Nagyváradi Szigligeti Színház – Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Sebestyén Hunor és Román Eszter         Fotók: Kerezsi Béla

Hölgyeim és uraim!

Nem kritika, főleg nem szakmai miskulancia a jegyzetem.

Ne akarjuk Szép Ernőt megfejteni!

Hektikus világunk nem alkalmas, főleg nem is kíváncsi rá!

„Szép Ernő voltam.” – állapítja meg maga a költő is, s vegyük ezt tudomásul!

Hogy pusztuljon a beste!

Vagy ne.

Sebestyén Hunor és Tasnádi-Sáhy Noémi

Hanem adjuk a fiatal, okos és ravaszul érzékeny Botos Bálint kezébe, aki olyan érzékenyen csomagolta ki és hangszerelte újra Szép Ernő költészetét (Guelmino Sándor segítségével), és legfőképpen, sőt leginkább, a nagyszerű Nagyváradi Szigligeti Színház fantasztikus társulatával álmodta megint érvényessé a Lila ákác című darabot, hogy

ha ma láthatta volna Szép Ernő a művét, akkor most a híres bon mot-ját: „Szép Ernő voltam”, megváltoztatná, és talán hozzáírná: „S még mindig Szép Ernő vagyok.”

Ugyanis nagyon szép, érvényes előadást láttam 2020. 08. 22-én Kisvárdán!

Sebestyén Hunor 2018-ban éppen a Kisvárdai Fesztiválon A legígéretesebb pályakezdő díját kapta, most pedig visszaigazolta a díj jogosságát: már több, mint tehetség, ígéretes pályakezdő, nagy színész lehet belőle.

Sebestyén Hunor Csacsinszky Pál szerepének alakítása olyan, mint aki az elején mintha még maga sem hinne a próbatábla kiírásában, hogy tényleg ő kapta ezt a szerepet, de miután erről elfeledkezett, főleg a második felvonásban, már maga Csacsinszky Pál volt, aki lesz..ja a próbatáblát; igazolta ezzel a szerep kiírásának jogát, még ha sokszor menekül is a Szép Ernő-i nyelv költőiségétől.

Egy, a világból semmit sem értő kamasz fiú kálváriájának, férfivá válásának szomorú útját járja be egy félbehagyott cigaretta elszívása közben.

Tasnádi-Sáhy Noémi kétségbeesett, boldogságkereső vampja egyszerre pazar, fájdalmas, szép, magányos, átélhetően ismerős; összegezve: nagyszerű alakítás!

Gajai Ágnes Hédije pedig gyönyörűen pontos világarc, ahogy kinyílik, bizakodik, majd összeesik, és széthullik a huszadik század zűrzavarában.

Ahogy minden színész, kivétel nélkül, rendkívül pontos miniatúrát mutat, mint egy pazar Fellini-filmben.

(Azért nem részletezem, mert más felszólalóknak is szeretnék felületet hagyni, szereplők, rendező, zene, díszlet, jelmez stb.)

Viszont muszáj beszéni még Tóth Manciról, Román Eszterről!

Román Eszter ugyanis valódi, ha tetszik, elementáris Tóth Manci!

Ennek az előadásnak a felfedezettje!

Van egy átkozott színházi mondás: Ön fel van fedezve!

Ugyanis abban a pillanatban ölik meg a tehetséget!

A második felvonásban, amikor már letisztul a színházi formanyelv keresésének kényszere is, pláne elfelejtve annak kényszerét, egy férfi és egy nő kapcsolatának

olyan tiszta húsz perc tömény színházát, tömény költészetét kapjuk két ember kapcsolatáról, annak hiányáról, küzdelméről, szépségéről, fájdalmáról, amikor az egész nézőtér zokogva Tóth Manci, alias Román Eszter narratíváját olvassa, Szép Ernőt ismerve, nem ismerve.

Fel van fedezve Román Eszter!

Mégis átkozott helyzetmondat, mert ha most azonnal mohó módon rápakolják Román Eszterre az összes ezzel járó szerepsztereotípiákat (Júlia, Julika, Lujza stb.), akkor egyrészt működésbe lép a klasszikus fogkrém-effektus, kinyomjuk belőle, amíg van benne valami, aztán eldobjuk, másrészt lusták voltak az alkotótársak valóban jól gazdálkodni a tehetségével.

Pedig itt és most nem csak egy szerep és színész találkozásával, hanem egy tehetséggel, társulattal találkoztunk!

A mindenkori színidirektorok felelőssége, hogy Román Eszter se mondhassa el pár év múlva, hogy „Román Eszter voltam”, hanem azt, hogy még mindig „Román Eszter vagyok”, mint ahogy van Szép Ernő is.

Rendező: Botos Bálint

Ez pedig a jelenlegi Nagyváradi Szigligeti Színház és Botos Bálint nagyszerű munkájának felelőssége, és tehetségét mutatja.

Hiszen, ha képesek arra a csodára, hogy háromszáz ember szinte hangosan, könnyezve szurkoljon a szerelemért, bármilyen magasról kell levenni újra közénk, még ha csak préselt változatban is az eredeti Szép Ernő szövegkönyvét, az tehetséges munka.

Megismétlem, ez nem kritika, csak reflexió egy előadásról.

Ne is tévedjünk el az értelmezések zűrzavarában, ez „csak” színház, annak viszont számomra gyönyörű.

Ha tetszik, Krúdy Gyula soraival kicsit messzebbről zárva a gondolatomat:

„Azért is szeretek piacokon járni, mert körülbelül minden hónapban változtatják a maguk jellemző szagait. A nagy természet ilyenformán beköszön a kőházak közé, és birtokába veszi a tereket. A kertek lelke eljön vizitbe a városokban senyvedő fákhoz. Az emberek pedig újra elgyerekesednek, amikor a barackok, dinnyék, szőlők rájuk nevetnek: nincsen olyan mérges ember, aki komolyan haragudni tudna egy fürt szőlőre.” (Krúdy Gyula: A piac illata, 1924.)

Sztarenki Pál

Elhangzott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának szakmai beszélgetésén, augusztus 23-án
Sztarenki Pál rendező, színművész, a Kisvárdai Fesztivál 2020. évi szakmai zsűrijének tagja
Szép Ernő-Guelmino Sándor: Lila ákác. Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendező: Botos Bálint