Színikritikusok Díja 2021

|

 Szakács Györgyi, Lengyel Anna, SZFE

Rendhagyó gálán adják át szeptember 12-én a Színikritikusok díját. Az életmű-, a posztumusz és a Kurázsi-díjakat már most bejelentették.

Idén 42. alkalommal adják át a Színikritikusok Díját, a tavalyi évhez hasonlóan rendhagyó módon. A kategóriák módosulnak, de a kihirdetés módja is, a szeptember 12-i díjátadó ugyanis egy jóval szerényebb ceremónia lesz a korábbiaknál, ráadásul a díjazottak neveit az átadó előtt bejelentik.

A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással kritikusdíjat adományoz a kiemelkedő életművel rendelkező 65 év feletti színházi alkotóknak. Idén ezt az elismerést Szakács Györgyi jelmeztervező kapja. Az életének 51. évében idén elhunyt Lengyel Anna dramaturgi, műfordítói, színházszervezői munkássága előtt posztumusz különdíjjal tisztelegnek. A céh azt is bejelentette, hogy Kurázsi-díjjal ismerik el a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóit és hallgatóit, amiért kiálltak egyetemük szabadságáért.

Lengyel Anna

A Színikritikusok díjának 15 kategóriájában idén nem jelölteket, hanem a díjazottakat hozzák nyilvánosságra a díjátadó est előtt. A gála szeptember 12-én 19 órakor a Bethlen Téri Színházban kezdődik és a Színházi Kritikusok Céhe Facebook oldalán élőben, ingyenesen követhető lesz.

CÍMKÉK: