Száz év Major, avagy az eszméimet nem cserélem / Városmajori Szabadtéri Színpad
Majoros néni vezet bennünket végig a több mint egy évszázadon.
Majoros néni: Peremartoni Krisztina Fotók: Jekken Péter
Az idős asszony a padon a nagy idők tanúja. Sajátságos labirintusban barangolunk, van mire emlékeznünk. A Horváth János Antal rendezte történelmi revüben az írók életén keresztül látjuk a Városmajor elmúlt száz évét. Nem szűkölködtünk a krízisekben, a forradalmakban és a rendszerváltozásokban. Ugyanez áll a hősökre és az árulókra, különösen, hogy az utóbbi kettő nemegyszer nem állt fényévekre egymástól. Azonban a Városmajori Szabadtéri Színpad produkciója nem használja ki a téma adta hálás lehetőséget.
A Száz év Major, avagy az eszméimet nem cserélem című történelmi képeskönyv ritkán válik leporellóvá, azaz nem eléggé gyakori, hogy a sok-sok jelenetből kiválik egy igazán markáns figura. Az elnagyolt alakok sokszor maradnak egydimenziósak. Rohanunk az időben, miközben vázlatos karaktereket mozgat az előadás.
Ady Endre: Pál András
Nyáry Krisztián és a rendező közös műve első hallásra nem koherens dráma, inkább jobb-rosszabb dialógusok sorozata. A szöveg az elmélyülés helyett a felismerés élményével ajándékozza meg a publikumot. Igen, ezt az írót ismerem, legalábbis hallottam róla valamit, talán még olvastam is tőle valaha, gondolhatják a nézőtéren ülők közül néhányan.
Mint oly sokszor a nyári produkciókban, a színészek ezúttal sincsenek könnyű helyzetben, és nem azért, mert majd’ mindenki több szerepet alakít. A cselekményben olykor az excentrikus alkotó a háttérbe szorul. A művész homályba vesző sziluettje mögött a túlélésért küzdő ember jelenik meg. A játszók közül többen ezt az esélyt ragadják meg, hogy teljes figurát hozzanak a rövidre szabott szituációkban.
Pál András Ady Endréje duhaj művész, aki nem tud annyit inni, hogy elveszítse kapcsolatát a külvilággal, és ne tűpontos verssorok jussanak az eszébe. Pál alakításának a varázsa, hogy az egyénieskedést kerülő betétszáma nagyszerűen simul az összhatásba. A színész azt hangsúlyozza Adyból, hogy ő a legszétesőbb élethelyzeteiben is a közösségéért tenni kívánó művész volt.
Mohai Tamás Szabó Lőrinc szerepében rögzül a nézői emlékezetben. A rendszerváltás utáni új érába illeszkedni kívánó értelmiségi kiváló miniportréja ez. A náci rezsimmel szimpatizáló költő 1945-ben Sárközi Györgyné előtt megkísérli tisztázni a szerepét. Mohai óvatosan tapogatózva próbálja önmagát (a lehetőségekhez képest) feddhetetlennek mutatni a gyökeresen megváltozott politikai körülmények között. A jelenkorunkból is ismerős, ahogy ennek első lépcsőfokaként Sárköziné előtt relativizálja az addigi politikai irányultságát.
A színészek ezúttal sincsenek könnyű helyzetben
Sárközi Györgyné, aki Molnár Ferenc lányaként látta meg a napvilágot, az erkölcs alfája és omegája. Fújhat bármerről a szél, vihetik az embereket akár megsemmisítő táborokba, megszüntetheti az aktuális hatalom az általa szerkesztett lapot, a Radnay Csilla játszotta asszony nem veszti el a belső tartását. Az előadás nagy pillanatában az őt eszmecserére invitáló ÁVH-s tisztnek megkérdőjelezhetetlenül tiszta meggyőződéssel veti oda, hogy az eszméit semmilyen körülmények között nem cseréli.
A lendületes Vizi Dávidnak szerencséje van, hiszen az ávós tisztet több jelenetben alakíthatja. Vizi alapvetően hamleti alkat, csak remélni lehet, hogy nem kerüli el a dán királyfi szerepe. Nincs az az eszméit, ideológiai hitét tekintve megbonthatatlannak látszó karakter, akinek egy bizonyos ponton meg ne tudná mutatni a gyötrő kételyeit. Ezúttal is ez történik.
Titkos irodalmi mulatság és kesergés
Egy nyári bemutató után a kőszínházak esetében a megszokottnál intenzívebben merül fel a kérdés, hogy milyen célból került színpadra az előadás. Az alapanyag gyengeségeit a rendező és a színészek munkája néha képes feledtetni. Egészében azonban a Városmajori Szabadtéri Színpad kétfelvonásos, titkos irodalmi mulatság és kesergés alcímű előadása túl sokat markol, de keveset fog. A kerek évforduló megünneplése jó ötlet, ám nem jött létre esztétikailag érvényes színpadi minőség.
Nyáry Krisztián-Horváth János Antal: Száz év Major, avagy az eszméimet nem cserélem – Városmajori Szabadtéri Színpad
