Varsányi Anna: Az eprésző kislány / Budaörsi Latinovits Színház
Sztereotipikus női sorsokat állít elénk. Alfahímek, béták, gammák árnyékában élő nőalakokat, akik hisztérikus élni akarással simulnak bele a férfiak kiszabta sorsukba.
Fotók: Budaörsi Latinovits Színház
Alkalmi előadás próbái a kultúrban. Mű- és pálinkakedvelő résztvevőkkel, valamint Az eprésző kislány című horrorisztikus népmű színpadra állításának visszafojthatatlan vágyával tetézve… A Latinovits Színházban frissen színre került darab Egressy Zoltán Portugáljának és Háy János A Gézagyerekének ezredfordulós drámai vonulatába illeszkedik. Abba a kortárs irodalmi áramlatba, amely jobbító szándékkal idézi meg a “pálinkától dobom az agyamat” jellegű falusi idillt.
Azaz egy permanensen tudatmódosított, tudatmódosult világot.
Mintegy ezzel is ostorozva a kocsmai – jelen esetben kultúrházi – környezetben tetten érhető mai magyar valóságot. Varsányi Anna „eprésző kislánya” mindezt azzal árnyalja, hogy eltekintve a vidék-város ellentéttől, mindkettőre egyaránt érvényes, sztereotipikus női sorsokat állít elénk. Alfahímek, béták, gammák árnyékában élő nőalakokat, akik hisztérikus élni akarással simulnak bele a férfiak kiszabta sorsukba.
Takács Katalin és Mertz Tibor
A negyvenes magyartanárnőként virító Bohoczki Sára Ildijének idilli tudatlansága (hja, az irodalom nem minden) kitűnően illik az eprésző kislány mesebeli Piroskát idéző alakjához. Jóllehet a szerepet nem a saját, hanem a férjét adó Ilyés Róbert – kabaréfigurából hús-vér alakot formázó – Tibijének elévülhetetlen érdemeiért cserébe kapta. (Ő szállítja az eszkortlányokat a Karcsi nevű polgármester magasabb körökből érkező vadászvendégeinek.) A ziccerszerep a műfaji átfedéseken jól lavírozó Takács Kataliné, aki, mint fentiek anyja és anyósa, a helyi közösség megkerülhetetlen figurája. Hasonlóképp birkóznak meg a szerepükkel az abszurdba hajló kisrealista környezet további alakjai. Szőts Orsi tragédiákat rejtő Terije, mint a legmulatságosabb figura, a viszontagságokon át egymásra találó szerelmespár (kinek az apja jelentette föl kinek az apját), úgy mint Hartai Petra fájóan egyszerű Szilvikéje és Fröhlich Kristóf minden ízében hozzáillő Csongorja. Továbbá Chován Gábor fővárosból hívott rendezője, akit valamilyen titokzatos oknál fogva Várkonyi Zoltánnak hívnak, bár csupán egyetlen bukott rendezést tudhat a magáénak.
És az is az Übü király.
Ilyés Róbert és Bohoczki Sára
Alföldi Róbert rendezésének egyik legnagyobb truvája az a harminc-negyven budaörsi civil – az Illyés Gyula Gimnázium tanárjai és diákjai, valamint a maga virtigli valójában megjelenő budaörsi polgármester –, akik egy adott ponton háborús menekültként tódulnak be a nézőtérre, pontosabban a falusi színkör pálinkával átitatott mikrokozmoszába. Innentől ugyanis egészen bizarr, morális libikóka kezdődik. A mindaddig erős erkölcsi fenntartásokkal kezelt, alkoholban tobzódó, egyszerű gondolkodású, átlagfalusi honpolgárok – ellentétben Mertz Tibor tanácselnökből polgármesterré avanzsált, teljhatalmú, sokdimenziós Karcsijával – komoly segítőkészségről tesznek tanúbizonyságot. (Ezzel a Karcsival egyébként még lesznek gondok.) Mondhatni, karácsony előtti obligát tartalommal megszólal egy éteri hang, amely elnyomja az addigi gatyaletolós, debil, házipálinkás modus vivendit, és valamifajta összefogásról, együvé tartozásról elmélkedik. Egészen odáig, míg a közösség szeretve tisztelt stüszivadásza egy újabb megrázó fordulatról nem gondoskodik.
A történet jól irányzott fordulatai nem csupán a néző erkölcsi rendszerét feszegetik, de egyebek mellett a hatalom gyakorlásának plasztikusan kirajzolódó eszköztáráról is lerántják a leplet. Arról a bizonyos „egyik kezemmel adok egy keveset, másikkal még többet elveszek” jellegű úri huncutságról, amely még inkább manipulálhatóvá teszi a valóság kényszeréből menekülni vágyókat. És ezzel sok mindent elmond. Történelmi léptékkel mérve is.
