Tudósítás az Ördögkatlanból 3
A Quimby-koncerten a büfésorig ért a tömeg, a záró Kiscsillagon állítólag még többen voltak, én akkor a Budapest Bárt hallgattam Kisharsányban.
Fotók: Facebook
Mindkét helyen bosszankodtunk aztán a hosszú beállás miatt: nálunk a Kovács udvarházban a színészzenekar, Nagyharsányban a Wombo készülődött túl sokáig. Utolsó nap végre elcsíptem a K2-t egy villánykövesdi ligetben. A bolondos vőfély körül zajlott a szomorú történelem, a svábok kitelepítése s Volksbundba léptetése. Megelevenedett a táj a szomszéd falvak neveivel, Liszkával, Tónival, a gyerekkoromban annyit hallott ételnevekkel, fordulatokkal. A fenti német dallal s az indokoltan kifacsart birtokos személyragozással a „házunkjának” a visszavásárlásáról. Megszólalt a hely, ezzel lett kerek, igazi a katlan, így kapcsolódik a környezetbe, a tájék múltjába, tradíciójába, fájdalmaiba – még ha budapestiek keresik és dolgozzák is fel a helyi történeteket. Így is szép, s nem kevésbé. A szomszéd liget roma koncertjét és a szemben lévő hűvös kocsmát szintén csak dicsérni tudom. Nagyszerű találkozások, beszélgetések terepe volt az utóbbi, mint szinte bármely program és helyzet. Az autóban, amelyik felveszi a stoppost, ráismerünk egy régi katlanosra vagy valakink valakijére.
A villánykövesdi vőfély A szerző felvétele
A Szoborpark hatalmas területén szombat délután az alkotásoknak dőlt, azokon ült, feküdt a sok ember (bízom benne, az illetékesek nem voltak tőle nagyon idegesek), miközben hallgatta a Cseh-Cohen nosztalgiakoncertet. Én Másik Jánosra kaptam fel a fejemet, de jó volt csak heverni is a fűben, pihenni, csendesen beszélgetni. Előző este a beremendi Kápolna-domb s közönsége volt tanúja Verdi gyönyörűen szóló Requiemjének, előtte a Pécsi Bölcsész Udvar tartott mitológiadélutánt. Karsai György és hallgatói Hippolütosz történetébe avattak be bennünket, miután egy kerekasztal körül mások az isteneknek áldoztak bennünk élő archetípusaikat megszólítva, az isten és hős közti határvonalat relativizálva s a mai „istenvilág”, a politikusok emberek felett álló, tabukon taposó voltán hüledezve.
Hajdu Szabolcs akkora tapsot kapott utolsó délelőtt a Narancsligetben, mint egy kisebb rockzenekar. Alinda először hozta szóba a hőséget, hogy miként is hat a színpadon, s Szabolcs a közönséget legalább annyira sajnálta. Egyik filmjük készítésénél sem kegyelmezett nekik az időjárás. Beszélt a nyomasztó évekről, amikor semmi nem sikerült, s haltak meg szűk baráti és szakmai környezetének tagjai, az iskolai színpad sorsfordító erejéről, ami megmentette a sporttal való kínlódástól s a saját és más lakásokban zajló Ernella-vetítésekről. Megismerték azt a középosztályt, amely azt éli át, amit ők, akik ráismernek a problémáikra, melyeket ők igyekeznek a legegyszerűbb- és természetesebb eszközökkel, parasztvakítás nélkül tálalni. Meghatotta, hogy az értelmiség ismeri a művészvilágot, amíg ő nem tudja, ki kicsoda például a tudományos életben. Hallottunk szüleik büszkeségéről fiaik filmbemutatója után, s hogy ez az érzés felülírta a nehéz gyermekkori tartalmat a Fehér tenyérben.
Csodáltam és ujjongtam: van ilyen kiegyensúlyozott, szolidáris, normális, szerény ember!, s még csak akkor jött a többi fejezet. Kiderült, miken ment át a rendező felnőtt koráig, s hogy milyen tiltakozó akciót szervezett pár éve hatalmas műgonddal, amikor Horthy bevonult az Uránia filmszínházba. Már jóval időn túl voltunk, de rákérdeztek a közönségből erre a korábban nyomatékosan elejtett utalására. Elmondta – s a következményeit is. Így már nem kellett megtudakolnom, miért nem pályázik filmkészítésre, a történet ugyanis ezt is magába foglalja. Továbbra is izgat, nem játszanák-e el két kamaradarabjukat lakásokban, lakásszínházakban. Izgalmasabb terep és médium, mint a film levetítése mások otthonaiban. (A villánykövesdi faluház egyszerű terét is maximálisan kihasználták: akik az ablak előtt ültek, látták, hogy veszekednek az udvaron a szereplők, leshették, visszafordul-e már, aki elrohant, s ki-be jártak a benti két ajtón is. Mennyi lehetőséget adna mások otthona…) Vajon merre fordul ez az eddig is változatos pálya, vajon hogyan működik majd tovább a filmkészítési- forgalmazási rendszeren kívüliség? Lesznek-e új szövetségeseik, hogyan hat a siker? Az Ernella-film hatásáról álmodni se mertek volna, azóta Kanadában, Dél-Koreában is ezt akarják, bár a cím lefordíthatatlan. Családi boldogság, A család ünnepe címekkel játsszák például másutt, s van ebben valami, így Hajdu Szabolcs, hiszen ilyen egy boldog család, nem lesz jobb, mindig átmenetiségben vagyunk, nem oldódnak meg a problémák, ezekkel kell élni valahogy. Legszívesebben minden gondolatát idézném, de már csak azt a képet idézem fel, ahogy a gyerekszínészekkel – speciel saját kisfiával való forgatást idézte meg ő. Olyan ez, mint valami természetfilm, ahogy egy állatot követünk, csalogatunk, ingerlünk, csitítunk, idomítunk. S motiváljuk jó falattal – itt mekis burgerrel, játékboltba szabadulással.
Köszönet a délelőtti játszóházasoknak, hogy családi fesztivál is az Ördögkatlan. Bérczes Lászlónak, Kiss Mónikának, s még az időjárásnak is hála. Igaz, hőség volt, de legalább most nyolcig lehetett este strandolni Beremenden a hőségriadó miatt. Az Aralicában inkább csak elvileg volt gazpacho, s bízom benne, komolyabb baleset, rosszullét nem fordult elő, a szirénázó mentők is időben érkeztek és orvosoltak. Elképesztő teljesítmény, profi szervezés volt megint, a 10. Ördögkatlan is. Lelkünket is melegítő, emberségünkben erősítő családiasság honolt a Szársomlyó körül augusztus első öt napján 2017-ben.
