Az univerzalitás mezsgyéjén

|

A Budapesti Fesztiválzenekar Bartók-estjéről – MÜPA

A népi táncokat (népi hangszereken) a zenekar három művésze szólaltatta meg, a népdalcsokor énekesének Sebestyén Mártát hívták meg, akihez alkalmanként az egész zenekar csatlakozott.

Sebestyén Márta

Különleges tanulságokat ígért már maga a műsor is – s ehhez járult egy előre kiszámíthatatlan mozzanat. Március 21-én, 23-án és április 1-jén a program első részében a „Bartók és a népzene” témakörbe kapott beavatást a közönség, a szünet után pedig A kékszakállú herceg várát adták elő. Több hazai zenekar keresett (és talált) többé-kevésbé egyedi megoldást arra, hogy Bartók-művek szomszédságában megszólaltasson olyan eredeti népdalokat, illetve népi táncokat, amelyeket beemelt a műzenébe a komponista. A Budapesti Fesztiválzenekar egészen kivételes megoldást választott: a népi táncokat (népi hangszereken) a zenekar három művésze (Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt) szólaltatta meg, a népdalcsokor énekesének Sebestyén Mártát hívták meg, akihez alkalmanként az egész zenekar csatlakozott.

Hogy a Fesztiválzenekar tagjai egészen kivételes muzsikusok, azt megannyiszor megtapasztalhattuk, amikor – általában ráadásszámként – kórussá szerveződve énekükkel kápráztatták el a hallgatóságot. Túl a meglepetés örömén, a tényleges hangzás szépségében is gyönyörködhettünk; ékes bizonyságaként annak, hogy a „legtermészetesebb hangszer” az énekhang. Most másról volt szó. Ezúttal daloltak a hangszeresek, közösségi muzsikálás spontán légkörét teremtve a pódiumon.

A kékszakállú herceg vára a méltán népszerű művek között nyert polgárjogot – egy-egy évadban több zenekarral, más-más énekesekkel is hallható Budapest koncerttermeiben, néha több-kevesebb szcenírozással színpaddá lényegítve át a pódiumot. Kijutott tehát a műnek a repertoárdarab státusz, s ily módon a mindenkori közönség jelentős része a sokadik újrahallgatás során már eleve rendelkezik a műegész emlékképével, s ennek birtokában mind több részletre tud figyelni. Ami természetesen azt eredményezi, hogy mindinkább a sajátjának érzi a kompozíciót. Énekeseink jóvoltából szinte felesleges (lenne) a szöveg kivetítése, sőt az is, hogy a műsorfüzet tartalmazza azt. A történet (s a mű) ismeretében nem jelent problémát, ha egy-egy motívumból csak a gesztus jön át, kifejezően. A remek interpretáció „beszippantja” a hallgatót, aki aktív figyelemmel, empátiával képes követni a történéseket. Amelyek leginkább a lélek, a lelkek színpadán játszódnak.

Cser Krisztián

Balázs Béla misztériumjátéka, amely az egyfelvonásos alapjául szolgált, a Regős prológjával kezdődik. Ennek Bartók zenéjében a népdal-tónusú zenekari bevezetés felel meg. Általában elhangzik a Prológ szövege is, erre különböző megoldások születtek (mind az Operában, mind a hangversenytermekben). A Budapesti Fesztiválzenekar március 21-i hangversenyének talán legmegrendítőbb mozzanata az volt, hogy Fischer Iván a karmesteri dobogón a közönség felé fordulva „regölt”. A személyesség ereje lenyűgöző volt – s ahogy jelzésszerű intésére hangokká transzformálódott, egészen kivételes „kezdődik a történet” atmoszférát teremtett. Ez az élmény a későbbi előadások közönségének nem adatott meg, mivel egészségi okokból nem vállalhatta Fischer Iván a fellépést – hangja így felvételről szólt.

Vizin Viktória és Cser Krisztián énekelt, a kidolgozott produkcióhoz karmesterként Káli Gábor kapott lehetőséget. A műsorfüzethez mellékelt szórólap arról tájékoztatta a közönséget, hogy ezzel a műsorral Hamburgban, Párizsban és Luxemburgban is sikert aratott. A Németországban élő fiatal (36 éves) dirigens 2018-ban két nemzetközi díjjal hívta fel magára a figyelmet (a Hong Kong Nemzetközi Karmesterversenyen az I. díj mellett a zenekar díját is megkapta, és az övé lett Salzburgban a Young Conductors Award), Fischer Iván meghívására asszisztens karmester a zenekarnál. Bár a Magyar Állami Operaház produkcióiban többször is vezényelt, és több zenekarunknál is volt vendégkarmester, ez a produkció nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a zenekedvelők széles tábora megtanulja a nevét. Hálás feladatot jelentett számára a Fischer Iván vezényletével méltán sikeres produkció – a zenekarral harmonikus kapcsolatot alakított ki, ami viszont olyan (kétségkívül mellékes és külsődleges) mozzanatokat eredményezett, amelyekre alapító és vezető karmestere jelenlétében aligha került volna sor (közönség-pásztázás, tételszünetben illetve a taps alatt beszélgetések). Szerencsére a produkció zenei színvonalán nem érződött bántóan Fischer Iván távolléte – csak talán az intenzitás kivételes atmoszférájának hatásfoka csökkent valamennyire. Vagy Fischer Iván távolléte a hallgatóban váltott ki ilyen hatást?

CÍMKÉK: