Újdonságok a Csokonai Fórumban

|

Silviu Purcărete, Eugenio Barba, Tiago Rodrigues…

Színházi Olimpia

Mistrz i Małgorzata –  Cezary Iber

Egy hónapon át a színházi világ egyik legrangosabb és legnagyobb eseménye, a 10. Színházi Olimpia kiemelt helyszíne lesz a debreceni Csokonai Fórum. Az olimpia keretében Debrecenben megrendezett Országos Színházi Találkozó a magyarországi kőszínházak több mint húsz meghatározó előadása érkezik május közepe és június közepe között. Győr, Pécs, Sopron, Budapest, Szeged, Miskolc és egyéb városok színházaitól azt kérték a szervezők, hogy a számukra fontos, a társulatukat leginkább reprezentáló előadásukat hozzák el a cívisváros színházi seregszemléjére.

A magyarországi olimpiához csatlakozó budapesti és a vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak – hogy melyeket, arról maguk dönthettek. Így a Magyországgal szomszédos országok magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának, a külföldi társulatok meghívása pedig tartós nemzetközi kapcsolatok kialakulását jelentheti a magyar teátrumok számára. A Csokonai Színház a kőszínházak seregszemléje előtt, május 11. és 13. között a lengyel Wanda Siemaszkowa Színház A Mester és Margarita című előadását, valamint a Debrecenben már két alkalommal nagy sikerrel játszott Raszputyin című produkciót hívta meg, amelyet Szőcs Géza drámájából Sardar Tagirovsky állított színpadra a Szatmárnémeti Északi Színházban.

A 10. Színházi Olimpia eseményein – Budapesten és szerte Magyarországon – a világ színházi életének olyan meghatározó alkotóinak előadásai láthatók, mint Theodórosz Terzopulosz, Suzuki Tadashi, Romeo Castellucci, Krystian Lupa, Szlava Polunyin, Heiner Goebbels, Silviu Purcărete, Eugenio Barba, Tiago Rodrigues, Alessandro Serra, Christoph Marthaler, Liu Libin, Declan Donnellan, Ivan von Hove és sokan másokEzeken túl tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen mintegy háromszáz program várja az érdeklődőket. Az Olimpia központi eseményei a szervező budapesti Nemzeti Színházban, a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében láthatók. Az esemény mottója Madách Az ember tragédiája című művéből származik: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

A magyarországi Színházi Olimpia szervezésének kulcsfogalmai az autonómia, a szabadság és a kultúrához való hozzáférés segítése. Ennek jegyében formálódott a szervezést irányító budapesti Nemzeti Színház és a művészeti vezető, Vidnyánszky Attila olimpiakoncepciója. A 2023-as Olimpia szervezői éppen ezért nem egyetlen intézmény, nem egyetlen város privilégiumaként tekintenek a rendezvényre, hanem mint az ország közös színházi ünnepére, melyen mintegy háromszáz rangos színházi esemény várja az érdeklődőket.

A 10. Színházi Olimpia jelképe egy bárka. A bibliai párhuzamot is megidézve ezen menthetjük át önmagunkat és értékeinket. Hogy hová? Azt reméljük, a békés jövőbe. Az Olimpia alapítói 1995-ben az ókori játékok szellemiségét hangsúlyozták. Az egymással örökös harcban álló görögök egykoron a versenyek idejére szüneteltették a harcot. Ma a háborús konfliktusok és bizalmatlanság által terhelt nemzetközi viszonyok idején, és a Covid által megtépázott mindennapokban a béke üzenete rendkívül aktuális − vallják a szervezők.

CÍMKÉK: