Apasági vizsgálatok

|

Tudósítás a Deszka Fesztiválról

A fiatal szerzők, a monodrámák és kamaraelőadások, a női alkotók erős jelenléte, a kortárs magyar irodalom legjobbjainak részvétele, tematikájában a családi viszonylatok iránti figyelem jellemezte a fesztivált.

Pass Andrea és Szirák Péter         Fotó: Deszka Fesztivál

Az idei DESZKA Fesztivál utolsó napjaiig úgy tűnt, tükrözi a közélet pangását az új magyar drámakínálat, és a történelem sem vet fel kínzó kérdéseket: az alkotók érdeklődése inkább a családi viszonyrendszerek felé fordul. Pénteken azonban tragikus múltunk egyazon korszakával foglalkozott két előadás is. A szabadkaiak Karády Katalin-adaptációja a Déri Múzeum dísztermében lepukkant kocsma/művház-atmoszférát idézett. A jobb napokat látott díva az emigrációra készülve összegezte, dalok közt elmondva, tragikus életútját: Ki tudja, látsz-e még? Az önnarráció újabb változata bomlott ki így a zongoristával; azzal a mellékszereplő-rezonőrrel, aki határozottabb körvonalakat is kaphatott volna, ha (Árkosi Árpád kifejezésével) nem „kushadt kutyapózban” tartózkodik párjátékukban (Szab-way Színházi Szervezet). A szervezőket dicséri a koncepció, miszerint aznap este a nagyszínpadon már Závada Pál szövegéből (Az utolsó üzlet, Szegedi Nemzeti Színház) értesültünk a korszak egy másik dimenziójáról. Arról, ahogyan a zsidó gazdasági elit, Weiss Manfréd utódjai éppen megvásárolják életüket, de vagyonukat, csepeli gyáraikat már nem sikerül átmenteniük. Konvencionális polgári színjátszás, történelmi dráma és családtörténet, anekdotikus társalgási dráma – vagy inkább rádiójáték kerekedett az intellektuálisan és morálisan lenyűgöző anyagból. A karakteres színházi formanyelv azonban hiányzott Lukáts Andor rendezéséből. Családi kupaktanács zajlik, egyezkedés a német és a magyar felső hadi körökkel, magánéleti beszélgetések jólfésülten, állig polgári ruházatban. Ipari környezetet imitáló háttér előtt társalognak a szereplők saját szalonjukban, budai-pesti lakásaikban, vidéki villáikban (egyikük rövid ideig tartó lágerfogsága is ebben a környezetben látható), melyek homlokzatát kivetítik, végül a repteret is, ahonnan kis híján nem sikerül felszállniuk.

Szakmai beszélgetés Székely Csaba 10 című drámájának előadásáról

Az utolsó nap délelőttjén Parti Nagy Lajos mesedarabjában találkozhattunk aktuálpolitikai érzületünkkel. A császár új ruhája a szombathelyi Mesebolt Bábszínház kínálatában remek portékának bizonyult. Két öltöző- (szavazó?-)fülke jobbról és balról, a rendezői balon lévőről egy erősebb mozdulatra véletlenül leszakad a redőny. Belátunk az áttetsző anyagon is: az iparkodó színészek buzgón szövik a – semmit. Részt vesznek ők is a korrupt rendszer korrupt fenntartásában a pályázaton elnyert „munkájukkal”, meg az arany- és ezüstfonalak, valamint a gyémántszemek átadásával. Miután a főemberek nem hisznek a trükknek, az álszabók ugyanis így fizetik le őket, hogy ne árulkodjanak. Egyikük sapkája tűpárna, a másiké gyűszű, s Őkelmének, Kelmének, Kelménének hívják őket Parti Nagy leleményéből. Ők is szövik hát a hálót, amely fenntartja Hacukisztánban őfelsége hatalmát, akit egy pici, átlátszó hasú báb alakít, s az emberszínészek beszélnek helyette. Ők tartják fenn, csúsztatják ide-oda, biztosítják mozgását a zsinórhálózaton. Miniszterei nem buktatják le az álszabókat, egyrészt mert megkapták tőlük baksisukat – másrészt mert fogva tartja őket a koncepció, miszerint csak az okosok és alkalmasok látják a leírhatatlanul különleges ruházatot. Hat a nyelvi mágia: amikor be kell számolniuk róla, milyen is, hímeznek-hámoznak verbálisan, ismételve a pompázatos halandzsát, amivel nekik prezentálták készítőik a mesterművet. Az álszabók pedig addig munka nélküli színészek, akiknek meg kell élniük valahogy, és hát most ez adódott. Ha nem is szakirányú a lehetőség, bele kell vágni: értenek az illúziókeltéshez. Nem fizetik ugyan ki őket, de úgy tűnik, megdöntötték a rendszert; menekül a kormány, kimenekítve-begubancolva a császárbábot, miután egy (beépített) kislány feljön a nézőtérről, és kijelenti, hogy de hát a császár meztelen. Szinte hibátlan az összjáték, működik a központi metaforarendszer, még ha igazat is adok a szakmai elemzőknek („házi bölcseknek” hívják őket a Deszkán), hogy beszorul a pici sátrakba az információ, de abban is, milyen gyönyörű, amint mindenki arca áttűnik az üveghason, amikor kerülgetik, kísérik meztelen császárukat új ruhájában.

Spiró György: Széljegy – Katona József Színház

Korrupt ügyvédről, gátlástalan ingatlanosról, hiszékeny műszaki fordítóról, jogos kérdéseit csak utólag megüzenő családtagról szól Spiró György a budapesti Katona József Színház Széljegyében. Az utóbb említett szereplő nem jelenik meg a színen, ő az idős anya lovagja, aki besegített a négymilliós foglaló két nap alatt történő előteremtésébe. A farmeros fordító – nő, de nemcsak a nők hiszékenyek, mondja Spiró a beszélgetésen a lakásmaffia működéséről. Magát vakítja el az álmodozó, aki lesöpri a szemet szúró tényeket, hogy a ház gazdasági épület közművek nélkül, hogy nincs is az eladó nevén, aki egy éppen megtámadott végrendelet egyik örököse. Hagyja, hogy a foglalót átvételi elismervény nélkül vigye el a minden hájjal megkent manipulátor. Az ügyvéd régi osztálytársnő, aki finoman távol tartaná rég látott barátnőjét az ügylettől, de miután az súlyosan beleszeretett a házba-helybe és hinni akar, hagyja behálózódni. Az üzlet az üzlet. Zsámbéki Gábor remek ritmusú rendezése tanmese az ember önkéntes vakságáról, az értelmiségiek végtelen gyanútlanságáról-butaságáról, akik nem tudnak egy szint alá menni: elképzelni sem képesek, milyen arcátlanul átverik őket a másik oldalon. Így írják alá saját kilakoltatási ítéletüket.

Székely Csaba 10 című (baráti társaságunk körében egyértelműen tízpontos) darabjának magyar változata a Remény lakóparkban játszódik. Onnan indul a tíz szereplő, akiknek története összeér, s akik életük egy fordulópontján megszegik a tízparancsolatot. Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter élőzenéjére a szereplők lenyűgöző latin nyelvű oratóriumot adnak elő a parancsolatokból. A rendező Sebestyén Aba s minden színész és közreműködő remekel a Radnóti Színház előadásában. A szereplők saját magukat játék közben, real time veszik fel kézikamerával, s az adás megjelenik, majd kimerevedik a kivetítőn. Volt olyan elemző azért, akinek túl sok a csavar a szövevényes cselekményben – az egyik szálon például a vér szerinti szülők kilétének kiderülésekor. Azért nem tarthatja meg ugyanis a lány az ikermagzatait, mert kiderül, hogy az ő anyja a vér szerinti anyja egyúttal annak a fiúnak is, akitől teherbe esett. A lány anyja felismeri a (tőlük) tudtuk nélkül örökbe fogadó szülőket, akik halva született gyerekük helyett kapják ezt a fiút. Nem szerethetünk hát szabadon.

