A Budapesti Wagner-napok 2016-os Walkürje DVD-n
Fischer Ádám felbecsülhetetlen érdeme a Wagner-napok életre hívása és életben tartása, s ami ezzel jár, a nemzetközi zenei élet rangos művészeinek meghívása.
Összemérhetetlen, kinek jelent többet, annak, aki élő előadáson megélte Wagner Tetralógiáját a Müpában, vagy annak, aki nem jutott el oda. A „döntetlen” mellett szól, hogy az egykori néző boldogan veszi memóriája megtámogatását, hogy a későbbiekben is (számtalanszor) felidézhető látvány nem engedi elhalványulni az emlékeit, míg mások számára elsődlegesen az érdeklődés felkeltőjeként szolgál a felvétel. Annál is inkább, mert az akarva-akaratlanul is a szappanoperák epizódokból építkezésén „nevelkedők” is észreveszik, hogy egy folyamat közepébe csöppentek bele, és ha a megismert „részlet” elnyerte tetszésüket, tudni akarják azt is, hogy „honnan” és hogy „hová”.
A Ring négyestényi hallgatnivalójából kétségkívül a második a legnépszerűbb – erről tanúskodik az évenkénti közönségérdeklődés is –, érthető és indokolt, hogy először a Walkür jelent meg DVD-n. A Wagner-rajongó pedig borítékolhatóan hozzáteszi: s reméljük, hamarosan kiegészül Tetralógiává…
Aki élőben is látta, egyszerre maximalista és „minimalista” a felvétellel szemben. Valamiképp „adekvát” élményt vár, annál is inkább, mivel a felvétel voltaképp reprodukció. Befolyásolhatja az értékelésben, hogy mennyivel többet láttatnak vele a különböző kameraállásokból, mint amit ő – ott és akkor – észrevett. Minden „többlet” számít. Ugyanakkor azt is tudja: korántsem egyszerű dolog „érdekes” látványvilágot produkálni a meglévő elemekből. (Idekívánkozik egy régi emlék: egy főiskolai évfolyamom nem tágított, amíg órán nem „néztük” a hallgatnivalót, gondoskodtak videofelvételről – majd ki-ki levonta magának a következtetést, miután hosszasan néztük az egy kameraállásból felvett, szinte mozdulatlan Wotant… Aztán hamar belátták a hasznát a szövegkönyv segítségével történő, értő zenehallgatásnak.)
Bevallom, többszöri Müpa-beli Tetralógia élményével gazdagon el sem tudom képzelni, hogyan fogadhatja ezt a felvételt, aki nem volt részese ennek a koncepciónak, de valószínű, hogy a magyar nyelvű szöveg követése a sodró zene áramában ad annyi feladatot, hogy minden látványelemet elsődlegesen hatásfokozóként fog megélni. Mert mondjuk ki, bármennyire is összművészetet álmodott meg Wagner, amelyben a zene nem cél, hanem (talán a leghatásosabb) eszköz, az általa életre hívott zenekari varázs mindezt felülírja. Éppen ezért nagy a látványtervezők felelőssége… Hasonlóképp a felvételkészítőké. A Müpa előadásairól dokumentumként mindig készül felvétel – ezúttal sem történt másként. Talán ezért is kerestem hiába a videomunkatársakat (beleértve a felvétel végleges alakjáról gondoskodó videorendezőét). Reménykedjünk: a legértékesebb felvételek publikálásából gyakorlat lesz, kialakuló stábbal, amely már eleve „képernyőben gondolkodik”. Panaszra így sem lehet okunk, a zenehallgatást (ami azért mégiscsak mindenekfeletti, elsődleges szempont) sohasem zavarja a kameraállások váltakozása, s a szereplők közelképei is jól illeszkednek a történetfolyamba.
Az évenként ismétlődő Wagner-napok hatékonyan járul hozzá a Wagner-rajongók táborának növekedéséhez. Kiderült, hogy mind a hazai, mind a külföldi látogatók között szép számmal vannak évről-évre visszajárók, s ők abban is felzárkóznak a megrögzött wagneriánusokhoz, hogy mind tudatosabban kezdik számon tartani, mely évben, mely szerepet mely előadókkal látták-hallották. Kialakul tehát mindenkiben egyfajta előadó-művészeti érzékenység, és ki-ki mérlegelhet, botcsinálta kritikusként összevetve interpretációkat, hanganyagokat és színészi játékot. Mindenkinek vannak „kedvencei”, vannak közönségkedvenc sztárok, és az előadások magas színvonalának köszönhetően elmondható, hogy a művészek számára is megtisztelő a meghívás, a kiválasztottság.
Fischer Ádám felbecsülhetetlen érdeme a Wagner-napok életre hívása és életben tartása, s ami ezzel jár, a nemzetközi zenei élet rangos művészeinek meghívása.
Közéjük tartozott Johan Botha is, a felvételen megörökített Walkür-előadás Siegmundja, akinek – és ezt akkor még aligha sejthettük – ez lett az utolsó fellépése. A dél-afrikai énekes egyik legrangosabb szerepe volt ez; a Bécsi Állami Operában (ahol 2014-ben Kammersänger címet kapott) 2006-ban debütált vele, Bayreuthban 2010-ben énekelte először, ezt alakította utoljára Münchenben, mielőtt karrierjét megszakította betegsége, és ezzel tért vissza Budapesten – utoljára. „In memoriam Johan Botha” – Botha-Siegmund búcsúja a színpadtól, az élettől.
Idekívánkozik a főszereplők listája: Sieglinde – Anja Kampe, Hunding – Walter Finck, Wotan – Johan Reuter, Brünhilde – Evelyn Herlitzius, Fricka – Schöck Atala. És a Wagner-napok mindenkori, eléggé nem értékelhető hőse, az emberfeletti teljesítménnyel helytálló együttes, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Fischer Ádám vezényletével.
