Szellem karanténban, vagy mi van

|

Szilágyi Eszter Anna: Noncoronat / TRIP WebSzínház, Litera

Pompás forma, üdítően friss Zeitstück-irodalom, kortárs színjáték, amelyben a legmaibb jelen mutatkozik meg, nem is akármilyen fénytörésben.

Kiss Diána Magdolna és Lábodi Ádám         Fotók: TRIP WEbSzínház

Ez már a tizenhatodik karanténos dráma és premier a TRIP WebSzínház szervezésében.

Pompás forma, üdítően friss, Zeitstück-irodalom, kortárs színjáték, amelyben a legmaibb jelen mutatkozik meg, nem is akármilyen fénytörésben. Láthatjuk az épp aktuális világállapotot, az érzékeny psziché reagálását ama soros rettenetre, ami éppen nyakunkba szakadt március óta, s tart ki tudja meddig még és milyen intenzitással, hónapokon vagy éveken át. Rettenetből szép a felhozatal.

Ám most itt van előttünk – felolvasószínházi formában – (s a Literán elolvashatóan is) első közlésként Szilágyi Eszter Anna drámája, a Noncoronat.

Lucifer: Kuna Károly

Ugocsa non coronat, Budapest non coronat, Pannónia utca non coronat; ahogy tetszik. A költő-drámaíró szerzőt többek között a Nyíregyháza utca című, igencsak formátumos színmű révén ismerhetik a nézők, amely a pár évvel ezelőtti Nyílt Fórum egyik felfedezése volt, s amely már eljutott a színpadig is, nem másutt, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Novák Eszter rendezésében.

Szilágyi most nem kisebb költőelődhöz, mint Madách Imréhez fordult inspirációért, s Az ember tragédiája három ikonikus főszereplőjét vendégül hívva eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha Lucifer, Ádám és Éva egy elnyújtott, termékeny pillanatban rápillantanának erre a bizonytalan kimenetelű válsággócra, a hónapokra karanténba zárt mindennapokra, a kalodába zárt szellemre, egyszóval mindarra, ami újabb kori életünk szűkös koordinátájaként mutatkozott meg.

Filozofikus karakterű, alkalmi színjátékot láttunk, mármint azok, akik fölkeresték (vagy fölkeresik) a TRIP vagy a Litera Facebook-oldalát, s ott in statu nascendi követték-követik három kitűnő színész, Kuna Károly (Lucifer), Kiss Diána Magdolna (Éva) és Lábodi Ádám (Ádám) felolvasószínházi produkcióját.

Lábodi Ádám

Színház a képernyőn: felolvasószínház, de színház. A rendező Hargitai Iván, a színészek „civilben” vannak jelen, s bár asztalkáknál ülve olvassák, mondják, értelmezik az egyáltalán nem könnyű textust, mimikájukkal, egész jelenvalójukkal azonosulnak szerepükkel (még ha kipillantanak is abból időről időre). Éva megformálója, Kiss Diána Magdolna olykor fuvolaszólójával tagolja az epizódokat; Lucifer sötét bársonyhacukában, Ádám bordó házikabátban üldögél, s a közvetítés gondosan megmutatja, hogy hányan nézik, netán kommentelik éppen produkciójukat az interneten.

Szilágyi drámájának hősei szüntelen alászállnak a hétköznapi, érdes valóságba, a Pannónia utcától egy békásmegyeri „házparancsnok” megszólalásaiig, Lucifer ironikus kommentjeiig, s a karanténos hónapok furcsa közéleti szappanoperájáig, amelyben egy színház s egy színidirektor vitatott működése került napról napra terítékre a médiában, miközben az operatív törzs a napi pozitív vagy elborzasztó fejleményeket ismertette éppen. A játékból áradó létszemlélet hol erősebben, hol gyengébben simul Madách Luciferének ironikus filozófiájához, beúsznak finoman cizellált s meglehetősen nyers mondatok. „A színészek is mentek a levesbe” – mondja az ironikus kommentátor. Aztán: „Ez a kis vírus isten adománya.” S a gyors színváltások közepette halljuk a közértes rituálé csicsergő eladólányának szólamát is, amint ráförmed élemedett korú „honfitársára”: „Te, vén fasz, húzzál el a vérbe!”

Kiss Diána Magdolna

Zsúfolt, érzékien telt párbeszédek hangzanak föl, dupla fenekű, megcsavart mondatok: a szatirikus világkép, a finoman adagolt irónia, a csillámló nyelvi és gesztikus humor élvezetessé teszi a színjátékot, s rálátást enged zilált mindennapjainkra, a fenyegető veszélyre, amellyel a golyóbis valamennyi polgára szembenézhet, a hajléktalantól a dollármilliárdosig, a kétévestől a százkét évesig. És sorjáznak, dübörögnek rendre a mindig népszerű demagógiák, meg a demagógiákat cukormázzal leöntő örök szóvirágok.

Itt és most vagyunk.

Hol vagyunk? Hol leszünk?

A Zeitstück-dráma érvényes válaszokat kínál.

/A mű a Literával közös Karanténdráma-verseny tizenhatodik felolvasószínházi bemutatója. /

CÍMKÉK: