Utópia / Újvidéki Színház
Rendhagyó koncertet kínálnak nekünk. A felállás a rock történetéből jól ismert, szinte hagyományos, hiszen a zenekart dobos, szólógitáros, basszusgitáros és énekesnő alkotja.
jelenet az előadásból fotó: Srđan Doroški
Zúzós rockzene és lényegre törő dalszövegek. Rövidség, egyszerűség és lendület. A megszokott keretek fellazítása, illetve eltüntetése. Mindezeket joggal várjuk egy punk rock koncerttől. Az Újvidéki Színház Utópia című koncertszínházának szövege az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának passzusaira épül. Nem is gondolnánk, hogy a Nyilatkozat szövege mennyire brutálisan szép.
Már túl vagyunk a buli háromnegyedén, amikor a frontember bemutatja a kvartett tagjait. Gitárokon Aljoša Tasovac és Mina Stojanović játszik. Az énekesnőn kívül a formáció a színház hátterét biztosító munkatársakból áll.
Irena Popović Dragović muzsikája egyszerűségében is széles zenei skálát jár be. Hard rock, máskor kifejezetten metál elemek, olykor ska alapok, mégis a legtöbbször a punk a meghatározó. Különösen Biljana Šunjka Crnojević impulzív dobjátéka telitalálat. Alapjaiban persze kiszolgál, így biztosítva a ritmusszekciót. Máskor (és ez az egyik nagy pillanata a koncertnek) az ütősök válnak főszereplővé. A kontrollvesztettség állapotában a dobverők szanaszét repülnek a színpadon.
Mészáros Crnkovity Gabriella összetett színpadi jelenlétének drámai részeként nem mindig simul egymáshoz az énekesnő és a színésznő. Az utóbbi betölti és túlnő az előbbin. Ráadásul többször ránk kacsint a kétféle szerep mögül az ember, a nő. A felütés piros ruhás hölgye kirúzsozza ajkait és énekelni kezd. Amikor a rabszolgaságról szól dala, késsel levágja csuklóiról a láncokat, amelyek az elnyomást jelképezik.
Máskor áll a zene, tulajdonképpen csend uralkodik. Nem szólnak a gitárok, hallgat a dob. Nincs ének. Mintha állna az idő. Azért a „majdnem” csend, mert Mészáros Crnkovity az egyik dal után hosszasan félforgásokat csinál. Ruhája susogásán és lélegzetvételén kívül más nem hallható. Ilyenkor lazulnak a koncert keretei, az énekesnő és a színésznő mögött érezni az embert.
Mészáros Crnkovity Gabriella
Megjegyezni sem könnyű némely passzust, hát még itt és most átélhetővé tenni. Az Utópia esetében a zene kivétel nélkül előzi a szöveget, mert idő kell ahhoz, hogy értelmezhetővé váljanak a Nyilatkozat tételei. „Senkit sem lehet megkínozni. A kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetés vagy bánásmód is tilos.” Úgy gondoljuk, hogy ismerjük ezeket a mondatokat és szinte közhelyek, de a koncert ráébreszt arra, hogy nagyon nincs így. Mészáros Crnkovity előadásában a tárgyilagos távolságtartás döbbenetesen poétikussá lesz. A színésznő hihetetlen intenzitással és belső átéléssel énekli és recitálja a cikkelyeket. A tömör, jogi szaknyelv komoly érzelmeket vált ki a nézőtéren ülőkből.
Zenés színházi emlékeztető a jobb élethez, hirdeti a színlap műfaj gyanánt. Amikor azt érzi a publikum, hogy koncerten jár, felfedezhetők lesznek a színjáték motívumai és mindez igaz fordítva is. Az állandó pulzálás a színpad különféle energiái között adja az Utópia lendületét. Hogyan kellene, hogyan lehetne a 21. században a tömegeknek körülbelül emberhez méltón élni, legalábbis elméletileg. A gyakorlatot hagyjuk, fényévekre vagyunk tőle. Az előbbieket tematizálja Urbán András rendezésében az érvényes esztétikai minőséget jelentő, kifejezetten katartikus Utópia.
Az írás a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján, 2026. június 27-én látott előadás után készült.
