Tarnóczi Jakab: Radical Relax – Katona József Színház
A fiktív elvonulástörténet elsődleges célja, hogy tükröt állítson a ma emberét irányító kényszeres cselekvéseknek, valamint az őt kizsigerelő kapitalista rendszernek. Tarnóczi Jakab drámáját, a Radical Relax című előadást október 12-én mutatták be a nagyközönségnek.
Fotók: Horváth Judit
Tarnóczi korábbi rendezéseihez (Extázis; Magányos emberek) hasonlóan, jelen előadásban is a kortárs szorongások, a modern ember hétköznapi, de annál könnyebben elhatalmasodó nehézségei kerülnek célkeresztbe.
A darab origója, hogy Zsolt (Vajdai Vilmos) és két társa nagy népszerűségnek örvendő szervezett, csoportos elvonulásokat tartanak egy, a civilizációtól távol eső erdőben. A megszokott cserfes, középkorú hölgykoszorútól eltérően most három huszonéves fiatal, s egyben jóbarát érkezik a táborba. Fő motivációjuk, hogy a semmi közepén Hella (Mentes Júlia) podcastcsatornájára interjút készítsenek a mesterrel. De, ha már itt járnak, miért ne engednének teret a „zennek” és lakatnák jól kíváncsiságukat is? Ekkor még nem sejtik, valódi éhségük milyen mélyről fakad, ahogy azt sem, milyen fájdalmas árat kell fizetniük az elméjük szabadságáért. A napok előrehaladtával egyre több személy és ismeretlen árny gyűlik köréjük. Vajon meddig bírják valódi életük és világi szerepeik nélkül?
Hét nap és hét éjszaka
A kommunaszerű közösségben szereplőink hét napot és hét éjszakát töltenek el együtt. Az előadás rámutat, már ennyi idő is elegendő ahhoz, hogy az egyén elfojtott traumái és elakadásai – a kényszeres beszéd, a munkába temetkezés, az üres Insta-pörgetés, a dohányzás, illetve a kocsmázás hiányában – felszínre törjenek, majd átvegyék az uralmat jól felépített „látszatszemélyiségünk” fölött.
Kényszerbetegségek és más drogok
A szereplőket és kényszerbetegségeiket már az előadás első részében alaposan megismerjük. A pénzügyileg stabil, (jól)menő vállalkozással rendelkező, nagyon laza Henrikről (Béres Bence) elég hamar kiderül: azon túl, hogy workaholic, telefon és nikotinfüggő is. Nem véletlen, hogy lázadó karakterével már a nulladik pillanattól elutasítja az elvonulást.
Kell valaki, aki elviszi a balhét
A munkamániás és szintén telefonfüggő Hella (Mentes Júlia) kényszeres beszédével, domináns személyiségével kerül pillanatok alatt a középpontba.
Ahogy a mondás tartja „két dudás nem fér meg egy csárdában”, a két barát mellé történetünkben is szükségeltetik valaki, aki elviszi a balhét, kisimítja a ráncokat, sőt, ha kell, igazságot is tesz. A harmadik muskétás, Kristóf (Pásztor Dániel) egy végtelenül szorongó srác, aki minden helyzetben kívülállónak, szemtanúnak, mellékszereplőnek érzi magát. Belső frusztrációját kényszeres rutinokkal, valamint rend- és tisztaságmániával kompenzálja.
Alíz (Rezes Judit) Kristóffal ellentétben korántsem érzi magát árnyéknak, mi több, leghőbb vágya, hogy láthatatlanná váljon; emiatt is érkezik inkognitóban a táborba.
Workaholic, telefon- és nikotinfüggő
A Malmö-i lány (Rujder Vivien) nem csak azért kívülálló, mert külföldi állampolgár. Habár töri a magyart, mindent tűpontosan ért és érzékel; ha beszél, kimondja a kibírhatatlant, sustorog, követ, belopódzik, figyel. Ő az őszinteség éjjeli tündére. Gyönyörű, hol erotikus, hol spirituális táncával – azon túl, hogy a nézőket garantáltan megbabonázza – napokat, jeleneteket, színtereket választ el egymástól.
„Mi a Buddha? – egy szaros seggtörlő bot!”
Soma (Bányai Kelemen Barna) veterán séf, aki Ázsiáig menekült, hogy maga mögött hagyja a kapitalista világ által kizsigerelt életét. Habár látszólag maga a megtestesült nyugalom, igencsak ki tud térni sodrából…
Vajdai Vilmos és Rezes Judit
Akárcsak Zsolt (Vajdai Vilmos), a mester, aki bár látszólag teljesen „belebuzult a buddhizmusba”, korántsem az, akinek látszik. Tudása rendkívül átlagos, tanításai elcsépeltek, triviálisak. Legyen szó a „veganizmusról”, az alkoholfogyasztásról, vagy a káromkodásról, elvei elég könnyen kijátszhatóak…Habár az egyén boldogságát, szabadságát és függetlenségét hirdeti, ő maga nem képes az egyedüllétre; sőt elvonása során kis híján beleőrült a magányba. Talán így nem is annyira meglepő, hogy társkeresőzik…a táborban…
Csend, mely belülről rág szét
A szereplők a harmadik nap körül kezdik elveszíteni hidegvérüket. Munka e-mailek, nikotin és Reels-videók hiányában a világ legbékésebb erdeje is kezdi belülről felfalni lakóit.