A Füge-Trafó Kálvária lakóparkja csalódás. Székely Rozália saját rendezésű morbid történetében a lány nem ismerheti édesapját, akitől éppen örököl egy szürreális lakást, ahova feljár anyja is annak fiatal szeretőjével, a futárral. Nevelőapja aggódik a lányért, ám éppen az ő, a nevelőapa lakópark-vállalkozásának gödrébe esett bele állítólag az éhségtől tántorgó apa. Volt felesége, az anya azt sem árulja el lányának, hogy két évig ők hárman, az eredeti család ebben a lakásban együtt éltek. Végig távol tartja volt férjétől lányukat, akinek az apa a lakásban sajátos medialitású adathordozókon hagy üzeneteket. A lánynak ráadásul anyjával, mostohaapjával s kis híján (a cselekmény közben exszé váló) vőlegényével temetési műsor-biznisze van. Csinos szekrényke-koporsóját már áthozta magával az új lakásba, s éppen szabadulna meg az apja bőröndjétől. A bőröndök fontos szereplők a Závada-darabban is, ahol az ipari bárók útra készen várják a Lisszabonba menekítést, meg a Liget című független színházi kolozsvári előadásban (Váróterem Projekt, Kolozsvár), ahol szülővárosába tér vissza a közepesen ismert fiatal színésznő. Szeretné eladni megörökölt házát, miközben rögtönzött helyi fellépésén a nemzeti helyett, amire kérik, lokális identitásképző szöveget mond el női felmenőiről – egyikük ruháját, másikuk naplóját megtalálva. Felsejlenek több generáció megerőszakolás-történetei és más traumái. Nyitva maradnak nemcsak a megoldások, hanem maguk a történetek is hézagosan állnak össze. A furcsa ruhákban és ruha nélkül is játszott lebegő előadás az elmúló gyerekkorból áthozott tárgyak és emlékek megnevezésével a felnőtté válás állapota felé lép.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház The Endjében kulminálódik a bőröndfelhasználás.  Felejthetetlen falat építettek ugyanis belőlük, puzzle-ként összerakva a méret és szín szempontjából oly különböző darabokat. Földön-homokon járnak, ez ömlik ki a bőröndből is, és félárvaságuk történetét osztják meg a karakterek. Egyikük apja azt, hogyan játszotta el sokáig kislánya előtt anyja bujkálását, aki valójában meghalt. Üzenetet hagyott az anya nevében, tárgyakat rejtett el jelként, reményként, hogy az éppen itt járt. Egy másikban az apa kivégzésének látványa elől vonszolja el az anya a gyerekeket. Többszörösen ostrom alá vétetik a fal; megpróbálnak rá felmászni, de csak egy fogantyú szakad le, labdával dobálják, míg egyszer megnyílik az ajtó, amin átsétál egyikük, akinek rögtön vissza is dobják a bőröndjét.

Nem bőrönd, hanem egy nagy csomag kerül a Szent Efrém iskola másodikosainak osztálytermébe egy reggelen. Kibontva kiderül: ő a Papíranyu, aki a halott anyát jelképezi kislánya számára, aki mindenhova hozná-vinné magával ezt a nagyméretű kartonfigurát.  Az osztálytermi részvételi előadás arra a dinamikára épül, hogy az egyik karakter kér segítséget a gyerekektől a másik problémájának megértéséhez. Bethlenfalvy Ádámék A csomag című előadása nagy siker minden korosztályban. Működik a modell és a báb, mozognak végtagjai, ki lehet rúzsozni, majd letörölni a száját. És a kis gyerekek meggyőzik Vilmoson át (akinek szintén meghalt a felesége) a szomorú apukát, hogy hagyja kislányát így gyászolni, s ne szégyellje, hogy annyi felé magukkal kell hordozni ezt a bábot-óriáslegót-robotot – amelynek digitális világbeli hasonmását a kicsik jól ismerték.

A színházi nevelési előadások, bábelőadások, mesejátékok a Deszkába ékelődő Gördeszka program részét képezték. Felmerült, ha elkülönülne valamiképpen egy blokkba, létrehozóik meg tudnák nézni egymást. Így viszont, hogy minden napra kerül belőlük, kényszerűen kerülik egymást a társulatok, nem tudják bevárni a másikat. Öröm, amikor nem így van, s hozzá is szólnak a szakmai beszélgetésen. Mindig az előző napi s az aznap reggeli előadásokat tárgyalták meg a házi bölcsek az otthonos színészklubban. Az alkotók a produkció létrejöttéről beszéltek, néha értelmezési vita is kibontakozott köztük az elemzőkkel, a közönség is bevonódott. (Legfőbb problémám ezeken az alkalmakon a férfi bölcsek halk beszéde volt. Mintha nem tekintenék fontosnak, hogy az egy méternél távolabb ülők, azaz a közönség is hallja őket, de Mispál Attila szervező-moderátor szerint nem ez a helyzet: a mély hang rosszul terjed. Jót tesz ilyenkor a mikrofon – ami ugyan nem volt, de a hosszú és gazdag fesztivál egyéb vonatkozásaira nem lehet panasz. Bevárták egymást a programok, ahova lehetett, vittek pótszékeket, együtt mentünk a külső helyszínekre, s nagyszerű avantgárd irodalmi-zenés koncert zárta az eseménysort.)

Vissza a Gördeszkához: voltak jobban és kevésbé sikerült foglalkozások, előadások, gyakorlottabb és most edződő csapatok. Izgalmas feldolgozását láthattuk a megtörtént és a médiát bejárt szekszárdi esetnek, ám itt a fiktivitást hangsúlyozták. A k2 társulat a Rinocéroszok, avagy a diákcsíny-enciklopédia című előadásban a Hitler-videót készítő Háry János Gimnázium tanárait és diákjait alakította. A zömében középiskolás fiú nézők három csoportban találgatták, hogyan végződhetne a tanulók igazságérzetét bántó, megtorló iskolai bánásmód. Az iskolai újság írja meg vagy adjanak interjút a 444-nek?  Zárásként én ismertettem volna a sztori valóságbeli alakulását.

A Grecsó-novellát (Stop) alapul vevő Harlekin Bábszínház traumafeldolgozása sokfelé ágazott. Dalszövegeket is behoztak s messziről indultak az árvaság, a családi nehézségek tematizálásakor. A hosszadalmas foglalkozásnak szép pillanata volt a családi állóképek megalkotása. A győri Vaskakas Bábszínház előadásában olvasni szerető, fiús Hamupipőke eredeti történetére alig lehetett ráismerni. A nagy, üres színpadon sem a borsó-lencse szétválogatás, sem a bál nem valósult meg: ezeket akár a közönséget jobban bevonva is megoldhatták volna. Nagy labda került ugyanis ki közénk, s ha ebből többet (sokat) kidobnak a gyerekeknek, s például egyik felét az egyik, a másikat a másik oldalra kell visszadobnunk, rendesen besegítünk Hamupipőkének, s a bál mozgalmasságába is átcsapunk, így akár még azt is eljátszhatjuk. A színen a hercegnek hitt komornyikot üldöző mostoha és édeslányai cikáznak, a palota hátsó termében pedig a komornyiknak hitt, deviáns herceg barátkozik a kerékpárral érkező lánnyal, akivel hirtelen ébredt rokonszenvből hajókázást, kalózosdit, utazósdit játszanak, s aki megtanítja a fiút a kétkerekű használatára is. Ez az átirat, bár egyes elemeiben működik, kevéssé sikerült – főleg a színházi megvalósulás hagy kívánnivalót maga után, Gimesi Dóra és Hoffer Károly felnőtt bábelőadása, az Apa lánya azonban kompakt produkció, bár a végén a kiszabadulás érvényességét és jelentését vitatták az elemzők. Pallai Mara a Budapest Bábszínházból pontos tárgyhasználattal alakítja a kiskorában apa nélkül maradt lány összetett érzéseit; az ápolónő bezártságát, kiszolgáltatottságát, az elnyomást, az idegenséget és a mindenkori másikat a Háy János szövegéből készített előadásban. Az iskolai elvárásoknak másképpen megfelelő gyerek pedig végül megtalálja helyét a tündérkörülmények közt Gimesi Dóra  Hogyan fogjunk csillagot című költői bábjátékában (Ciróka Bábszínház, Kecskemét).

Pimpáré és Vakvarjúcska – Vojtina Bábszínház

„Igazad van! Nem kell faxni! Legyen ez egy szolid lagzi!” –hangzik el a Pimpáré és Vakvarjúcskában, Erdős Virágnak a debreceni Vojtina Bábszínházban megrendezett, sűrű szlengben beszélő bábos mesejátékában. Erősen átszexualizált mind a lánykérés, mind az abból való kimenekítés-jelenet, amiben Vakvarjúcska lányrablást hajt végre. Pimpáré királylány megtapasztalva, hogy megmentője utóbb megvédi a rá leselkedő állatoktól is, megenyhül iránta, de nem mehet hozzá szülői áldással: a szülők elhessegetik őket, varjúnak látván őt is. A párhuzamos társadalmak (a varjúlét cigány folklór-motívum) nem folynak egymásba, a szülői ház nem támogató: kiárusítaná lányát anyagi okokból, s a megmentő sem éppen önzetlen.

Hiányzik kisfia mellől az apa Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című művében az Örkény Színház előadásában. Az egyik közel-keleti kurvánál töltött éjszaka után viszont annak állítólagos kislányáról megszeppenve, teli szomorúsággal és fájdalommal gondoskodik reggel a Nagy Zsolt alakította figura. Az ISIS kegyetlenségeit tudósítóként is megtapasztaló, részben megkettőzött karakter magánéleti válságából is menekülve a drog, az alkohol és gyógyszerek kábulatában vergődik álmatlanul. Szenvedése közvetlenül és közvetetten: lefejező videókon, véres fotókon át jelenik meg, de a kivetítőn őt is látjuk hatalmasra nagyítva. A prostitúciót, a nők kihasználását és a háborúról való tudósítás értelmetlenségét felmutató produkció brutalitását a narrációban a színes bőrűek izzadtságának fűszerillata, az egyiptomi éjszakák zenés effektjei és a női karakterek áttételes megjelenítése lirizálja. Felejthetetlen a rettegő, hallucináló férfiak tánca, amint a felfújt nőbábut körülfogják – rátapadva, ölelve, megnyomorítva.

Egy kamaszlány elveszíti az apját Pass Andra (a fesztivál díszvendége) Eltűnő ingerek című nagyszabású előadásában (Füge+Trafó). Az agyvérzés és agydaganat itt a főszereplő; a betegség, a beteg ember érzékelése felől tárul fel az eltűnő világ, ahova az anya és a lány nem tudják követni az apát. Szerző és rendező együttállása nem egyedülálló itt; a vígszínházbeli Vándorkutyát is mindkét minőségében ő jegyzi. Abban is ott a rettenet. A családok titkait, szégyenét: a már a középgenerációban is megjelenő demenciát, az erőszakot, a szexuális másságot és a kettős életet a plüssállat révén a gyerekek kibeszélik. Ők azonban nincsenek jelen. A jól megcsinált tragikomédia erőssége a kifejező színészi játékon túl a szimultán helyszínhasználat. Ugyanabban a térben látjuk egyidejűleg a családokat, akik végül a mindent leleplező partin össze is találkoznak. Lelepleződésük objektuma hasonlóan működik a Teljesen idegenek című film asztalra kitett mobiltelefonjához, s itt is visszaáll minden a régi kerékvágásba.

Kevésbé sikerült Enyedi Éva darabja, a Lear halála a Miskolci Nemzeti Színház (a zenésszel háromszereplős) előadásában. Az idős Lear és bolondja játszanak el különféle szerepeket és jeleneteket, még önmagukat, a színészeket is saját anyjuk, apjuk felidézésével és kivetítésével. Találkozunk Lear lányainak Mónika showba transzponált problémáival, végigasszisztáljuk Lear koporsószerű ülőhelyéről végigevett vacsoráját, aminek fogásait hosszasan szolgálja fel a társaság fizikailag jelen nem lévő tagjainak is az egyre részegebb pincér. Rálátunk arra, hogyan világosítaná fel az apa leányát szexuálisan saját magán, amit a másik szereplő, a férfiszínész kezének dühös elrántásával utasít vissza. Ekkor vesztettünk el néhány másra számító nézőt. Az ötletkavalkád itt széttartó poénkodásban testesült meg, a Vészits Andrea – Kiss Ágnes jegyezte wonder full – avagy Nóra Csodaországban (Barboncás Társulat, Szeged) drámafúziója pedig korlátozott hozadékkal bírt. Nóra kilépve babaházából újra csak a mesék világában, Alice-ében találja magát, ahova most dolgozni megy, s továbbra is keresi identitását. Elhagyja gyerekeit, mert házassága fojtogató légkörében már nem bírja: indulatos nyelvezete és gesztusai maivá teszik a folyton aktuális, emancipálódó Nórát. Minta nélkül viszont nem tud felnőni, dekódolták az alkotók is üzenetüket, ám a folyton eszegető, bábos szekrényével bíbelődő, elmosódottan játszó Kiss Ágnes, aki egyben rendezője is volt magának, nem tudott sokat hozzátenni színházilag a magában is redukált alapötlethez.

