Borbély László születésnapján
A Zeneakadémia Koncertközpont tavaszi műsorkínálatában az Itt és most sorozat második estjére február 21-én került sor. Két jubileumra (Bach 340 és Sári 90) invitál a műsorfüzet, ám az csak Farkas Zoltán műsorvezetéséből derült ki, hogy a zongoraművész 41. születésnapján került sor minderre (NB., a 41 nem más, mint a 14-nek, Bach kedves számának a tükörfordítása).
Borbély László
Azon már aligha csodálkozhatunk, hogy éppen 14 kompozíció alkotja a műsort: az első rész hét számában a Wohltmperiertes Klavier négy prelúdium és fúga tételpárja közé ékelődött Sári József hét műve, a második félidő annyi különbséget mutatott, hogy a nyitódarab címében (és koncepciójában) Sári műve, habár hangjaiban teljességgel Bach szellemi tulajdona. Az Elidegenített idézetben ugyanis Sári azt az anekdotakincs által Debussynek tulajdonított „módszertani utasítást” követte, hogy vette az általa rajongásig tisztelt Bach egy-egy kiválasztott prelúdium és fúga tételét, s azokból a szükséges hangokat kiválasztva, a többit szabadon engedte. Szerzői tulajdonává a választás tette, hogy mely hangokat tartott meg, azokból – időtartamuk alkalmankénti módosításával – saját zenei világára jellemző hangzást hozva létre (a hangszer némi preparálásával felerősítve).
A háromtételes mű, amely keletkezése idején viharos ellenállást váltott ki (például a Rádió zenei osztályának lehallgató-bizottságából), az évtizedek folyamán mind több értő fülre talált, és a zárótételbeli „megfejtés”, amikor a kiválasztott hangokkal együtt (felvételről) az eredeti tétel is megszólal hangzásának teljességében, mindig sikerre viszi a művet. Mindig – írom, és közben őszintén sajnálkozom azon, hogy egy ilyen egyszerű szó mennyire különböző „sűrűségű” tartalommal rendelkezik. Mert a mű ritkán kerül előadásra hangversenyeken, felvételének újrahallgatásához pedig elementáris feltétel, hogy az érdeklődő tájékozott legyen, tehát tudja, konkrétan mit keres…
A 41 éves Borbély László igényes programot állított össze, és érzésem szerint nem bánta meg: értő fülekre talált a műsora. A Solti Termet érdeklődők sokasága töltötte meg (jutott belőlük bőven a karzatra is), egy részük az ő előadóművészi munkássága ismeretében érkezett (diszkográfiája elismerésre méltó – ezúttal is lehetőség kínálkozott felvételei megvásárlására), mások számára a zeneszerző és/vagy korszakos jelentőségű tanár Sári József neve jelentett vonzerőt.
Mindenesetre, az est több funkciót is betöltött. Túl azon, hogy Borbély László „élő” koncertszereplésének élményével gazdagított, ráirányította a figyelmet a kortárs magyar zene egyik doyenjének életművében egyébként korántsem centrális szerepet betöltő zongoramuzsika-termésre. Az „arcus temporum”, vagyis időbeli ív, amely a műsor két szereplője közötti virtuális párbeszéd „talaját” jelenti, ezúttal is tanulságok gazdag tárházát jelentette. Az immár történeti távlatból „ismert” barokk stílus és Sári József zenei nyelve egyazon poliglott zenei szótárban szerepel – a barokk ismeretében értően lehet közeledni a kortárs kompozíciókhoz, amelyek aligha jöhettek volna létre zenetörténeti stiláris tapasztalatok nélkül.
A koncert műsorát tartalmazó szórólap ráhangolásképp Sári József gondolatait idézi, és azzal a megfigyeléssel zárul, miszerint az, „amit Sári József Bachról, a zeneszerzőről gondol, tulajdonképpen ars poetica: a zeneírás magasrendű és fáradságos munka (kell, hogy legyen); ezt a munkát pedig nem ösztönözheti más, mint a játékszenvedély”.
Az érdeklődő hallgatót pedig az érdeklődés ösztönözhette, és az eredmény olyan élmények sorozata, amelyek (remélhetőleg) arra inspirálják, hogy a jövőben is keresse a korokon átívelő zenei párbeszédeket – s általában, ne veszítse el érdeklődését a zene iránt.