Az ötödik napon a szétesett idegállapot megkoronázására egy hallucinogéntea-szeánszon vesznek részt. A bódító ital elfogyasztásától felszínre törnek elfojtott félelmeik és gyermekkori emlékeik, amelynek hatására elvesztik a kontrollt tökéletesre gyakorolt világi szerepük felett. Egyes szereplők valósággal kifordulnak magukból; az évek során olyan sok rétegben halmozták fel maguk körül a hazugságokat, valamint az énidegen szerepeket, hogy a teljes megtisztulás érzéséig ádámkosztümig „kell” vetkőzniük.
A hallucináció részét képezi Oz, a nagy varázsló (L. Frank Baum, 1900) történetének allegóriája. Azon túl, hogy általa megismerjük bizonyos szereplők – hol meseszerű, hol rettenetes – viharhoz való viszonyát, Rezes Judit gyönyörű és tiszta énekének, valamint Mentes Júlia és Béres Bence szórakoztató musical-előadásának is szem-, és fültanúi lehetünk.
Kint és bent
Habár az előadásban a kint és bent narratívája kontans váltakozik, az eseményeket egy idősíkon éljük át. Azonban a többpólusú valóság érzékelésére számtalan eszköz van segítségünkre.
A kettős érzékelésre először a hallás útján juthatunk el. Egyszerre látjuk kívülről a főszereplőket fejhallgatóval zenét hallgatni, illetve halljuk „belülről” a dallamokat az eszközök valódi hangerején.
Ami a látást illeti, habár a színpad eseményeit kívülről látjuk, a kamerák és a kivetítők segítségével a sátrakban és a kufikban zajló történéseket is átélhetjük a szereplőkkel.
Díszlet: Devich Botond, jelmez: Pattantyus Dóra
A gyógytea elfogyasztását követően az objektív valóság és a szubjektív hallucináció kettős mezsgyéjére kerülünk. Ugyancsak egyszerre látjuk a szereplőket kívülről és halljuk belső gondolataikat, szenvedéseiket.
A fizikai síkon is egyszerre több esemény zajlik. Míg bent a táborban különböző meditációs gyakorlatokon vesznek részt a lakók, addig kint az erdőben titkos gyűlés zajlik egyes szereplők között. Habár a napok előrehaladtával számos utalás elhangzik a tábor falain túl eső hétköznapi élet eseményeiről, a múlt és jelen a tábor ideje alatt összefolyik a táborlakók helyi valóságérzékelésével.
A forgószínpadtól a teliholdig
Radical Relax több szürreális elemmel dolgozik, füstöt, erős hangokat és fényhatásokat is alkalmaz. Az előadás során a meseszerű hét nap és hét éjszaka történéseit egy forgószínpad segítségével követhetjük végig. Ez az eszköz nem csak a napszakok váltakozását érzékelteti: a „fordulatokkal” szemtanúként mi is az elme egyre komplexebb bugyraiba jutunk. A színpad közepén egy kufi, azaz egy kis meditációs buddhista kabin helyezkedik el, itt kerülnek kimondásra a mester „mélyszántó” gondolatai. Ez előtt található a szangha, azaz a közösségi tér, ahol a csoportos meditációk, étkezések, gyakorlatok zajlanak. A tér körül sátrak találhatóak. A háttérben pedig a kopár erdő és rikító telihold emlékeztet minket a spirituális erő beteljesedésére. Az egyik sorsfordító jelenetnél az égitest színe például vérvörösre vált, amely bizonyos kultúrákban halál vagy háború előjele, másutt a természet erőinek újjászületését szimbolizálja.
A hétnapos elvonulástörténet karikatúra kortárs szorongásokról
Az előadás hű az elvárásainkhoz; a végére bebizonyítja, a hétnapos elvonulástörténet valódi karikatúra kortárs szorongásokról, függőségekről, menekülési kísérletekről. A főszereplők személyes történetük függvényében hol arra eszmélnek rá, hogy itt az ideje kilépni mások árnyékából, hol arra, az önismereti útra való rákanyarodás elől végül nincs menekvés. Habár vannak, akik továbbállnak, s akadnak, akik maradnak, egy tény bizonyos: a játék végére senki sem az már, akiként a „táborba” érkezett. Ha a néző jól figyel, az igazság őt is utoléri…
A 120 perces, hol rendkívül szórakoztató, hol igazán elgondolkodtató látványos előadást 40 perces koncert követ, amelyet a főszereplők maguk adnak elő. Habár a színdarab és a közösségi élményt kínáló zenés előadás külön is megállják a helyüket, Tarnóczi célja, hogy ezek egymást kiegészítve jussanak el a nézőhöz.
Író, rendező: Tarnóczi Jakab. Dramaturg: Hámor Anna. Dramaturg konzulens: Varga Zsófia. Díszlet: Devich Botond. Jelmez: Pattantyus Dóra. Koreográfus: Cuhorka Emese. Dalszöveg: Kemény Zsófi. Zeneszerző: LEVIMATE
