Törőcsik Mari dalai

itt díva, ott meg simán csak harsány – hol játszik a színeivel, hol nem, mert nem kell – hang és mindent tudás mosolya – Az egyiknek sikerül derűs szomorúsága, a Micsoda útjaim bölcs, ámuló előadásmódja – de mindenekelőtt az Orchideák kettőse Bodrogi Gyulával – letisztult egyszerűség, a tekintetekben az elmúlt, de ki nem hunyt régi szerelem – színészek, játszanak, mégis többnek tűnik önmagánál, vagy csak annak jó látni – a dal felénél kicsit egymáshoz érnek (élnek), ahogy babrálnak a virággal – és az utolsó perc, az elkeringőzött múlt – ölelés, közeledve távolodás, az egyik kéz fogja a másikét, egy másik átfogja az egyikét – megbékéltség, a kellemesség fájdalma – mondjátok el, hogy szeretem.

Törőcsik Mari – Bodrogi Gyula: Orchideák