Szegedi Szabadtéri Játékok – Újszegedi Szabadtéri Színpad

|

Aida, Koldusopera, Szerelmes Shakespeare

Szeged csillagtetős színházai igazán romantikusak. A Szegedi Szabadtéri Játékok, az ország legnagyobb befogadóképességű színházi játszótere idén nyáron is kihagyhatatlan előadásokkal várja vendégeit.

Az idén 88. születésnapját ünneplő Dóm téri játszóhely mellett új színházat nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok – többéves rekonstrukciót követően megnyílik az Újszegedi Szabadtéri Színpad is. Így a 4000 fős Dóm tér mellett egy újabb, igen nagy befogadóképességű, 1200 fős nézőtér áll rendelkezésre esténként a Játékokra.

A létesítmény új művészeti tartalommal nyitja meg kapuját. Olyan előadások kerülnek itt színpadra, mint Moliére Don Juanja Petri György fordításában. A komédia számos ismert színészt vonultat föl, színpadra lép Csákányi Eszter, Kulka János, Bodrogi Gyula, Zsótér Sándor és a címszerepet alakító Jakab Tamás is. Nagy előrelépést jelent Brecht Koldusoperájának bemutatása Bocsárdi László rendezésében, aki saját társulatával, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal érkezik.

A harmadik produkció Újszegeden egy családi mesebalett. Kocsák Tibor és Harangozó Gyula művét, a Hófehérke és a hét törpét az Operaházban több mint tíz éve mutatták be, idén nyáron Szegeden a családi programok között várja a közönséget. Az újszegedi bemutatója szabadtéri világpremier is, hiszen az előadás komoly nemzetközi karrierje ellenére, melynek során Oroszországtól (műsoron volt a világ egyik legfontosabb és legnagyobb színházában, a moszkvai Bolsojban is) Ausztráliáig zajos sikerrel ment, most először láthatja a közönség a csillagos ég alatt, Kentaur mesébe illő díszleteivel.

Újszegedi Szabadtéri Színpad

Közép-Európa egyik legmeghatározóbb színházi fesztiválja, a Szegedi Szabadtéri Játékok immár 88 éve szórakoztatja a színházkedvelő közönséget. Az európai színházi fesztiválok körében unikális műfaji sokszínűséggel bír, hiszen nem telhet el fesztivál anélkül, hogy próza, opera, musical vagy akár egy szimfonikus zenekari koncert ne kerülne be a repertoárba, de ezek mellett az operett- és a táncrajongók is megtalálják kedvenc előadásukat.

Idén a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorában számos saját produkció is szerepel, köztük a Dóm téri nyitóprodukció, a Hullámzó világ című  táncjáték ősbemutatója, Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel együttműködve.

Úgy, ahogy eddig minden évben, idén is tovább bővül azoknak a daraboknak a tárháza, amelyeket a nyári fesztiválon láthatunk először, majd innen indulnak az ország más-más pontjaira. Műsorra kerül a fergeteges Queen-musical a We will rock you, amiben összesen 24 Queen-sláger kel majd életre, közöttük természetesen a Bohemian Rhapsodyvel, és a Radio Ga-Ga-val.

A tavalyi Rómeó és Júlia hatalmas sikere után ma sem maradunk Shakespeare nélkül. Egy közkedvelt romantikus vígjátékkal folytatódik a sorozat, hiszen a hétszeres Oscar-díjas film alapján készült előadás, a Szerelmes Shakespeare feleleveníti a Rómeó és Júliát ihlető szerelem történetét.

Verdi csodálatos operája, az Aida is helyet kapott a darabok között. Az előadás kiemelt helyen szerepel a Szabadtéri történetében, hiszen 2019-ben jubileumot ünnepel. Idén immár 80 éve, hogy 1939-ben először színpadra került.

Ezek után pedig mi más illene a legjobban a csillagetetős romantika színpadára mint a Titanic, amelyet Somogyi Szilárd állít színpadra. A rendező eddigi sikeres munkái után, mint az Elfújta a szél, vagy az Ének az esőben, garantáltan egy érzelemdús, magával ragadó előadásba csöppenünk, ha erre (vagy erre is) esik a választásunk.

Szegedi Szabadtéri Játékok

CÍMKÉK: