Időutazás
Két kiváló zongoraművész – egymástól függetlenül – időutazásra indult Bécsbe. Élménybeszámolóik egyetlen pontban találkoztak: Aurélien Pontier műsorának nyitódarabjával zárul Balog József programja. Mindkettejük előadásában hallhatjuk Alfred Grünfeld koncert-parafrázisát, melyet ifj. Johann Strauss zenéje ihletett (Soirée de Vienne, op. 56).
„Viennese Romance” – ezzel a címmel jelent meg Balog József legújabb szólólemeze. Ha úgy tetszik, egyszersmind „művészportré” is, amennyiben a műsorösszeállítással kapcsolatban maga mutat rá, hogy teljesíti azt a két kritériumot, amelyeket fontosnak tekint. Szívesen ismerteti meg hallgatóságát elfeledett (ritkán hallható) kompozíciókkal (több bemutató is fűződik nevéhez), és azt is fontosnak tartja, hogy játékával „a művek összefüggéseit is megmutatva” felfedezést kínáljon a hallgatóknak.
Új felvétele műsorán rövid tételekből álló ciklusok mellett a variációra (mint formára és feldolgozásmódra, beleértve az improvizáció-szülte megoldásokat) irányítja a figyelmet.
Közhelyszámba menő megállapítás, hogy a címek nemritkán félrevezetőek. Igaz ez Beethoven bagatell-sorozataira is (csakúgy, mint például Bartók Vázlataira) – ráadásul az op. 94 miniatűrjeit hallgatva a zongorairodalom rajongója késztetést érezhet arra is, hogy a szerző életművében (a zongoraművek között, valamint az egyidőben komponált más műfajú darabok között) is keressen rokonságokat. A Schubert-sorozat (Moments musicaux, op. 94) korántsem ciklikus elképzeléssel komponált darabjai a szerző halála évében jelentek meg nyomtatásban – így a hangnem-rendnél érdemesebb inkább az egyes darabok hangnemváltásaira figyelni – és a dallamos apróságok között felfedezni a daktilus-ritmusokat sorjáztató tételt.
Beethoven és Schubert egy év különbséggel halt meg – „kortárs” darabjaik után csaknem hetven évnyi szünet következik, amikoris a húszesztendős (jobbára autodidakta felkészültségű) Arnold Schönberg komponálta Három zongoradarabját (1894-ben). És Alban Berg is csak 23 éves volt, amikor papírra vetette saját témára komponált 15 variációját. (Schönberg Beethoven iránti lelkesedése közismert, a variációs műfaj – és szerkesztésmód – pedig beethoveni formaalkotás egyik fontos alappillére.)
Voltaképp eddig a „műsor” – és következik a megtervezett „ráadás”, a szerzőkről, szerzeményekről immár a helyszínre irányítva az érdeklődés reflektorfényét, a keringő mámorát villantva fel.
A keringő a mottója Aurélien Pontier albumának: Vienna – Joyful Apocalypse. S ha Balog József szabadon kezelte az időt (két keskeny idősávba kínálva betekintést), Pontier a varázslatos atmoszféra kiteljesítésére törekszik. Kompozíciók mellett átiratok-feldolgozások is felcsendülnek (a szerzők-átírók nemzetközi porondról érkeztek), többé és kevésbé ismertek, Schuberttől Csajkovszkijon, Liszten át Rahmanyinovig. Megtanulhatjuk Alfred Grünfeld, Leopold Godowsky, Otto Schulhof, Adolf Schulz-Evler nevét, és gyönyörködve hallgatjuk (zongorán) Fritz Kreisler Liebesleidjét. Minden bizonnyal zenei-ízlésbeli meggondolásból a keringők között rövid időre helyet kap a polka is, sőt, Pontier saját átírói közreműködése eredményeképp Schubert-dalt is hallunk (páros üteműt, az An die Musik címűt) – és a századvég atmoszférájának kiteljesítéséért Gustav Mahler 5. szimfóniája Adagietto-tételének kivonat-készítésére is vállalkozott. Mahler után szinte kínálkozik Schönberg zenéje (az op. 19. Hat kis zongoradarab zárótétele: Sehr langsam). A körkép pedig mi mással is zárulhatna, mint „nagytotálként” Maurice Raveltől a La Valse-szal.
Bécsi hangképalbumok, különböző fényviszonyokban készült pillanatfelvételekkel. Természetes fénynél, és különleges megvilágításban. Ez is, az is Bécs! Némelyik történelmi (zenetörténeti) visszapillantás, mások filmek hatásos látvány-mozzanatait is felidézik a hallgatóban.
A két kitűnő zongoraművész átgondolt koncepciója egyaránt lelkesítő, a zenebarátok széles táborának kínálva gyönyörködést.
(Hungaroton – HCD 32887 és Warner Classics 5054197633492)