Egyszemélyesekből/monodrámákból az idei Deszkán is több volt, pl. Kovács Dominik és Kovács Viktor Mintapintye, melyben Oláh Zsuzsa játszotta nagy érzelmi amplitúdóval konyhájában, hálóruhájában a kiteljesedni nem tudó életéről egyre ittasabban mesélő öregedő nőt, leváltott múzeumigazgatót (Debreceni Csokonai Színház).

A Nyílt Fórum felfedezettjei közé tartozik Znajkay Zsófia ugyancsak, akinek Rendezői változata arról is szólt, hogy választ a rendező magának színésznőt saját terhelő anyaélménye feldolgozására, s egyazon színésznő (Kurta Niké) hogy alakít két ellentétes női karaktert. A szürreális történetszövés mulatságos, bizarr, önironikus színpadi gegekben nyilvánult meg.

Személyes vallomásokból állt a Tudás6alom Csoport Cigány magyar és az Orlai Produkció Second life avagy Kétéletem című előadása. Az előbbiben cigány sorsok és karakterek, az utóbbiban egy színházi osztály tagjainak alternatív életlehetőségei tárultak fel monológokkal, zenével, egymás történeteinek mellékszereplőit alakító jelenetezéssel. A Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház Sára asszonya Arany János megszületésének előtörténetét beszéli el a protestáns liturgia és a népszínmű historizáló eszközeivel, anakronizmusokkal, sok átgondolatlansággal, félhomályban. A gondviselésben kételkedő, majd mindent Istenre bízó asszonyt, a tragédiasorozatban hozzá végig hűséges férjet, a lelkészt és az ő egyik meddőnek tűnő házaspárt kisegítő ateista unokatestvérét falusi gyülekezeti környezetben, malomkerékkel a háttérben látjuk. Verebes Ernő dramaturgi és Vidnyánszky Attila rendezői döntése nyomán a csúcsponton Szarvas József tucatszor elmondja a gyermek nevét – Döbrentei Sarolta szövegével ellentétben, ahol a nyolc gyermek elvesztése után megszülető csecsemő kilétére a végén finomabb utalás történik.

Sára asszony – Nemzeti Színház, Spectrum Színház, Marosvásárhely

A fiatal szerzők, a monodrámák és kamaraelőadások, a női alkotók erős jelenléte, a szövegírói és rendezői szerepkörök egybeesése, a kortárs magyar irodalom legjobbjainak részvétele; eszközrendszerét tekintve a multimedializáltság (főként a kivetítők használatában), a személyes vallomások és a kifordulás, kifogalmazás a nézők felé – tematikájában a családi viszonylatok iránti figyelem jellemezte a XIII. DESZKA Fesztivált. Kutattuk, kik az anyák és apák, hogy kapcsolódnak össze generációk – mind a cselekményekben, mind a felnövekvő nemzedékek érzékenyítésében és színházi nevelésében. Ismételten előkerültek a kilenc nap folyamán egyes szerepek és alkotók. Off programban megnézhettük a vendéglátó színháznak a brutalitás változatait nyílt és imitált, stilizált cselekvéssel és narrációval előadott Szétbombázva című darabját, amely az eszkalálódó erőszakon túl a rítus és az életerő demonstrációja is volt. Az apját korán elveszítő lánygyermek motívuma (Pass Andrea személyes biográfiájában is), az anyai és apai minőség egész életen át kísérő, kísértő fontossága ugyancsak meghatározó jegyévé vált a debreceni fesztiválnak.

CÍMKÉK: