Anthony McCarten: A két pápa / Rózsavölgyi Szalon
A kiválasztottságnak mindig komoly ára van. Ki tudná ezt jobban, mint egy pápa? Talán két pápa… „A pápaság története a szenvedés története” – állítja Jorge Bergoglio a darab kezdetén. Kőkemény felelősség és kőkemény harc: élő kapoccsá válni ember és Isten között. Könnyen gondolhatjuk, hogy egy pápa minden pillanatban forródrótban van Vele. Mert őt Isten abban a kegyben részesíti, hogy nap mint nap nyíltan beszél hozzá, holott a világból rázúduló zaj közepette talán neki a legnehezebb meghallani a hangját…
Lukács Sándor és Jordán Tamás Fotók: Szokodi Bea
Vecsei H. Miklós a Rózsavölgyi Szalonban rendezte meg Anthony McCarten könyve és Fernando Meirelles sikeres filmje alapján készült A két pápa című előadását, melyet 2020. szeptember 28-án mutattak be. A történet XVI. Benedek és Ferenc pápa különös viszonyába enged bepillantást és megmutatja, milyen út vezetett ahhoz a történelmi súlyú döntéshez, hogy Benedek pápa lemondott tisztségéről, és még életében átadta a stafétát utódjának, akivel eleinte jóformán semmiben nem egyeztek nézeteik. Beszélgetéseikből izgalmas, mégis békés viták kerekednek.
Az előadást Sophia nővér monológja vezeti fel. A fiatal apáca szerepében Trokán Anna mindig tiszta és nyílt szívvel beszél, máskor viszont figyelmesen hallgat. Az idősebb, mindig mosolygó Brigitta nővérből Molnár Piroska játékában mindent átható békesség árad. Ők ketten a főszereplők bizalmasai, akikkel a minimalista díszletként szolgáló két szék és egy asztal puritán közegében beszélgetnek, míg a háttérben egy vetítővásznon Vecsei Kinga Réta különleges hangulatú, sokszor szobrokat, festményeket idéző látványtervei jelennek meg.
Lukács Sándor és Jordán Tamás
A történet középpontjában két különböző ember áll. Mi történik akkor, ha két erős jellem megütközik egymással, ráadásul mindketten Istent képviselik? Ahogy az egyházi szerepek fokozatosan lehullanak, úgy elkezdjük megismerni őket, a személyiségüket, dilemmáikat, egyre kisebb lesz a szakadék, amit a hierarchia és a formális külsőségek vonnak közéjük és az emberek közé. Az előadásban Vecsei H. Miklós kimondottan nagy hangsúlyt fektet a bűn és a bűn feletti ítélkezés kérdésére. Ne éljünk illúziókban: a pápa is ember, pont úgy, mint bármelyikünk. Komoly terheket cipel a vállán. A nézőben ennek kapcsán felmerül a gondolat: lehet-e emberként és egyházi személyként egyaránt helyt állni úgy, hogy közben valaki hiteles maradjon Isten és ember előtt is?
Jorge Bergoglio éles eszű bíboros, akinek mindig mindenre van jó válasza. Lukács Sándor könnyed és természetes alakítása egész lényéről higgadtságot és bölcsességet sugároz. Határozott véleménye van mindenről, amit nem fél őszintén kimondani. Mindvégig alázatos marad, de nem rejti véka alá, hogy az argentin hagyományokhoz híven bizony minden héten tangózik és lelkes focirajongó. Kapcsolata van a világgal, ezért felfigyelnek rá. Vékony az a mezsgye, ahonnan már el lehet érni az emberek kezét, de még fogni lehet Istenét. Ahol az élet nem megalkuvásról, hanem különböző igazságok felismeréséről szól. Elfogadni a változást, és tudni változni a világgal külsőségekben, míg a belső alap szilárd marad. Jorge Bergoglio ezen a határvonalon egyensúlyozik a kegyelembe vetett hite segítségével.
Jordán Tamás
Jordán Tamás Ratzingere dogmatikus, feszültségekkel teli férfi. Egy olyan embert mutat meg a közönségnek, aki már belefáradt abba, hogy egy olyan világban él, amelyben nem tudja magát hová tenni. Ezért az írásba menekül ahelyett, hogy a híveivel közvetlenül foglalkozna. Benedek szempontjából kissé kifogásolható lehet ugyan a történet, hisz csak a rugalmatlan, a világtól teljesen elzárkózó oldalát mutatja meg a nézőknek. Ezeknek a jellemvonásoknak viszont fontos szerepe van a kontraszt kiélezésében, mikor ez a magának való, szabálykövető ember találkozik a nyílt, vidám, népszerű Bergoglióval. Ratzinger távolságot tart, tradíciókba temetkezik, míg Bergoglio empatikus és közvetlenül nyit az emberek felé. „Hisz Jézus sem épített falakat” – ebben a mondatban benne van minden, ami a mentalitását, gondolkodását jellemzi: elfogadással fordulni a világ felé, hogy akik közelednének, azok nyitott ajtókat találjanak. „A mi feladatunk, hogy ott legyünk mellettük, ők viszont bármikor elmehetnek mellőlünk” – mondja Bergoglio. A Rózsavölgyi Szalon belsőséges közegében pedig leomlik a színpad és a néző közé felhúzott negyedik fal, a két pápa kilép közénk.
Lukács Sándor és Jordán Tamás
Tanulságos és fontos ez az előadás, hisz új oldalakról közelíti meg azokat az évszázadok óta fennálló problémákat, amikért az egyházat kritikával illetik és sokszor előítéletekkel kezelik. Ugyanakkor megmutatja azt is, mi minden rejlik a színfalak mögött: hogy a helyes úton maradni rettenetesen nehéz. Nincs ember, aki el ne bukna rajta. Még maga a pápa sem. De létezik bocsánat és újrakezdés. Isten hangja néha olyankor szólal meg, mikor a legkevésbé sem számítunk rá. Bergoglio, immár Ferenc megható beszéde a végén mindannyiunkhoz szól: ma is szükség van szentekre. Hétköznapi szentekre, akik a nehézségek ellenére nevetnek, pizzát esznek és tornacipőben járkálnak.
