Závada Pál – Mohácsi István – Mohácsi János: Egy piaci nap / Radnóti Színház
Az Egy piaci nap az a fajta produkció, amelyben a viszonylag kis színpadon egy egész társulat – plusz a zenész szekció – alkot közösséget, egymásra hangoltan, pontosan, játszószenvedéllyel.
Fotók: Dömölky Dániel
Vannak, akik szerint Závada Pál 2016-ban megjelent regénye, az Egy piaci nap eleve színpad után kiáltott. Színpadra is alkalmazta Mohácsi István és Mohácsi János, hogy a Radnóti Színház idei évadának utolsó bemutatójaként közönség elé kerüljön. A színházi verziónak lett bizonyos játékossága – elsősorban az alapdialógusba iktatott illusztrációs-demonstrációs célú flashbackek jóvoltából, másodsorban a Mohácsi-féle tömegjelenetek jellegzetes verbális humorának köszönhetően. Az is jótékony hatást tett, hogy a színpadi mű mellőzi a brutalitás, a fizikai erőszak, vagyis a konkrét gyilkosságok ábrázolását. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a színpadra írók a regényhez képest jelentős változást iktattak be a főhősnő élettörténetébe, mégpedig olyat, ami miatt Hadnagy Sándorné Csóka Mária alighanem bírósághoz fordulna, jó hírnévhez fűződő jogainak súlyos megsértése alapos vádjával.
Túl az elbeszélő asszonyon – aki egyrészt nyers kíváncsisággal követi a véres eseményeket, másrészt alapvető tisztessége dacára szűklátókörűen és szenvtelenül számol be róluk –, emberek meglincseléséről, agyonveréséről van szó. A mű tárgya az 1946-os kunmadarasi antiszemita pogrom. Egy májusi napon csoportba verődött, nekihevült, agresszív férfiak és nem kis számban nők(!) rátámadtak a falubéli zsidókra. A tragikus következmény három halálos áldozat és sok sérült. (Mintegy ráadásnak a könyv magába foglalja a bonyolultabb indíttatású, kevésbé spontán miskolci pogromot is.)
Martinovics Dorina, Radnay Csilla, Porogi Ádám
Olyasmi ez a kunmadarasi történet, amit nemcsak előzetesen nem tudott volna elképzelni az ember, de még utólag is nehezen megy. Hogy egy évvel Auschwitz után Magyarországon zsidókat öljenek… A bűneset szakértő elemzései számos történelmi, politikai, ideológiai, pszichológiai előzményt és körülményt tárnak fel, de a művészet hatásosabban tud beszélni az elviselhetetlenről.
Závada Pál alkotása – úgy regényként, mint színdarabként – végignéz az eseményen és azt figyeli, hogyan eshetett meg. Mi vezetett a gyilkos indulatok kialakulásához? („Nem tudom, mi az igazság, én csak a tényeket mondom” – idézhetnénk az egyik szereplőt.) Az Egy piaci napból kiolvashatóak a tömegpszichózis összetevői, a „jó öreg” vérvádtól a legostobább rémhírek terjesztésén át a hatalom dehumanizáló és ellenségképző politikájának eredményességéig. Plusz a kényelmetlen bűntudat, amit az elhurcolt zsidó állampolgárok javait jussoló szomszédok érezhettek, amikor a deportáltak hazatértek. Van erről egy szép jelenet az előadásban: a kunvadasiak – mert íróilag kicsit átalakult a falujuk neve – a vasútállomáson találkoznak a vonatról épp leszállt Vogelékkel és Rosensteinnel, akik a lágerből jöttek vissza. Ezen a ponton talán még éreznek némi kis zavart a helyi jó szerző emberek. De hamar túljutnak rajta.
Martinovics Dorina, Radnay Csilla
Závada Pál a történelmi tényeket alapul véve dolgozta fel regényében az anyagot, s művében talán erősebbnek hat a dokumentarista és a szociografikus jelleg, mint a szépirodalmi. Az elbeszélő főhősnő – akinek személyiségében a szerző nem megy mélységekig – a perbe fogott helyi tanító felesége, Hadnagy Sándorné Csóka Mária. Vele párhuzamos fontosságú szereplő a zsidó kommunista párttitkár neje, Hámosné Gellért Irén. Őket a Radnóti előadásában Radnay Csilla, illetve Martinovics Dorina játsszák, akik mindketten finom érzékkel bírnak az irónia szép halvány árnyalata iránt. Az iróniát természetesen nem az események rejtik, hanem a tömeg viselkedésének jellemzői. Igazi színházi pillanatok azok, amikor például Sodró Eliza felbőszült gazdasszonya harciasan forgatja kis kézigereblyéjét. Vagy amikor Róbert Gábor – aki hőbörgésben színészileg verhetetlen – nekidurálja magát. Vagy Lovas Rozi, ahogy a tenyérbemászás bajnokaként odaveti Radai Etel egy félmondatát a cigánysorról.
Az Egy piaci nap az a fajta produkció, amelyben a viszonylag kis színpadon egy egész társulat – plusz a zenész szekció – alkot közösséget, egymásra hangoltan, pontosan, játszószenvedéllyel. Khell Zsolt díszlete összehozza őket egy lengő gerendákból, lógó láncokból álló, zörgő-mozgó kerítés szegélyezte térben, ahol mindenki zenélhet vagy hangot adhat a keze ügyébe eső szerszámmal. Tökéletes a szereplőgárda mint zajbrigád: légy, háziállatok, vonat – nincs, amit elő ne tudnának állítani. Kovács Márton zenéje, amint ahhoz már régóta hozzá vagyunk szokva, önálló drámai értékű eleme az alkotásnak.
A színészek hokedliken, lócákon, sámlikon ülnek, és akad egy multifunkcionális pad is, amely akár kulccsal zárható spájzajtóként is helytáll, amikor aggódó férjek-feleségek a kamrába zárják egymást. A színpadi tömegben a játszók elvegyülhetnek és kiválhatnak; az áldozatok a díszlet középpontjában helyet foglalva, halvány kékes fényben énekbeszélik el saját tragikus végüket. („Kórházba szállítottak, de hiába, mert már meghaltam” – meséli például a Mohácsi-színházban üdítő otthonossággal mozgó Porogi Ádám.)
Radnay Csilla, Pál András
Az Egy piaci napot azok közé a bemutatók közé sorolom, amelyeknek a fontossága nagyobb, mint az esztétikai vagy a színházművészeti értéke. Az én személyes megrendülésmutatómat nem lengette ki, de ebből nem vonnék le következtetést egyetlen más nézőre nézve sem. Mindenesetre a múlttal való szembesülést szolgálja a mű, ahogyan például Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című, drámaként jelentősebb, árnyaltabb emberábrázolású, a személyes motivációkról többet eláruló színdarabja.
A produkció egy markáns sorozatba illeszkedik Mohácsi János életművében. Áldásos módon ezt sem böködi át a rendező figyelmeztetően felemelt mutatóujja, de azért ott van az, az előadás utolsó pillanatában is. Hogy Závada Pál műve mit mond ma nekünk – túl a történelmi tényen, amelynek egyébként vélhetően sokan nem voltunk tudatában –, azt talán nem kell itt ragozni. Elég végigpörgetni fejünkben az információs óriásplakátok szövegét, ha emlékszünk rájuk. De ha nem emlékszünk, akkor is megvan, mert ivódós dolog ez. Ahogy az egyik szereplő mondja: Nyugalomra semmi ok.
