánc, jazz, film, crossover, könnyűzene, komolyzene, világzene, irodalom). A muzsikus pedig örömmel nyugtázza, hogy „egy kalap alá” kerül, komolyzeneként Beethoven és Szabó Csaba, Tan Dun társaságába.
Fesztivál áttekintése: reálisan lehetetlen. Az élmények szubjektív szűrőjén minden bizonnyal élesít, ha mindössze egyetlen program kiválasztása a „feladat”. Ami nem „egy a sok körül”, nem is a „leg”-ek valamelyike, hanem a szervezés gesztusaként egyedi mozzanat. Ilyen meggondolásból esett a választásom arra a hangversenyre, amelynek egyetlenként a sorozatban a BMC adott otthont.
Balog József zongorakoncertje – olvasható a legtöbb helyen, gyakran feltüntetve a műsort (Szabó: Complete Solo Piano Works – amiből nem derül ki azonnal, hogy Szabó Csaba a szerző), s néhol hozzátéve: lemezbemutató koncert. Az összkiadás-jellegű felvétel 2023-ban, a szerző (1936-2003) halálának tizedik évfordulójára jelent meg, a Brillant Classics gondozásában. Lemezrecenziómat a következő mondatokkal zártam: „Napjaink zenei életében sajátosan alakul a ’munkamegosztás’, amíg valamilyen program eljut a hallgatókhoz. Csak remélni lehet, hogy Balog József ’hasznosítani’ akarja a művek megtanulásába fektetett energiáját, munkáját, és tevékenyen közreműködik abban, hogy a továbbiakban koncerteken is népszerűsíthesse ezeket a műveket. Mert – műismeret híján – aligha várható hangversenyszervezőktől, hogy műsorra tűzzék e ritkán hallható kompozíciókat. Amelyek felvillantják a (lassanként inkább 20. századi zeneként említhető) ’kortárs zene’ élvezhető (szerethető) profilját.” Érthető, ha ezután nagy örömmel fedeztem fel a zongoramű-összkiadást a hangversenyprogramban! Köszönet a műsor összeállítóinak az érték-felismerésért.
Voltaképp az időpont is kedvezőnek mondható: a tavaszi szünet idejére esett – (zongora)tanár- és diák-hallgatóktól elvárható fokozott érdeklődéssel! Ráadásul azonos érdeklődésűeket elszipkázó konkurens rendezvény közönség-elszívó hatásáról sem kellett tartani. Mégis, kavics került a fogaskerékbe, amennyiben sajnálatosan kislétszámú érdeklődő előtt került sor a kétségkívül különleges programra. Ami megérdemli, hogy legalább utólag, ámde maradandóan – írásban – legyen lenyomata az időben.
A „lemezbemutató koncert” voltaképp veszélyes műfaj, merthogy árulkodóan beszédes. Kiderülhet, hogy a felvétel korántsem „tudást” rögzít, hanem részletekből összevágott „végeredmény”. Máskor annak bizonysága, hogy az előadót nem érintette mélyen az alkalmi kirándulás – kiégett produkció az eredmény. És szívet-lelket melengető gyönyörűség, amikor a hangszerjáték játék-jellege érvényesül, éreztetve az örömforrás-jelleget. Április 8-án ebben a felvillanyozó élményben lehetett részünk.
Szabó Csaba
Szabó Csaba zongoraművei kivétel nélkül a szerző erdélyi élet-periódusában készültek. A művek általános jellemzője, hogy nem „játszanivalót” kínál, hanem játékörömöt galvanizálóan az első tételtől kezdve: szerzői mondanivalót hordoznak. A korai Mikor Csíkból elindultam preparált zongorára készült – az előkészített hangversenyzongorából rövid idő alatt „rendes” hangszer lett, a műsor folytatásához. A zárószámhoz viszont, amely – mint utóbb a zongoraművésztől megtudtuk – órányi preparáló előkészületet igényel, a pódiumon várakozott egy második hangszer…
A csaknem egy órányi műsor szünet nélküli végigjátszása: óriási teljesítmény. Szerencsére a kisszámú, ám lelkes hallgató viharos tetszésnyilvánítása időnként biztosított rövid „pihenőidőt” a művésznek.
Bő negyedszázad termését hallhattuk, egy sokműfajú életmű egyetlen szeletét. Amely, mintha önmagában is „megkomponált”, dramaturgiailag felépített lett volna: a befejező mű, a „Távolodva”, alcíme szerint „Téma és nyolc variáció preparált zongorára Bartók Béla Három csíkmegyei népdalának I. tételére” afféle madártávlatból rímel vissza (visszanézve?!) a korai darabra.
Elkötelezettség, hivatástudat – nagy, de időszerűségükből sohasem vesztő szavak. Ilyen tartalmak is átjöttek, megérintve muzsikus és nem-zenész hallgatókat egyaránt, sokat elárulva szerzőről és előadóról egyaránt. Élmény volt – és több annál. A kamara-jelleg is hasznára volt a hallgatóságnak: a műsor után birtokba vehettük a pódiumot, közelről megnézve a preparált hangszer – Balog József társaságában, aki örömmel válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Ritka élmény egy fesztivál keretében!
